Férfihangon

Bemutatkozik a szatmárnémeti Szent József, a Munkás Férfiszövetség

0
582
(Archív felvétel. Fotó: Józsa János)

Március elején volt szerencsénk megismerkedni Szatmárnémetiben hat férfival: Koczinger Tiborral, Kostyál Antallal, Szendrey Józseffel, Varga Györggyel, Jurka Lászlóval és Poósz Istvánnal. Mindannyian a Szent József, a munkásról elnevezett katolikus férfiszövetség aktív tagjai. Másfél órányi jó hangulatú beszélgetésünkből készült a Vasárnap hetilap legfrissebb, március 18-ai lapszáma számára egy összeállítás, amely sajnos nem tudja tükrözni azt az élénk, egymás gondolatait néha csak szavakkal, félmondatokkal kiegészítő társalgást, amelynek részesei lehettünk. Portálunkon a jelenlévők egy-egy gondolatával ajánljuk megismerésre a szövetségről készített anyagunkat.

Ötvenhárman vagyunk a taglistán, de ebből harmincnál kicsit több az aktív tagság. Nyolcvanhárom éves a legidősebb aktív tagunk, 24-25 éves a legfiatalabb. A szövetségnek nem mindenki rendszeres bedolgozója, résztvevője, vannak, akik kimaradnak, de vannak újak is. A legutóbbi gyűlésünkön négyen jelentkeztek. Mindenféle szakmabeliek képviseltetve vannak, a kétkezi munkástól megkezdve mérnökök, tanárok, orvos, számítógép-technikus, agrármérnök, jogász többek között, és emiatt az aktivitásunk is eléggé szerteágazó. Tudunk segíteni bizonyos problémák esetén, van egy csoportunk, amelynek tagjai, ha kell, fizikai munkában segítenek, ha kell, akkor gyakorlati, elméleti munkákban is. Van egy nagyon aktív imacsoportunk. (Kostyál Antal)

A férfiszövetség 2016-ban eldöntötte, megpróbál a szerényebb jövedelemmel rendelkező katolikus családokon segíteni. Kihirdettettük nyolc szatmári katolikus templomban, kitettük a hirdetést a bejárathoz, hirdettük a helyi lapban is később: a férfiszövetség díjmentesen elvégzi a rászorulók háztartási nehézségét, víz-, gáz-, fűtésszerelés, ajtóval, ablakkal felmerülő problémák, csak a szükséges anyagokat kell a kérelmezőnek biztosítania. De valamiért nem rohamoztak meg a szükségben lévők… Pedig attól is féltünk kicsit, hogy nem fogjuk bírni a munkát, annyi lesz. (Poósz István)

Többek között volt egy konkrét eset itt, valamikor szabó volt egy fiatal házasember, elvesztette az állását, tönkrement a házassága, és egyszerűen kiment a talaj a lába alól. Jött a szövetségbe, beszélgettünk. Nem mondta ő konkrétan, hogy most neki erre vagy arra szüksége lenne, de megpróbáltunk valahogy finoman közeledni, és ez sikerült is. Érdekes módon a szabóból nagyon jó szakács lett, az élete helyreállt, állása van, boldog családapa, templomba jár, és aktív tagja a szövetségnek. Ez például nagyon jó dolog.
Püspöki ajánlás volt, hogy foglalkozzunk a kispapokkal és az idős papokkal. Az idős papok otthonában rendeztük meg legutóbb a rózsafüzér imát, korábban pedig az ifjú papjelöltekkel is tartottuk a kapcsolatot, szerveztünk közös programot. Ami pedig szerintem lényeges dolog, hogy ismerjenek meg, és akkor mindenki jól jár, a közösség is, és az is, aki érdeklődik utánunk.  (Jurka László)

Vannak ilyen felvetések, hogy ami tegnap érvényes volt, nem biztos, hogy ma is érvényes a fiatalok számára. Amikor mi voltunk fiatalok, akkor más volt a trendi, más dolgokért lelkesedtünk, ma vajon miért lelkesedik egy fiatal? Egyáltalán ha valami kérdése van, kihez fordul, hogy őszinte és jó választ kapjon? Ha szerencséje van, az édesapjához, na de mi van akkor, ha nincs szerencséje? Esetleg egy tanárhoz, vagy ha egy plébániai közösségbe jár, akkor ott valakihez? De mi van akkor, ha egy gyerek nem találja meg a választ? Ezért próbálunk mi is közelebb menni hozzájuk. Várhatnánk itt, hogy jöjjenek, de ha mi nem megyünk hozzájuk közelebb… Odamegyünk iskolákba, plébániákra, falukra, hogy próbáljuk ott megszólítani őket. Ma már nincsen olyan, hogy a fiú biztosan követi az apját. De attól a legjobb példa az, ha az apa a tarkójával nevel, tehát ha a fiú látja, mit csinál, és azt fogja követni. Nem elég csak mondani, csinálni kell. A szövetségnek is ez a jellemzője: amit mondunk, azt meg is tesszük, amit teszünk, arról beszélünk. Tehát a közös munka mindennek az alapja, úgy gondolom, még a családban is. Szerveztünk elvonulást, fiútábort, vidékre mentünk ki egy hétre, itt nap mint nap láthatták, hogyan kelünk fel együtt, lehetünk álmosak, fáradtak, betegek, de vár ránk egy közös dolog aznap. Azt pedig mindenek ellenére meg kell tenni, mert a családban is ugyanez van. Ha ezt nem látja, akkor esélyes, a választ nem fogja meghallani, és keresi-keresi, más helyen, külföldön. Lehet, hogy egy kicsit utópisztikusnak tűnik a megközelítésünk, de akkor is meg kell próbálni. Aki nem próbálja meg, az máris késik egy napot, egy évet, sok évet, és aztán így elmúlik az idő. (Koczinger Tibor)

Az volt az érdekes, hogy az elején, míg meg nem ismertek minket a fiatalok, addig valahogy húzódoztak tőlünk, de amikor jobban megismertek, megnyíltak. Olyan dolgokat mondtak el, amelyeket talán még az édesapjuknak sem. Érdekes volt, hogy egyből úgy megnyíltak, persze közösen imádkoztunk és sok tevékenységet együtt végeztünk, és utána mintha kicserélték volna őket. (Szendrey József)

Megpróbáljuk ifjúságot is felkarolni és nevelni őket Szent József-lelkületre, hogy a hétköznapokban ők is próbálkozzanak így élni. (Varga György)

A beszélgetés szerkesztett változatát a Vasárnap ez évi 11. számának Fókusz rovatában olvashatják.
Kérdezett: Dénes Gabriella és Serbán Mária