Február nyolcadikán lesz immár egy éve annak, hogy csak a képekről ránk néző szemben keressük, sejtjük azt, aki itt volt köztünk harminc éven át. Köztünk volt, egy volt közülünk. …és mégis vezetett, olykor röpített, „mozgatott” hinni, tenni. Portik-Bakai Sándor plébános személyének nagysága korábban is látható volt számunkra, de eltávozása után még inkább növekszik, érik bennünk.
Emlékezünk, felidézünk, tesszük a dolgunkat, hisz ez ő, a Szent Gellért Alapítvány „főnökének” legnagyobb hagyatéka: tenni valami szépet közösségünkért, fiataljainkért, sérült embertársainkért, valamit Isten dicsőségére és az emberek szolgálatára. Az élet, melyet Portik-Bakai Sándor élt, erről szólt: élni, dolgozni, „mozgásra” bátorítani.
Idén huszonöt éve annak, hogy hite és „mozgása” által életre kelt a Szent Gellért Alapítvány. Immár nélküle és mégis vele tekintünk vissza az elmúlt évekre. Tesszük ezt kettős érzéssel: visszanézünk és gyönyörködünk abban, amit Isten általa cselekedett, másrészt próbálgatjuk megérteni élete és halála példáján: a cselekvés, a „mozgás” ideje egyszer elfogy. Ezért úgy tegyük a dolgunkat ezen alapítvány háza táján, mint ő. Adjuk át a „mozgást” azoknak, akik utánunk jönnek.
Fényképeidről ránk tekintő tekinteted sürget minket, maradjunk „mozgásban”, és „mozdítsunk” másokat is Isten és embertársaink szeretetére és szolgálatára. Ez a te hagyatékod a mi számunkra, és ez szent nekünk.
A Szent Gellért Alapítvány munkatársai nevében György Ida alapítványi tag
Emlékezünk
Portik-Bakai Sándor plébános otthonról magával hozta szülőfaluja egyik jellemzőjét: a munka szeretetét. Gyergyóremetén ugyanis, ahol felnevelkedett, szinte kultusza van a munkának. Ott csak annak van becsülete aki tetteivel bizonyítja, hogy tevékeny és szeret dolgozni. Ezt szívta magába. Felelősségtudattal dolgozott – felelősséget érzett azért az egyházközségért, ahová joghatósága szólt.
Pap volt, aki bár az Úrtól átváltoztatási és feloldozási hatalmat kapott, ezt alázattal gyakorolta. Szolgált. Törekedett pontosnak lenni mindenben. Egyszer megelégedéssel sorolta a teológiai évfolyamtársai megvalósításait, és közéjük tartozónak számította magát.
Amikor rá gondolok, a következők jutnak eszembe: pontosság, következetesség, ráfigyelő, eligazító, aprólékos és alapos jelenlét a környezete számára. Belső tisztasága kivetítődött a környezetére: ízléses, barátságos légkör vette körül akár a templomban, akár a plébánián. Ráfigyelése kiterjedt a híveire, a barátaira. Sokat tett az ifjak jóban való növekedéséért. Kötelességtudattal dolgozott. Egyike volt azon papoknak, akiken megtapasztaltam egykori spirituálisának, Gurzó Anaklét ferences szerzetesnek a hatását.
Most így visszagondolva, nagyon tetszik nekem az ő szívóssága. Ami az én szememben a legnagyobb értéke, túl a papi működésének évtizedein, túl a Szent Gellért Alapítvány megalapításán és vezetésén, túl a kézzel fogható megvalósításokon – az a mód, ahogyan nyitott volt, ahogyan kommunikált, kérdezett, mérlegelt, véleményt kért, és ahogyan nem játszotta a mindenhez értőt, ahogyan igényelte és elfogadta a jó szándékkal mellé állók észrevételeit, véleményét. A közös munkában meg volt a maga helye. Isten segítségével kézben tartotta a dolgok irányát. Nem félt a vélemények ütköztetésétől sem, ha a szükség megkívánta.
Jó visszagondolni Portik-Bakai Sándor személyére, aki kamatozva adta át megbízatását Teremtőjének. Mi azzal segíthetünk neki, hogy nem mulasztunk el hálát adni – rendszeresen – Istennek, amikor az ő neve és személye eszünkbe jut, mindenért, ami a jelenlétén és tevékenységén keresztül a mi lelkünk alakulását segítette.
Egykori tanára: Ferencz Attila, Csíkszereda
