Miféle hatalom ez?

Évközi 4. vasárnap

0
647
Fotó: pixabay.com

Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. (Mk 1,21-28)

 

Jézus elmegy Kafarnaumba, és bemegy a zsinagógába, hogy tanítson és az emberekkel legyen. Mindenki csodálkozik, hogy Jézus valahogy másként csinálja, mint a többi tanító vagy farizeus. Valóban így van, hiszen Jézus nem csak a törvény betűire tanítja őket, hanem szeretettel és isteni hatalommal tanít. Szent Pál apostol mondja a szeretethimnuszában: „Lehet nekem prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes tudományt, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ…” Ebből is látszik, hogy annak az embernek a tanítása ér valamit, akiből nem csak a tudás áramlik, hanem a szeretet is társul hozzá. Ezért volt vonzó Jézus tanítása, mert ő szeretetet sugárzott. Olyan nyelven beszél, amely nem csak az értelemig jut el, hanem az emberi szívhez is.

A gonosz lélek, az élet ellensége már nem bírja hallgatni Jézust, ezért magára hívja a figyelmet és provokálja őt. Felfedi tudását és hangosan az emberek közé kiáltja „te vagy az Isten szentje…” Ebből a kijelentésből is megállapíthatjuk, hogy az imádság és a káromkodás ugyanolyan nyelven beszél. A szándék, ahogyan ajkunkra vesszük az Úr nevét, az a döntő. Ezért jó átgondolni, hogy amikor beszélünk, sőt akár jót is kifejezünk mások felé, milyen szándékkal tesszük azt. Mosolyogva is elküldhetünk valakit melegebb éghajlatra. A másik megállapítás ebből a sátáni tanúságból, hogy nem elég tudni, értelemmel elmondani, hogy kicsoda Jézus, hanem szívvel és lélekkel ismerni kell őt. Ezt viszont úgy tudjuk elérni, ha ismerjük Isten belső életét, őt szemléljük és engedjük, hogy életünk minden részében jelen legyen. Erre kell nevelnünk önmagunkat, és gyermekeink szívében is erre kell vágyat ébreszteni, megismerni és minél inkább megszeretni az Urat.

A nép, hallva és látva Jézus hatalmát, elkezd beszélni róla, és az egész vidéken elterjed a híre. Ebben társaik lehetnénk ezen embereknek, hogy mindaz, ami örömhír, ami isteni beavatkozásnak és jelenlétnek a mutatója, bátran mondjuk el embertársainknak. Sokan nem látják és nem hallják az isteni dolgokat, az apró csodákat, amivel Isten bennünket is nap mint nap meglep. Meg kell mutatnunk és meg kell tanítanunk azt a fajta hallást és látást mindazoknak, akik körülvesznek és ránk vannak bízva. Ne féljünk attól, hogy bolondnak néznek, mert ha valóban az Isten műve, akkor ő mellénk áll. Ezért kell nekünk is imádkoznunk: „adj nekünk, Uram, halló fület és látó szemet”.

Tóth Attila Levente

Megjelent a Vasárnap január 28-i számában.

MEGOSZTÁS