Elhunyt Máthé Berta Nikoletta ferences nővér

0
2725
Máthé Berta Nikoletta nővér 2018. január 18-án visszaadta lelkét Teremtőjének, akinek felajánlotta egész életét.
Nikoletta nővér 1920. október 22-én született Zetelakán a család ötödik gyermekeként, ugyanakkor szülei nagy örömére ő volt az első lány a családban.
1936-ban, 16 évesen jelentkezett Hátszegen jelöltnek közösségünkbe, ahonnan Brassóba kerül. Mindenhol lelkiismeretesen végezte a rábízott munkát, nagy segítségére volt a nővéreknek a konyhán, kertben, mosodában. 1939-ben Kolozsvárra kerül, ahol beöltöztették. Itt lehetősége nyílt a továbbtanulásra, betegápoló nővér lett. 1942. augusztus 30-án tette le az ideiglenes fogadalmat. Ezután jöttek a nehéz háborús évek, telve bizonytalansággal. 1945-ben néhány nővértársával együtt áthelyezték a kolozsvári kórházból a marosvásárhelyi klinikára. Ekkor még együtt volt a nővérközösség. 1948. augusztus 12-én letette Nikoletta nővér az örökfogadalmat, ezután jött a nyugtalan, bizonytalan időszak. 1949-ben ő is átélte a szerzetesi közösség feloszlatását a kommunista rezsim hatalomra jutásával. Annak ellenére, hogy már nem hordhatták a szerzetesi ruhát, az emberek érezték, hogy a gyógyszereken,  a beteggondozáson túl, amit az orvosok elrendeltek, bátorították a betegeket, a haldoklókhoz titokban papot hívtak. Az idős, beteg nővértársakról is sokat gondoskodott Nikoletta nővér Marosvásárhelyen. Mindezeknek azonban ára volt, a főnővéri állásából áttették takarítónőnek, majd 1959 márciusától Konrádilla nővérrel együtt elbocsátották a klinikáról. Jó emberek segítségével 1959 márciusától az ukrán határ melletti Borsán kezdhették újra a betegápolói munkát egy tüdőszanatóriumban. Elmesélte Nikoletta nővér, hogy ahhoz, hogy vasárnap szentmisére tudjanak menni nyolc kilométert kellett gyalogolniuk. Sok áldozatot hoztak a betegekért, ugyanakkor saját lelki életüket sem hanyagolták el. 1965-ben ismét visszakerülhettek a marosvásárhelyi klinikára, az indulatok kissé csillapodtak, és itt dolgozott egészen a nyugdíjba vonulásig, 1975-ig. A nyugdíjaséveiben is nagyon tevékeny volt, gondoskodott a szükséget szenvedő, idős beteg nővértársakról, és sok idős szegény emberről. Látogatta őket, segített nekik, gondozta a betegeket.
1996-ban került Székelyudvarhelyre, a zárdába, ahol ismét megtapasztalhatta a kolostori életet, itt is nagyon tevékeny volt, amíg erővel bírta. Mint fiatalos, lelkes, jókedvű, imádságos lelkületű nővért ismerhettük meg, aki nem riad vissza a munkától.
Nagy öröm volt számára, hogy éppen a születésnapjára esett alapítónk, Nardini atya boldoggá avatásának az ünnepe 2006-ban, nagy tisztelője volt, sokszor kérte a közbenjárását.
Istenünk, te híveid dicsősége és szentjeid örök élete vagy. Szent Fiad megváltó halálának és feltámadásának kegyelméből add meg Nikoletta nővérnek, hogy amint feltámadásunk hitét megvallotta, az örök boldogság örömeibe is eljusson.
Kép és szöveg: Ferencesnoverek.ro
MEGOSZTÁS