Jótékony célú karácsonyi vásár a katolikus óvodában

0
1554
(Fotó: Gyurka Előd)

Különleges töltetű karácsonyi ünnepséget szerveztek a kolozsvári Szent Imre római katolikus óvodában december 16-án.  Ez alkalommal a gyermekek a szüleikkel együtt készített karácsonyfadíszeket, édességeket értékesítve, karácsonyi vásáron gyűjtöttek pénzt, továbbá ruhát, élelmiszert, játékot a vicei (Beszterce-Naszód megye) Szent István-ház család típusú gyermekotthon – alapítója és működtetője Lőrinczi Károly helyi plébános – lakói részére.

A Szent Mihály-plébánia által fenntartott Szent Imre-óvoda intézményvezetőjétől, Péter Tündétől megtudtuk: jelenleg az Arany János utcai épületben 20 bölcsődést, a Fürdő utcai főépületben pedig hetven óvodást nevel, tanít a nyolc óvónőből, hat dadusból, gyógypedagógusból, orvosból, két ápolónővérből és titkárnőből álló munkaközösség.

Az óvodában a gyermekek hitoktatásban is részesülnek. Orbán-Kalamár Alíz hittanár azt tudatosította a kicsikkel, hogy mindig lesznek nálunk szegényebbek, akiket jó szívvel segítenünk kell, hiszen Isten szeretetéből részesülhetünk ez által. Hangsúlyozta: adni legalább annyira jó és örömöt okozó, mint kapni.

Fodor György

MEGOSZTÁS