Nagyváradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben

0
1291

A Szent László-emlékév lezárásaként a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből Románia fővárosának e magas rangú kulturális  intézményében. A kiállítás címe: Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete, a megnyitóra, amelyen világi és egyházi elöljárók is képviseltették magukat, december 14-én került sor.

A kiállítás kurátora a nagyváradi egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde. A több mint ezer négyzetméteres tárlaton közel százötven jelentős kiállítási tárgy van kiállítva, köztük számos olyan, amely az ország területén még sosem volt bemutatva, mint például Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László-legenda-hagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.

A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nemcsak a nagyváradi egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-jéig lesz látogatható.

MEGOSZTÁS