Az emberi jogok és a vallás kapcsolata

Nemzetközi konferencia Kolozsváron

0
1867

Az emberi jogok és vallás első pillantásra összhangban lévő és egymást kiegészítő fogalmaknak tűnnek. A vallások viszonya az emberi jogokhoz azonban jóval komplexebb. Ezt az összetett kapcsolathálót szándékoztak bemutatni a 2017. december 7–8. között megtartott nemzetközi konferencia, a Religion and Human Rights: Friends or Foes? (Vallás és emberi jogok: barátok vagy ellenségek?) résztvevői is. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biblikus Kutatóközpontja által szervezett eseményt Marius Furtună, az intézet igazgatója nyitotta meg, beszédében a konferencia jelentőségét méltatta, majd a BBTE részéről Soós Anna rektorhelyettes üdvözölte a rendezvény résztvevőit, kihangsúlyozva a felekezeti és vallásközi párbeszéd fontosságát.

A konferencia előadásai különböző szempontokból közelítették meg az említett kérdéskört. Jogászok és teológusok, valamint vallástudománnyal foglalkozó kutatók a különböző vallások és felekezetek, valamint kultúrák (ortodoxia, iszlám, zsidóság) emberi jogokhoz való viszonyát elemezték. Annak ellenére, hogy az emberi méltóság tisztelete a kereszténység, az iszlám és a zsidóság alapvető tanításai közé tartozik, mégis ambivalens érzést vált ki ezen körökben is az emberi jogok említése. Az embert Isten saját képére és hasonlatóságára teremtette (héberül celem és demut), amelyből méltósága is eredeztethető, mégis jelentős fejtörést okoz a vallások számára számos olyan részkérdés, amelyeket a szekuláris emberi jogok tárgyalnak, ilyen például a nők jogai, az LGBT-mozgalom, a kisebbségek jogai, a szólásszabadság problémaköre is.

A konferencia külön érdeme, hogy a meghívott előadók nagy része kelet-európai származású volt (Szerbia, Görögország, Horvátország, Magyarország és Románia). Az emberi jogok elfogadása és betartása talán ezekben az európai országokban a legnagyobb kihívás, mivel a több száz éves nemzeti sérelmek gyakran nacionalizmusba torkolnak, így a vallási hagyományok, meggyőződések a nacionalizmus táptalajaként gyakran az alapvető emberi jogokkal mennek szembe. Az emberi jogok és a vallások kapcsolata ezekben az országokban nem szűkíthető le egyszerű igen-nem, vagy elfogadott/nem elfogadott válaszra, hanem sokkal összetettebb kapcsolatról van szó. Erről beszéltek a konferencia záróakkordjaként megtartott kerekasztal meghívottjai is (Predrag Dragutinović, Lucian Turcescu, Gyöngyösi Csilla, Lészai Lehel és Zamfir Korinna).

Szöveg: Réti Tamás
Kép: András Szabolcs

 

MEGOSZTÁS