Finanszírozás a Szent László-líceumnak

0
604

Második alkalommal nyert finanszírozást a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a Közösségért Alapítvány 2017-ben kiírt pályázatán. Az elmúlt tanévben a jövő tudósaival foglalkoztunk, a Z generáció, a jövő feltalálói elnevezésű projekt keretén belül, amikor is animációkat készítettünk és alternatív energiaforrások után kutattunk.
Ebben a tanévben olyan módon szeretnénk felkelteni a fiatalok érdeklődését a reál tantárgyak iránt, hogy nemcsak megismertetjük azokat, hanem ki is próbálhatják azokat a technikákat amelyeket a TV sorozatok közül jól ismert bűnügyi helyszínelők használnak.

Annak érdekében, hogy ennek igazi, valós értéke is legyen, partnerszerződések keretén belül felkérjük a profikat a tudományos kutatások, felmérések bemutatására. Így a tevékenység sorozatot, a második félévben, intézmény látogatással fogjuk kezdeni, elmegyünk a rendőrség nyomrögzítő, szakértői osztályára illetve a tűzoltóság helyzetfelmérő kivizsgáló részlegére. Ha már túljutottunk az elméleti felkészítőkön indulhat a helyszínelés. Terveink szerint három húszfős csoportnak tudunk biztosítani eszközöket a pályázat jóvoltából. Minden korcsoport lehetőséget kap a részvételre: külön feladatokat kapnak majd a IV–V. osztályosok, a gimnazisták és a felsősök. Összesen hatvan diáknak nyílik lehetősége hat pedagógus segítségével olyan mérések, kutatások elvégzésére amellyel iskolai tanulmányaik során nem találkoznak. A foglalkozások során konkrét esetek kivizsgálására kerül sor, meghatározott forgatókönyv szerint. Természetesen lesz ujjlenyomat keresés, rögzítés különböző felületekről más és más módszerekkel, anyagmeghatározás kémiai tesztek segítségével, rekonstrukció sebesség meghatározásra, biológiai nyomok feltárása UV-lámpa használatával, digitális mikroszkóppal, és még Winkler -tesztet is fogunk végezni oldott oxigénmennyiség méréséhez. De nem csak a biológiai, kémiai, fizikai tulajdonságok meghatározásával fogunk foglalkozni hanem a digitális világba is nyújtunk bepillantást a különböző szenzorok (szén-monoxid, alkohol, füst stb.) használatával, amiket saját kezűleg állítanak majd össze a diákok a Raspberry Pi alapú számítógéppel, felvételeket készítenek majd a hozzá tartozó éjszakai kamerával, illetve még arcfelismerő programmal is ismerkednek. Minden egyes kutatást dokumentálunk fénykép-, videófelvételekkel és jegyzőkönyvkészítéssel. Mérésekre, nyomrögzítésekre nemcsak a fizikalaborban fog sor kerülni, hanem kiszállásokra is megyünk, ahova magunkkal visszük a nyomrögzítő eszközöket és a környezet tanulmányozásra szolgáló mobil EcoLab felszerelést is. Ezekre a tavaszi hónapokban jut majd idő csütörtökönként, illetve minden pénteken tanítás után. A tevékenységek zárásaként ünnepélyes keretek között vetítésre kerül sor azokról a jelenetekről, amelyeken részt vettek a gyerekek, illetve akkor vehetik majd át a jól megérdemelt „CSI Junior – Ifjú helyszínelő” oklevelüket.

Jelen pályázat keretében az önrész a támogatási összeg tíz százaléka, amely a tavalyhoz képest már nemcsak közérdekű önkéntes munka, amit a foglalkozásokra felkészülő és vezető tanárok végeznek, hanem készpénz is. Ezt különböző forrásokból teremtjük elő: egyrészt folytatjuk a szelektív hulladékgyűjtést (papír, flakon és fém), illetve a februári hónap folyamán a diáktanácsosok segítségével szeretnénk egy keresőversenyre épülő farsangi bált szervezni.

Az előzetes felmérés alapján a helyszínelős munka is legalább akkora érdeklődésnek örvend, mint amekkora sikert könyvelhetett el a tavalyi zöld energia kutatás vagy az animációk készítése.

Harácsek Klementina projektfelelős/Hírek.Várad.org