Videózol? Pályázz!

0
1074
(Fotó: Ieenews.com)

A Mária Rádió mint missziós műhely a rádiózás mellett rendezvények szervezésével és különböző pályázatok indításával is igyekszik evangelizációs küldetését teljesíteni. Kisfilm-pályázata kifejezetten középiskolás diákoknak és egyetemi hallgatóknak szól. A pályázat fő témája az értékek megőrzése. A Mária Rádió a fiatalokhoz fordul, s arra kéri őket, mutassák be, számukra mit jelentenek az értékek. A videópályázat által egymásnak, s az elkövetkezendő generációknak tudnak szemléletformáló, útmutatónak tekinthető gondolatokat átadni.

A Mária Rádió olyan kisfilmek elkészítését várja, amelyek maximum 2 percben az alábbi fogalmak valamelyikét dolgozza fel: család, testvériség, erkölcs/becsület, igazság, béke, szeretet, erőszakmentesség, függőségektől való szabadulás.

A pályaművek a megadottak közül egy témát dolgozzanak fel dokumentumfilm vagy játékfilm formájában. Az alkotásokat mobiltelefonnal rögzítsék. A pályaműveket a megadott honlapra tölthetik fel 2018. március 31ig: http://feltoltes.mariaradio.hu:8080/videopalyazat/

A díjazottak nyereményei: az első 3 helyezett kisfilmjeinek részletei levetítésre kerülnek a közszolgálati média vallási műsoraiban
–  az első helyezett (fődíjas) nyereménye egy mobiltelefonhoz használható előlencse
–  a nyertesek bemutatása a Mária Rádió műsoraiban és havonta megjelenő magazinjában
–  a nyertes videó elhelyezése a rádió honlapján

A zsűrizés több körben zajlik. A 2018. március 31ig beérkezett pályaművek közül a zsűri kiválasztja a legjobb 30 videót, majd ezekre a Mária Rádió Facebook-oldalán lehet szavazni 2018. április 15-től május 15ig. Az első tíz legtöbb szavazatot kapott pályamű közül választja ki a zsűri a 3 legjobb alkotást, s hirdeti ki május végén. A zsűri elnöke Dér András filmrendező.

Közlemény

MEGOSZTÁS