Csendre hangolódó Szatmárnémeti

0
1186

Az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda segédanyagát felhasználva tartották meg Szatmárnémetiben december 3-án a Krisztus születésének fogadására készítő első imaórát. Változás, hogy idén nem a szokott plébániatemplomokat látogatják a hívek, s nem mindig csak egy, az adott plébániához tartozó ifjúsági közösség készül, hanem a város minden közösségének fiataljai közösen szervezik meg az elmélkedőalkalmakat, s mindenhonnan részt is vesznek rajtuk.

Az első adventi vasárnapon a Kálvária templomban Virrasztás címmel találkoztak, és próbáltak elcsendesedni, hiszen az advent a várakozásról, a csendről és a virrasztásról egyaránt szól. Erre emlékeztetett elmélkedésében Barta Barnabás ifjúsági és ministránslelkész is.


Taizé-hangulatban telt az első imaóra, az ennek megfelelő énekekkel, a csendidők meghagyásával, imákkal, elmélkedésekkel. A megfelelő pillanatban meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, zsoltároztak és felolvasták a napi evangéliumi részt is. A következő vasárnapon szintén este hét órától, a Szent József-templomban találkoznak a hívek, hogy folytassák az adventi felkészülésüket.

Kép és szöveg: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

MEGOSZTÁS