Az egyházmegyei Caritas Catolica Otthoni Beteggondozói Programja keretében ápolt nagyváradi és szalacsi betegeket látogatta meg 2017. november 21-én és 22-én Böcskei László római katolikus megyés püspök, akit a Caritas Catolica vezetősége – Rajna József, Egeli József és Dunai József – valamint Tóth Andrea programkoordinátor kísértek el a hagyományos beteglátogató körútra.
„Több szempontból is fontosnak találom ezt a látogatást: egyrészt azért, hogy közelebbről megismerjem ezt a tevékenységet, amely nap mint nap folytatódik, nemcsak Váradon, hanem az egyházmegye több pontjában. Másrészt fontosnak tartom ezt az időt azért is, hogy személyes kapcsolatba lépjek azokkal, akik ennek a tevékenységnek a megvalósítói: az otthoni beteggondozók, a Caritas munkatársai, akik számára ezzel a jelenléttel és odafigyeléssel bátorítást szeretnék adni, és egyben az elismerést is kifejezni ezért a nem mindig könnyű munkáért, amelyet lelkiismeretesen végeznek” – nyilatkozta Böcskei László megyéspüspök.
A házibeteg-gondozói program keretében a Caritas ápolói felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül minden olyan idős vagy beteg személyt ellátnak, aki ezt igényli. A program különlegessége abban rejlik, hogy a betegeket nem szakítják ki megszokott környezetükből, hanem saját otthonaikban ápolják – általában közösen a családdal – és ez nagyban elősegíti a gyógyulást.
A szolgálat jelenleg hét házibeteg-gondozói központban működik az egyházmegyében: Nagyváradon, Margittán, Fugyivásárhelyen, Szalacson, Nagyszalontán, Székelyhídon és Tasnádon. A központok pedig a helybéli betegek mellett ellátják a környező települések rászorulóit is.
A látogatás második napján Somogyi Zsuzsa, a Caritas egészségügyi asszisztense a szalacsi helyszínen vezette körbe a betegeket látogató csapatot, ahol a helyi önkormányzat és a Caritas példás együttműködéssel indította be az otthoni beteggondozást egy évvel ezelőtt. Böcskei László püspököt és kíséretét Horváth Béla polgármester köszöntötte hivatalában, ahol kötetlen beszélgetés keretében számoltak be a szolgálat eredményeiről.
Szombati Gille Tamás/Hírek.Várad.org