Napközis Háló-tábor Váradon

0
1415

Mintegy hatvan kisdiák részére szervezte meg immár harmadik alkalommal a Partiumi Háló Egyesület 2017. október utolsó, illetve november első napjaiban az őszi napközi gyermektábort. A szervezők a kisiskolások őszi vakációja idejére igyekeztek értékes időtöltést nyújtani a résztvevőknek. A gyermekeket korosztályuknak megfelelően osztották csoportba, amelyeket közel 20 önkéntes fiatal és pedagógus koordinált. A hét főtémája a hűség volt. A foglalkozások Szent László királyunk életpéldája és a bibliai Dániel könyve köré épültek fel, így a gyerekek az ő történetén keresztül ismerkedtek a Szentírással mint Isten vezetésének eszközével, s így láthatták és tapasztalták meg mit is jelent és hogyan is működik egy közösség, mit jelenet felelősnek lenni másokért.
Egy gyerektábor nem is lehetne igazi, ha csak tanulásról szólna, éppen ezért most is változatos tevékenységekkel töltötték ki a programot, így a tanulás is főképp csapatjátékokon, kézműves foglalkozásokon, szerepjátékokon, énekeken és rajzoláson keresztül valósult meg.

Szöveg: Konrád Csongor/Hírek.Várad.org
Kép: Partiumi Háló Egyesület/Facebook

MEGOSZTÁS