Lépésről lépésre – a fokozatosság törvénye

Évközi 32. vasárnap

0
576
Fotó: pixabay.com

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! (Mt 25,1-13)

„A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik,
akik szeretik, és rátalálnak, akik keresik. Már előre megmutatkozik
azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi,
nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja” – olvassuk az évközi 32. vasárnap első
olvasmányában.
Sokat forgunk önmagunk körül, amíg felismerjük, hogy a bölcsesség nagyon közel
van hozzánk. Ha Istent valóban szerető (és nem csak parancsait meg tartó!) emberek
akarunk lenni, ezt az alapigazságot közel kell engednünk szívünkhöz.
A Bölcsesség Lelke önmagunkhoz akar elvezetni. Mi sokszor irigyeljük mások sorsát
és elégedetlenek vagyunk a magunkéval. Miért? Mert munka nélkül szeretnénk
fejlődni. A naggyá válás vágya természetes, de nem mindegy, hogy milyen áron akarunk
nagyokká válni! Munka nélkül nem megy. A fokozatosság törvénye nélkül nem
lehet helyesen előrehaladni. Ezért kell folyamatosan fi gyelni arra, hogy a hozzánk nagyon
közel álló és mindig jelen levő Szentlélek éppen mit sugall a következő lépésre.
Ha engedelmeskedem szavának, akkor is, amikor nem értem őt, ahogy Krisztus is tette,
vagyis elindulok az ő útján és lépésről lépésre haladok, akkor munkálkodom helyesen.
Lépésről lépésre! Ez a fokozatosság törvénye: ne akarjak türelmetlenül mindig több
lenni, mint ami vagyok! Ne akarjak előbb lenni, mint ahol vagyok! Ez a helyes önismeret
lényege, vagyis az alázat lényege. Az alázat az, amikor tudom, hogy hol tartok,
és mindig egyet továbblépek.
„Az ember valóban ott a legsebezhetőbb, ahol a legerősebbnek gondolja magát. Ahol
van ereje, ott belemegy olyan helyzetekbe is, amikbe nem kellene. Ott nem elég bölcs,
nem elég körültekintő, ott válik gőgössé, nagyképűvé, ott nem veszi tekintetbe a másikat,
a körülményeket, a gyöngeségét, az ember voltát, ott vész ki belőle az alázat” –
írja Pál Ferenc.
Bejárhatunk egy nagy kerülőutat, megkerülhetjük a fejlődés útját és a fokozatosság
törvényét, de amitől elmenekülünk, azt úgyis végig kell egyszer járni. Erre a munkára
kell igent mondanom, és így alakul ki bennem is a krisztusi lelkület!
Ezzel a munkával állandóan a készenlétet tartom ébren magamban, ahogy az öt okos
szűz is tette ennek a vasárnapnak az evangéliumi szakaszában. Éberek voltak, fi gyeltek
a mindig bennük szóló isteni hangra, és azt követték. Ezért voltak okosak. Ezt az
okosságot adja meg nekünk is a Bölcsesség Lelke!

Sajgó Balázs

(A szerző gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkésze, írása a Vasárnap 2017. november 12-i számában jelent meg.)