2017. november 2., csütörtök

0
1294

EVANGÉLIUM
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Mt 11,25–30 

vagy 

EVANGÉLIUM
Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!?
Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Jn 14,1–6

MEGOSZTÁS