A világítás, gyertyagyújtás szokása viszonylag új keletű, és a katolikus falvakból terjedt át a vegyes felekezetű falvakba. Sóvidéken, a református lakosságú falvakban még az ötvenes években is csak virágot vittek a sírokra, de gyertyát nem gyújtottak, míg a katolikus falvakban már a harmincas években mécseseket vittek és gyújtottak meg a temetőben. Ezek a mécsesek korondi cserépedényből készültek, amelybe kanócot tettek, viaszt öntöttek rá, majd több éven keresztül használták.
A Kolozsvár környéki falvakban, mint például Magyarlónán és Magyarfenesen, az öregek arra emlékeznek, hogy gyermekkorukban szüleikkel együtt kimentek a temetőbe és égő fadarabokat dobáltak fel, figyelemmel kísérve azok parázslását.
A néphit szerint a mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán a templomban a halottak miséznek. Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat, odaadjuk avval, hogy a hóttaké.”
Csíkdelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Ezt még melegében átalvetőbe teszik, és kiosztják a templom előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik. Gyergyócsomafalván, Futásfalván annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak.
A töklámpás készítésének is ez volt az ideje. Ezt többnyire emberfej nagyságú tökből készítették úgy, hogy a tök tetején vagy egyik oldalán kézfej nagyságú lyukat vágtak, amelyen keresztül a tök belsejét kivájták. A legépebb oldalára szemet, orrot, szájat vágtak, majd mécsest tettek a tök belsejébe. Az ilyen töklámpásokat kivitték a temetőbe vagy kitették az ablakba, tornácba a szomszédok, rokonok, ismerősök ijesztésére.
Both Zsuzsa
