Röhrig Géza a Saul fia című, Oscar-díjat nyert magyar film főszereplője. Neve nemigen ismert a nagyközönség számára, alakítása azonban tehetségéről meggyőz, nem véletlenül képzett színész, bár filmrendezőként végzett a főiskolán. Járt bölcsészkarra is, nem egy kötete jelent meg, elsősorban költő, a Magvető Kiadónál 2016-ban jelent meg már címében is jelképes verseskötete: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit.
Kolozsváron október 29-én a III. zsidó kulturális napok keretében hallhatta őt a közönség. Nem az Oscar-díjas filmszínészt, sztárt láttuk – akiről kevesen tudják, hogy jelenleg New Yorkban él, és a filmgála után visszatért napi munkájához: egy temetkezési vállalat (egy zsidó temetkezési egylet) ügyintézője, ez magyarul többek közt azt jelenti, hogy hullamosó. Emellett New Yorkban elvégezte a Jewish Theological Seminaryt, azaz a zsidó teológiai szemináriumot, bibliaoktatóként diplomázott. E minőségben dolgozott óvodában mint nevelő pedagógus és hitoktató. Ugyanakkor négygyermekes apa, és számára a család nagyon sokat jelent, bár családbeli szerepeit lényegében most tanulja, nem otthonról hozta, minthogy négyéves korától állami intézetben, árvaként nevelkedett, tizenkét éves korában fogadták örökbe.
Ezen a kolozsvári vasárnap estén a Tranzit-házban, az egykori zsinagógában egy hiteles bibliaórán vettünk részt. Még mielőtt bárki csodálkozni vagy bosszankodni kezdene azon, miért ír egy katolikus portál erről a haszid zsidó hittanóráról, elmondom, számomra mindez mit jelentett és rám hogyan hatott. Mindenekelőtt úgy gondolom, egy kisebbségben élő ember, csoport csakis szimpátiával és megértéssel fordulhat egy másik kisebbség felé. Ráadásul Európán a zsidó-keresztény hagyomány elfelejtését, mellőzését kérjük folyton számon, bár valószínűleg mi (csak) a kereszténységnek, a keresztény kultúrának kívánnánk jelentősebb szerepet a kontinens életében. A keresztény azonban valóban a zsidó örökség részese, szent szövegeink összekötnek, mi a Könyv népei vagyunk. Ez utóbbiról győzött meg Röhrig Géza ezen az estén. A programban meghirdetett cím, A szivárványban békét köt a tűz a vízzel, inkább a költő (és színész) Röhrig megmutatkozását előlegezte, s még az időközben átformált, a kint és bentre utaló címből sem sejthette a hallgató, mi következik. Noé bibliai történetéről gondolkodott hangosan egy szerény, művelt, szellemes, a világ gondjaival törődő, az embereket mélységesen szerető és féltő hívő férfiú. Aki azt is elmondta, a Bibliából a Genezis könyve foglalkoztatja leginkább, mert mindennek a kezdete és eredete izgatja, úgy gondolja, a világot Isten teremtő szándéka felől lehet leginkább megérteni.
Egy vasárnap esti zsidó bibliaórán vettünk részt, ahol azonban nem felekezeti propaganda folyt, még csak térítés sem, egyszerűen csak részesei lettünk egy felebarátunknak az ember és az emberiség sorsáról való töprengéseinek. Mi is vele töprenghettünk. Mindenki úgy fűzhette tovább a gondolatokat, alkalmazhatta magára a történetet, ahogyan azt saját vallási gyökerei, hite, világnézete, tapasztalata kívánta. Az előadó teológiailag, biblikusan jól felkészült, de nem elméleti képzést akart adni, nem teológiai vitát akart kelteni, hanem megmozdítani valamit a hallgatóban, hogy az aztán másképp: felelősebben, nagyobb nyitottsággal és szeretettel éljen tovább.
Noé és az özönvíz története volt a katekézis témája. Röhrig Géza interpretációjában Noé igaz, tiszta, de steril ember, aki éppen ezért nem (jól) hallja Istent, és nem tud vele igazi dialógusban lenni, mert valójában a tisztaságot és szentséget úgy értelmezi, mint ami őt elkülöníti, mások fölé emeli. Ez a pozíció arra is vezeti, hogy mintegy elnézzen az emberek feje fölött. Éppen mivel az emberek iránt közömbös, kell majd egy éven át a bárkában az állatokról gondoskodnia. Bár tiszta, nem ő az ősatya, a nép atyja. S bár megteszi, amit az Úr kér tőle, megépíti a bárkát, megőrzi az özönvíz idején a teremtés maradékát, el is veszít valamit, ami korábban az emberre bízatott. A teremtés után a Mindenható az emberre mint uralkodóra bízta a föld teremtményeit, azt rendelve: uralkodj rajtuk. A felelős uralkodás Noénál hiányzik, mert ő a maga tisztaságát mint őt minden teremtmény fölé helyező kiváltságot értelmezi. Holott az ember csak a másikban ismeri meg önmagát. Az özönvízből az ember megmenekül, Isten megkegyelmezett, de az uralkodásra vonatkozó szavak itt már nem hangoznak el. Szövetséget köt az emberrel a szivárványban, de az ember már nem uralhatja a teremtett világot. A Paradicsom már csak az élet küzdelmei és verejtéke árán, a halált átélve szerezhető vissza.
