Szabadon engedték a Jemenben elrabolt Tom atyát

0
1176
Tom atya interjút ad szabadon bocsátása után Ománban (Fotó: EPA/Vatikáni Rádió)

2016-ban Ádenben rabolták el Tom Uzhunnalil szalézi szerzetest. Szabadulásának hírét Paul Hinder püspök, Dél-Arábia apostoli helynöke tett közzé. A vikariátus honlapján az alábbi szöveg olvasható: „A püspök köszönetet mond mindenkinek, aki részt vett az erőfeszítésekben, hogy kiszabadítsák a papot és azoknak is, akik világszerte szüntelenül imádkoztak Tom atya egészséges szabadon engedéséért.” Hinder püspök később ad közre további információkat. A pap szabadon engedéséhez meghatározó módon hozzájárult a ománi kormány.

Tom atyát 2016. március 4-én rabolták el Ádenben a Teréz anya nővérei által működtetett idősek otthonából. A támadásban megöltek négy szerzetesnőt és 12 másik személyt a terroristák – tájékoztat az Asianews hírügynökség.

Tom atya elrablásakor négy éve élt már Jemenben

Tom atya 57 éves, Ramapuramban született, az indiai Kerala államban, mélyen hívő katolikus családban. Nagybátyja 2015-ben hunyt el, aki szintén szalézi szerzetes, a jemeni misszió alapítója. Tom atya elrablásakor négy éve élt már Jemenben. Az indiai kormány információi szerint jelenleg Ománban tartózkodik, ahonnan majd visszatér Indiába.

Hála a közbenjáróknak

Isaac Cleemis Thottunkal bíboros, az indiai püspöki konferencia elnöke reagált elsőként a szalézi atya szabadulásának hírére. Az Asianews hírügynökségnek elmondta: „Tele vagyunk örömmel és hálával mindazok iránt, akik részt vettek Tom atya kiszabadításának eljárásában. Köszönet elsősorban az indiai és keralai kormánynak, minden jó szándékú embernek, akik imádkoztak megmentéséért és szabadon engedéséért”.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS