„Hűséges” bibliatábor

0
630

Harmadik alkalommal vehettek részt Margittán kicsik és nagyok 2017. augusztus 28. – szeptember 1. között az egyhetes bibliatáborban, amelynek helyszíne a plébánián lévő ifjúsági központ volt.

A különböző foglalkozásokat Vakon Orsolya, Gozner Artúr hitoktatók és Tóth Attila Levente tasnádszántói plébános vezették. Két tasnádszántói fiatal segített a foglalkozások levezetésében.

Az egyhetes foglalkozás során a résztvevők a hűség kérdésével ismerkedhettek meg: az Isten iránti hűséggel, az egymás iránti hűséggel, azzal, hogy akkor is hűségesnek kell lenni egymáshoz, ha fizikailag nem találkozunk.


Az egyhetes program egyik legszebb pillanata az volt, amikor a résztvevők egymás őrangyalai lettek, jobban odafigyeltek a társaikra, imádkoztak értük. Másnap pedig fény derült a titokra. Egy személy kiállt, becsukta a szemét, az őrangyala pedig odament hozzá és megölelte. Felemelő érzés volt látni mindenki arcán az örömöt.

Lázár Tamás/Hirek.Várad.org

MEGOSZTÁS