Bűnbánó Mária Magdolna, a hírvivő

0
771

Valahányszor ünnep közeledik, ünnepre készülődünk, eszembe jut Márai Sándornak egy figyelemre méltó gondolatsora a Füveskönyvből, amely a következőképpen hangzik: Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen… Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies… mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

A kilyénfalviak számára piros betűs ünnep többek között templomuk védőszentjének, Bűnbánó Mária Magdolnának az ünnepe július 22-én. Ez a nap nemcsak azokon a településeken kiemelkedő, ahol a templom patrónája az említett szent, hiszen 2016 óta a Római Általános Kalendárium ünnep, vagyis festum rangra emelte Mária Magdolna eddigi emléknapját. Ezt a határozatot tavaly, június 10-én, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hozta meg Ferenc pápa kifejezett óhaját teljesítve. Az ünneplés új rangja nem jelent módosulást  a napra (július 22.) vonatkozóan, így a misében és a zsolozsmában sem változik a szöveg. Az újdonság csupán annyiban mutatkozik meg, hogy a misekönyvben hozzáadandó a saját prefáció, amely a határozat mellékletében található. A püspöki konferenciák feladata gondoskodni ezen szöveg lefordításáról oly módon, hogy az alkalmazható legyen és a Római Misekönyv következő kiadásába is bekerülhessen.

A korábbi évekhez hasonlóan, az idei Mária Magdolna-búcsú tartalmasra, emlékezetesre sikerült, Fejér Lajos plébános és az egyháztanács gondos tervező- és szervezőmunkájának köszönhetően. A bevonuló egyházi méltóságokat a templomkertben a magyarországi testvértelepülésről, Lakitelekről érkezett tűzoltózenekar fogadta, a zsúfolásig megtelt templomban pedig a Zeng a harang hívószóra… ének felcsendülésével vette kezdetét az ünnepi szentmise. Elsőként a házigazda köszöntötte a Budapestről, Lakitelekről érkezett vendégeket, az erdődi zarándokokat, a község polgármesterét, a kerület papságát, a kilyénfalvi és a szomszédos egyházközség híveit.

Az idei búcsúnak több újdonsága, különlegessége is volt, amelyből hármat mindenképp érdemes kiemelni.

Az egyik újdonsága az volt, hogy a kilyénfalvi egyháztanács tagjai mellett jelen voltak a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom egyháztanácsának képviseletében néhányan a vörös köpönyegesek közül is, akik jelesebb egyházi ünnepeken állnak díszőrséget a misék alatt (az idei csíksomlyói pünkösdi búcsún is meghívottak voltak, közvetlenül az oltár előtt felsorakozva). A köpönyegesek történetének megértéséhez Apafi Mihály, erdélyi fejedelemhez kell visszamennünk, aki az örmények számára a letelepedési engedéllyel együtt saját bíráik megválasztását is jóváhagyta. A gyergyói örmények a csíkszépvízi örmény közösséggel együtt megszerezték azt a jogot, amely lehetővé tette számukra, hogy 1795-ben létrehozzák a Mercantil Forumot (kereskedelmi törvényszék), ami az örmény közösség elismert, hivatalos vezető fóruma lett és minden területen irányította életüket. Nem csak belügyekben döntött, hanem képviselte a közösséget a közhatóság előtt is. Hatáskörébe tartozott a tanügy, a szociális kérdések rendezése, a lelkészek stólapénzének meghatározása, valamint a plébánia és a püspökség közötti anyagi ügyek rendezése. Anyagi támogatást nyújtott a rászorulóknak, és ellenőrizte a közösség különböző társulatainak a tevékenységét. A legfontosabbak közülük a tímárok céhe, kalmárok kongregációja, legények céhe, Szent István-társulat, Háromság-társulat.

1848-ban, amikor megszűntek a kiváltságok, és minden állampolgár egyenjogúvá vált, a Forum veszített jelentőségéből. 1860 után örmény tízes néven működött 1873-ig, amikor teljesen megszűnt. E régi idők emlékére alakult meg a kizárólag csak Gyergyóban látható vörös köpönyegesek társulata, többnyire az egyháztanács tagjaiból, akik díszöltözetben, kezükben kavazánnal díszőrséget állnak a főbb ünnepi istentiszteleteken. A köpönyegesek a valamikori legények céhének hét, még nőtlen ifjú tagját reprezentálják, akiknek hivatása az 1800-as években a fiatalok nevelése, közérdekű tevékenységük irányítása, a díszőrség biztosítása az ünnepi misék alatt, illetve a halottak sírjának az ásása volt egészen az 1890-es évekig.

A búcsús szentmise másik újdonságaként, kiemelkedő pillanataként említhető a szoboravatás mozzanata. A lakiteleki hívek ugyanis ajándékkal érkeztek egyházközségünkbe, elhozva magukkal Czinege Edit szobrász Mária Magdolnát ábrázoló cserépszobrát. A leleplezés előtt köszöntőbeszédet mondott Olajos István, lakiteleki igazgató, az áldás elvégzésére pedig Bagi Ferenc plébánost kérte fel Fejér Lajos, aki a szoboravató kapcsán kiemelte: „(…) Úgy gondolom, hogy kapcsolatunk, barátságunk, találkozásaink alkalmaival egyre jobban erősödik, de leginkább akkor, ha védőszentetek Szent Imre és védőszentünk Szent Mária Magdolna közbenjárása támogatja.”

A szentmise főcelebránsa Albert István-Csaba kézdivásárhelyi újmisés, augusztus 1-től szászrégeni segédlelkész volt, aki mellett szerpapi szolgálatot teljesített Pasca Szilárd diakónus. Az ünnepi szónok Ilyés Lehel gyergyóalfalvi segédlelkész volt, aki elgondolkodtató, mély, bölcs üzenetet tolmácsolt a híveknek. Beszédében rámutatott arra a téves magatartásra, miszerint az emberek hajlamosak csak „bent”, a templomban, intézményes keretek között keresni az Istent. Pedig ma azt az Istent ünnepeljük, aki kint van a világban, a köznapi életben, az egyszerű emberek között. Az Isten ünneplése nélkül nem ünnepelhetnénk Mária Magdolnát sem, aki húsvét hajnalban szintén a „világon kívül”, a sírban kereste az Urat, holott az mögötte, a világban volt. Ezt követően Magdolna hírvivőé vált és tolmácsolta az örömhírt az apostoloknak. A segédlelkész prédikációjában párhuzamot vont a Jézus sírjánál történtek és a köznapi élet eseményei között. Ennek értelmében ma is vannak olyanok, akik távol maradnak a szentmisétől (ahogyan az apostolok húsvét hajnalban a szent sírtól), így csak azoktól értesülhetnek az örömhírről, akik résztvevői, tanúi voltak az eseményeknek (Mária Magdolna). A szónok azt is hangsúlyozta, hogy a világnak ma nem sztárokra van szüksége, hanem egyszerű emberekre. Olyan emberekre, akik önmagukat adják, hiszen az Isten azt várja el tőlünk, hogy minden körülmények között önmagunk legyünk.

A búcsús ünnep végén, harmadik újdonságként, felemelő pillanatként, az újmisés áldását emelném ki, amelynek súlyáról, értékéről Fejér Lajos plébános a következőképpen nyilatkozott: „a régiek azt mondták, hogy egy primíciás áldásért érdemes olyan hosszú utat megtenni, amely során egy pár csizma elkopik. Nekünk nem kell ilyen hosszú utat megtennünk, mert a szentmise főcelebránsa, Albert István-Csaba újmisés, kinevezett szászrégeni segédlelkész, eljött hozzánk és újmisés áldásban részesít minket.”

Az idei búcsús szentmise a köszönetnyilvánítások, az áldást követően, a pápai himnusz és a nemzeti imánk eléneklésével zárult. Az ünnepélyes kivonulással véget ért a mise, de a nyitott szívű és elméjű ember számára kiváló alkalom volt a lelki-szellemi gazdagodásra, a tanulásra, a lelkiismeret-vizsgálatra, a bűnbánatra, a hálaadásra. Lehetőség volt ez a keresztény ember számára, hogy Mária Magdolna életében, sorsában fölfedezze a bűnbánó szent és a saját élete közötti hasonlóságot. Az ünnepi szónok szerint Jézus hét ördögöt űzött ki Magdolnából, ami az értelmezések szerint a teljesség száma, vagyis birtokában volt minden bűnnek. Mária azonban nap mint nap megküzdött az ő bűnével, ahogyan nekünk is nap mint nap szembe kell néznünk a saját vétkeinkkel.

Mi lehetne a búcsús szentmise üzenete? Talán az, hogy ne csak „bent”, hanem „kint”, a köznapi életben is keressük az Istent, és tanuljuk meg felfedezni, meglátni az egyszerű emberekben, a „kertészekben” Krisztust. Talán az, hogy ne távoli szemlélői, hanem közvetlen résztvevői legyünk az eseményeknek, és Mária Magdolnához hasonlóan hírvivőkké, és ne híresztelőkké váljunk. Talán az, hogy önmagunk legyünk: hiteles, megbízható emberek, akik életpéldájukkal világítanak és utat mutatnak mások számára. Talán az, amit az igehirdető, Ilyés Lehel tisztelendő a szentbeszéd végén jó tanácsként megfogalmazott: Élj úgy, hogy a távol maradottak találkozni akarjanak az élő Istennel!

Szöveg: Barabás Gyöngyvér
Kép: Varga Zoltán

MEGOSZTÁS