Az Úr az!

Bálint Annuska SSS gyémántfogadalmas jubileuma Gyergyóhodoson

0
2782

A gyergyóhodosi templomban az idők folyamán három szociális tesvér tett  első fogadalmat: Kacsó Júlia 1956-ban, minden bizonnyal június 15-e után, Auguszta testvér börtönből való harmadik hazatérését követően, majd Bálint Annuska 1957. május 7-én, illetve Klein Brigitta 1958. július 26-án. E három szociális testvér közül a gyémántfogadalmas Bálint Annuskát köszöntöttük, aki hatvan esztendővel ezelőtt Feigl Mátyás plébános és a Ikrich Erzsébet Auguszta elöljáró jelenlétében tette le fogadalmát.


Július 9-én, vasárnap a hálaadó szentmise keretében a jubiláló gyémántfogadalmas testvér elmondta a fogadalmi imát, majd szólt a jelen lévő hívekhez is. A szentmise után Pál Vilmos gyergyóhodosi plébános szeretetlakomára hívta a hálaadásra érkezett többi szociális testvért is.


A templomtól nem esik távol a Ferencz Amália Zita testvér által épített lelkigyakorlatos nyaraló ház, amely jelenleg nincs a társulat tulajdonában. Ezt meglátogatták a testvérek, illetve azt a salamási házat is, ahol körülbelül tíz esztendeig lakott a szociális testvérek erdélyi kerületének alapítója, Ikrich Erzsébet Auguszta testvér, miután harmadjára kiszabadult a börtönből.

Gyergyóhodos-Salamáson szép számban látogatták a szociális testvérek a kedves kerületi alapítónőt, Auguszta testvér mint vonzó, szerető anya védelmezte leányait ezen a helyen.

Szerzetesi hivatásáról, Auguszta testvér hodosi éveiről így vallott Annuska testvér: Jelenleg, 85 évesen én vagyok a legidősebb testvér a közösségben.  Gyergyóhodos-Salamáson Auguszta testvér számára Terézke lakását nézték ki a testvérek, mert gyönyörű kilátás volt onnan. Emlékszem a házra, pár lépcsőn kellet fölmenni, ott volt egy tornác, Flóra testvér ott sütötte a finom tésztákat vasárnapra. Volt egy konyha és mellette még egy szoba. Amikor a testvérek látogatták a kedves Auguszta testvért, akkor szivacsokat raktak le, és így többen is kaphattak szállást. Akkor itt volt a központ, itt volt a kedves Auguszta testvér, akinek a vágya az volt, hogy a testvérekkel tartsa a kapcsolatot, a testvéreket éltesse, ne veszítsék el a türelmüket, a reményüket, és oda mentek lelki feltöltődésre. Én is azok közé tartoztam, akikkel együtt látogattuk Auguszta testvért Gyergyóhodos-Salamáson. Egyik csoport jött, a másik pedig ment. Egyfolytában jövés-menés volt. Auguszta testvér akkor volt a legboldogabb, amikor gyerekeit, lelki családját együtt látta. Auguszta testvér nagyon szerette Salamást, Gyergyóhodost, annak a falunak a mindene volt. Minden nénit megállított, elbeszélgetett velük, és minden gyerekhez kedvesen szólt. Terézkének is volt három gyermeke, az udvarukon volt egy almafa, pici apró almákat termett, oda jöttek Terézke gyermekei is. Együtt összeszedtük az almákat, bizony megsütöttük a lerben, és azt is fogyasztottuk, almás tésztát készítettünk. Auguszta testvérnek nagy-nagy adottsága volt a gyermekekkel való foglalkozáshoz, nagyon kedvesen tudott hozzájuk közeledni. A gyerekek is nagyon szerették őt, hiszen mindig valamilyen kis édességgel jött ki a lakás szobájából, és így örömöt szerzett a gyermekeknek. Auguszta testvérnek az volt a nagy öröme, amikor jó egyházi híreket hallott, amikor papokról jókat hallott. Nagyon örvendett, amikor a II. vatikáni zsinat kapcsán értesült az egyház megújulásáról. Emlékszem arra a boldog kitörésére, ahogy a „hála Istennek”-et mondotta. Auguszta testvér ahogy Gyergyóhodosra került, rögtön a templom sekrestyéjében lévő egyházi holmikat rendbe szedte. Mindent kivett a szekrényekből, hazavitte, a Terézke házához, és ott folyton kézimunkáztak a testvérekkel, ezeknek a liturgikus ruháknak a felújításával foglalatoskodott. Teljesen rendbe tették a hodosi templom oltárterítőit, papi ruhákat, és a sekrestyét is teljesen újjá alkotta. Lelkéből dolgozott, olyan adottsága volt, hogy együtt élt az egyházzal. Idős korában is Kolozsváron az egyházi holmik rendbetételével foglalkozott.

Életemnek egyik fontos átélése ott történt, Salamáson. Gyönyörű tavaszi vasárnap volt és a templom felé tartottam. Valahogy lángolt a lelkem és boldog voltam. Ez a mély lelki élmény azon a mezőn történt, amelyen át kellet haladni, hogy a templomhoz érjek. Ott vált világossá előttem az Úr Jézusnak a mondása: én vagyok az út, az igazság és az élet. Azóta akárhányszor hallom, mindig az a boldog pillannat jut eszembe, ami akkor világossá vált előttem. Egyik alkalommal a szentmiséről együtt mentünk haza Auguszta testvérrel. Ő megkérdezte tőlem, hogy milyen jelmondatot választok a közelgő fogadalomtételre. Kértem Auguszta testvért, hogy mondjon ő nekem valamilyen jelmondatot, mert nekem hirtelen nem jutott az eszembe semmi. És ő sugallta tulajdonképpen a jelmondatomat. „Az Úr az”, ez a jelmondatom (Jn 21,12). Én az örökfogadalom-tételnél sem változtattam meg ezt a jelmondatot. Ezt a jelmondatot úgy probálom megélni, hogy amikor ez a szentírási rész elhangzik a szentmisében, ilyenkor mindig egy hálaszentmisét elmondatok, és akkor, az a nap mindig egy lelkinap számomra. Ez a felismerés életem legnagyobb istenélménye. Az is örömöt jelent számomra, hogy éppen az a tanitvány ismerte fel ezt, akit ő nagyon szeretett. Úgyhogy Auguszta testvérnek köszönhetem ezt a jelmondatot.

Puskás Attila