Az emberséges viszonyulás nem vallásfüggő

Három éven át gondoskodott egy muszlim család egy iraki keresztény kislányról

0
643
(Fotó: Avvenire.it)

„Olyan hír ez, amelyet régóta várunk: Cristina végre újra átölelhette családját – adott hírt Dzsalál Jako iraki szerzetespap a most hatéves kislány megtalálásáról, a szülők beteljesedett reménységéről és arról a másik valláshoz tartozó családról, amelynek tagjai az elrabolt, magára hagyott kislányt kiváltották elrablóitól, és sajátjukként nevelték, gondozták éveken át. Ez a muszlim család emberségéből fakadóan kötelességének érezte, hogy oltalmazza őt.”

2014 júniusában az Iszlám Állam (ISIS) fegyveresei néhány nap alatt elűzték szülőföldjükről a Ninivei-fennsíkon élő keresztényeket. Ekkor törtek be a fegyveresek Karakosba, a terror teljesen szétszabdalta a helyi keresztény közösséget, amelynek a szír katolikus Kidír és Aida Ebada is tagja volt. A templomokat és lakóházakat lerombolták, kifosztották. „A katonák felszólították a keresztényeket, hogy hagyják el a települést, de mi úgy döntöttünk, hogy maradunk – meséli Aida. – Folyamatosan fenyegettek minket, azt akarták, térjünk át az iszlámra.” 2014. augusztus 20-án a terrorszervezet küldött egy busz, hogy elvigye az ott maradt keresztényeket, köztük volt az Ebada család is. „Erőszakosan felszállítottak minket a buszra, elvették a pénzünket, ékszereinket. Az egyik ISIS-harcos meglátta, hogy a karomban tartom Cristinát, és kitépte onnan” – folytatja Aida. Az Avvenire olasz katolikus napilap újságírója még ebben az évben találkozott az édesapával, Kidírrel. Egy, az iraki Kurdisztán fővárosa, Erbíl melletti faluba, Ankavába menekültek, ott éltek egy menekülttáborban. A vak Kidírrel együtt élt egy 25 négyzetméteres konténerben a felesége és négy gyermekük, a hiányzó legkisebbről akkor így nyilatkoztak: „Elragadták tőlünk, amikor a sofőr elvitt minket Karakosból. A feleségemnek, aki tiltakozott, azt mondták: »Ha megszólalsz, megölünk!«”

A kényszerkitelepített szülők három éven keresztül folyamatosan keresték a kislányukat, kezdetben fogalmuk sem volt arról, hová hurcolhatták őt. Mindennap imádkoztak Istenhez, az apa naponta egy rózsafüzért mondott el gyermeke szabadulásáért. Imádkoztak, hogy ebben a világban, amely hirtelen rémálommá vált számukra, legyen egy anya és egy apa, aki gondját viseli, aki megkönyörül a kisgyermeken. A szülők a menekülttáborban dolgozó humanitárius szervezetek dolgozóin keresztül terjesztették a hírt, hogy keresik kislányukat. Így már viszonylag hamar, még elrablásának évében megtudták, hogy Cristina Moszulban van. Innentől kezdve az volt az álmuk, hogy megtalálják a kislányt, és együtt visszatérnek majd Karakosba, ahol Kidír a bíróságon dolgozott korábban. Az évek alatt mindvégig ugyanazzal az elszántsággal keresték a gyermeket, jóllehet 2015 után semmilyen információt nem kaptak kislányukról. 2015-ben az assisi Szent Ferenc-bazilika néhány szerzetese találkozott Aidával a menekülttáborban. Ők is közzétettek egy felhívást a kislány keresésére #Savecristina hashtaggel, reménykedve abban, hogy a terroristák kemény szíve is meglágyul – a keresés viszont eredménytelen volt. Miután Moszul néhány városnegyedét felszabadította az iraki hadsereg, Aida rokonain keresztül ott is elkezdték terjeszteni Cristina fényképét. Imájuk meghallgatásra talált. A befogadó család, amely három éven át, miközben az iszlamisták tébolyult dühvel romboltak le mindent, a kislányt védelmezte, szerette, meglátva a gyermek fényképét, jelzett a szülőknek. Így jutott vissza családjához a hányatott sorsú kislány.

Dzsalál Jako a kislány sorsáról szólva elmondta: „Cristinát más gyerekekkel együtt eladták egy moszuli mecsetben, amely az ISIS kezére került. Egy kilencgyermekes muszlim család kiváltotta. Bár tudták, hogy keresztény, úgy bántak vele, mintha a tizedik gyermekük lett volna, és nem voltak hajlandóak továbbadni. A nevét viszont megváltoztatták, Zajnabnak hívták.”

Avvenire.it alapján.