Emléktábla- és büsztátadó volt Kolozsváron

0
1130

A Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának keretében működő Szent Kamill Szociális Otthon Kolozsvárott 2017. június 25-én, vasárnap 18 órától az intézet kertjében (Hajnal negyed, Erdő utca  11. sz.) avatóünnepséget tartott. A rendezvényen átadták Miholcsa József szobrászművész alkotásait: a Szent László- és Kossuth Lajos-domborműveket, valamint a Hunort és Magort ábrázoló büsztöket. Tokay Rozália, az intézet elnöke, a rendezvény szervezője köszöntötte a meghívottakat, résztvevőket. A megnyitóbeszédet Kovács Sándor főesperes tartotta.

Az ünnepi műsor keretében fellépett Bogdán István és Marosán Csaba színművészek. Ágopcsa Éva a csodaszarvas mondáját olvasta fel. Furulyán játszott Kostyák Levente kántor. Avatóbeszédet mondott Miholcsa József, Kónya Hamar Sándor és Benkő Emő. Fellépett Kovács Árpád plébános kisbácsi kórusa.

A két domborművet és a szobrot Kovács Sándor főesperes szentelte fel. Köszönet illeti az otthon munkatársait, köztük Pál Karsai Andrást a közreműködésért.

Tokay Rozália

MEGOSZTÁS