„A Krisztus-hitben megingathatatlan vagyok” – Jókai Anna emlékezete

1
819
Forrás: hirado.hu/MTI Fotó: Mohai Balázs

Június 5-én, pünkösdhétfőn, életének 85. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének Jókai Anna Kossuth-nagydíjas és Kossuth-díjas író, a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, a spirituális realizmus megteremtője.

Írói pályáját a kritikai realizmus jegyében kezdte a 20. század hatvanas éveinek a végén, de a spirituális realizmus csírái már korai regényeiben, a nagy visszhangot kiváltott 4447-ben (1968) és a Tartozik és követelben (1970) is felfedezhetőek. Az előbbi kötet végén Eszter, aki a szenvedélyeinek élő fiatal, elképzeli: ha mérget tenne a gyűlölt nagymamája, Karolin anyó kávéscsészéjébe, az milyen kínok között halna meg. Ez csak a képzeletében játszódik le, de a nagymama meghal. Eszter ekkor megdöbben önmaga torz és természetellenes viselkedésétől, vagyis megindul nála egy lelki tisztulási folyamat. A Tartozik és követelben Öregmiklós haldoklása nagypénteken kezdődik, s ő mint a békesség követe, arra inti a két, egymással civakodó fiatal házast, Ildikót és Miklóst: „Ma péntek van. Holnap szombat. Utána húsvétvasárnap.” Ebben ott van nemcsak a feltámadás reménye, hanem az is, hogy Ildikó és Miklós is újrakezdhetik a házasságukat, megvan a remény arra, hogy rendezzék kapcsolatukat.

A Jákob lajtorjája (1982) című regénye már címében is arra a bibliai jelenetre utal, amikor a Genezis könyvében az Ézsau haragja elől menekülő Jákobnak álmában megjelenik az Úr és megígéri neki, hogy soha nem hagyja el. A regényben Hajnal meséli el férje, a színész Kornél kislányának, a halálosan beteg Orsinak – aki Kornél első házasságából született – ezt a történetet. Mintha valami Isten által belekódolt aggodalom jelenne meg halála előtt Orsiban – aki tizenhét évesen távozik e világból –: a jákobi létrát emlegeti, illetve a metrón utazva azon tűnődik: vajon aki a mélybe lemegy, visszajön-e onnan? Mindez valójában Isten kegyelme, amelyet nem szükséges mindig felismernünk, anélkül is működik. Ilyen észrevétlenül hathatunk egymásra lelkileg, még az olyan, személyesen egymással nem kommunikáló személyek is, mint Hajnal és Orsi, akiknek érdekei ellentétesek. S mégis megjelenik köztük ez az apró szeretet-motívum. Amikor pedig a kórházban Orsi haldoklik, ugyancsak Hajnal az, aki térben távol tőle, az otthonában gyertyát gyújt, s arra gondol: Orsit bebocsátották „azon a kemencén, ahol ragyog, de nem éget a tűz”. Ez egyértelműen az üdvözülés reménye. A Jákob lajtorjájában a gimnazista kislány, Orsi halála áldozat. Hajnal mondja ki ezt is: Orsi azért halt meg, hogy az itt maradtak jobbá váljanak. Kornél elismeri ezt, de fölteszi a kérdést: miért kellett mégis ilyen korán elmennie? A megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan misztérium, amikor egy ártatlan gyermek vagy fiatal távozik a földi életből…

A Szegény Sudár Anna (1989) című regényében a kisebbségi sorban élő Annát a román Petruhoz fűzi a legmélyebb lelki kapcsolat. Petru szavakban így fejezi ki a lényeget: „Te istengyermek… Én istengyermek.” Anna ugyancsak törölte szótárából a gyűlölet szót. Számára Krisztus óta nincs kizárólagos jelentősége a vérségi kapcsolatnak, ahogy Szent Pál is írja, nincs többé zsidó vagy görög, úr vagy szolga, Krisztusban mind egyek vagyunk. Jókai Anna egy interjúban, a kérdésre, hogy látva a világtörténelem szörnyűségeit, illetve a mindennapi élet intrikáit, gyűlölködéseit, nem illuzórikus vágy-e mindez, így válaszolt: „Ez az emberiség végcélja, ez a mi feladatunk a kozmoszban. Én azt gondolom, hogy amíg nemzetekben folyik a világteremtés befejezése, ez a világ nem lehet tökéletes. A harc folyamatos. Addig is, amíg a Krisztus-kozmosz beteljesíti hivatását, minden egyes nemzetnek megvan a maga feladata. Az igazi hazaszeretet az, amikor nem gyűlöljük a másik nemzetet, elismerjük, hogy annak is megvan a maga Istentől kapott feladata, de jogosan elvárjuk, hogy a miénket is szabadon megvalósíthassuk. Ez a fontos számomra. Soha nem az egyszerű embert állítom szemben egymással, bármilyen nemzetiségű is, hanem azt a hatalmat, ami manipulál a tömeggel… Megjelenik a világban az ördög, hatalmába veszi az emberi lelket és testet, és ha nem elég erős ez az istengyermeki gondolat, akkor öldöklés lesz belőle. Vallom, hogy senki sem lehet boldog addig, amíg egyetlen ember is boldogtalan a földön. Nagyon messze van még az emberiség a végcéljától. Az ember a teremtés legfelsőbb bimbója, mondta Teilhard de Chardin. Ebben sok minden benne van, mert egy bimbót veszély fenyegethet. Elverheti a jég, ellephetik a tetvek, minden rossz megtörténhet vele. A mi célunk az, hogy ha legfelsőbb bimbója vagyunk a teremtésnek, érleljünk virágot ebből a bimbóból. Jelenleg kis bimbók vagyunk még csupán.”

A Ne féljetek! című regényében (1999) a nem hívő, de sok hívőt megszégyenítően jó ember, Mária férje, az ügyvéd Richárd mondja: „A karácsonyi bölcső a szeretet szimbóluma, ezt a legvadabb ateistának se kéne tagadnia. A szeretetet, ami a családot, az emberiséget összetartja a megpróbáltatásokban is, mert különben mi marad a világban? Intrika, viszály, gyűlölet. Én csak tudom, ebből élek.” Jóka Anna vallotta: „Elsősorban a tetteikről ismerjük meg a Krisztus-követőket. Hiába beszél valaki reggeltől estig Krisztusról, hiába fogad el minden keresztény dogmát, ha a cselekedetei nem tükrözik vissza ezt a lelkületet, sőt, éppen ellentétben állnak azokkal. Ismerek olyan embereket, akik szeretnének hinni, de nem tudnak, hiányzik a létezésükből egy csavar, mégis példásan élnek. Hiszem, hogy az irgalmas istenség az ő mérlegén pozitívan fogja mérni ezeket az embereket. Ezzel szemben előfordulhat, hogy aki állandóan Istenre hivatkozik, az könnyűnek fog találtatni.” Ugyancsak a Ne féljetek-ben a szocialista hatalommal semmiféle kompromisszumot kötni nem hajlandó pszichiáter, Márió Angelus Silesiust idézi: „Mert szülessék meg bár ezerszer is Krisztus Betlehemben, és nem benned, örökre elvesztél.” Jókai Anna erős hittel vallotta: „… valahol, valamikor minden emberben kicsírázik a központi mag. Assisi Szent Ferenc például egy csélcsap, devernyákoló fiatalember volt, majd egyik pillanatról a másikra lemondva minden vagyonáról, Krisztus radikális követőjévé vált, vállalva a szegények és megalázottak kitaszítottságát. Az ehhez hasonló változásokat senkinél nem zárhatjuk ki. Bárkinél előfordulhat, hogy a sokáig borzasztó élete egyszer csak gyökeresen megváltozik és sokak számára lesz tanulság. Ez nem jelenti a bűnök alóli felmentést, de azt igen, hogy még a legbűnösebb ember lelkében is megtalálhatjuk Jézus Krisztus kicsinyített képmását. Előfordul, hogy visszagondolva az életünkre, rájövünk, hogy megtettünk olyan dolgokat, amiket nem kellett volna megtennünk. Szüntelen önkontrollra van szükségünk, s ennek a révén egy idő után fel tudjuk mérni, hogy amit megcselekedtünk, az jó volt, vagy pedig rossz. Nincs olyan ember, aki soha ne tett volna valami rosszat, vagy helytelent.”

A Godot megjött (2007) című misztériumregényében, szemben Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájával, eljön hozzánk Isten, s a kapu előtt dörömböl, de az emberek, bár nagy bennük a várakozás, hitük kevés, hogy befogadják, s nem is törekednek erre, hiszen ez az önmagukkal való szembenézést is jelentené. Ezért inkább profanizálják Istent, megpróbálják a maguk szintjére süllyeszteni.

A Godot megjöttben a szent családot egy csonka család képviseli, a Máriát jelképező anya és a Fiú, a Jézusgyermek. A többiek közül sokan idegenkedve, ellenszenvvel fogadják őket. Ám egy álomjelenetben lehull a szereplőkről az álarc, s teljesen megnyílnak Jézus előtt, lelkük legtitkosabb rétegeit is felfedik neki, mint akiben maximálisan megbíznak. A szeretet-Isten ellenpontja a misztériumregényben Sadot, a gonosz, aki folyamatosan törekszik az emberek lelki-szellemi tönkretételére. Jókai Anna erős, hitből fakadó meggyőződése szerint „a gonosz nem képes tönkretenni, elpusztítani a világot. Ez nem naivság a részünkről, mert ugyanakkor világosan kell látnunk, hogy Sadot nem pusztul el, hiába veti őt a Jézusgyermek a mélybe, ott van a súgólyukban és időnként meg-megemeli a födelet. A gonosz nem tűnt el a világból, folyamatosan próbálkozik, rombol, pusztít. Az viszont rajtunk múlik, hogy milyen hatékonysággal.” A misztériumregényben a Fiú az, aki megmenti a tébolyult világot a teljes pusztulástól. Kifejezve azt, amit Jókai Anna személyes életében és a műveiben is vallott: „Csak Krisztus szeretete, pontosabban igaz megismerése menthet meg bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy valaki reggeltől estig folyamatosan mormolja Krisztus nevét. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, mert én sem mondhatom magamról azt, hogy tökéletesen ismerném Krisztust, pontosan tudnám, hogy kicsoda. Ezt senki nem állíthatja magáról. Folyamatosan közelednünk kell azonban Krisztus felé, hogy egyre jobban érezhessük a sugárzását, a krisztusi aurát, hiszen ez a mi legbiztosabb védelmünk. Akik ezen aura alatt vannak, azok valamilyen módon menedéket kapnak, biztatást és erőt is, hogy ezt a nagyon nehéz életet úgy éljék végig, hogy abban a bizonyos végső mérésen sokat nyomjanak a mérlegen. Ebben hiszek: a Krisztus-hitben megingathatatlan vagyok.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS