Szebbé tenni a nehéz sorsú gyerekek ünnepét!

0
667

Április 8-án, egy tavaszi napon, három személygépkocsival, továbbá Máthé Vilmos plébánossal és Ilyés Imre segédlelkésszel elindultunk a Böjte Csaba ferences szerzetes által kialakított tusnádi Szent László-árvaházba. Abba az intézménybe, amelyben olyan magyar gyerekek élnek, akiknek nincs családjuk, vagy olyannyira mélyszegénységben élnek, hogy szüleik már a neveltetésükről sem tudnak gondoskodni.

A kissé hideg idő sem terelte el gondolatainkat arról, hogy mosolyt csalogassunk közel negyven árva gyermek arcára. Megérkeztünk utunk céljához, ahol először a tusnádi római katolikus templomot csodáltuk meg, majd nagy szeretettel és kíváncsisággal indultunk az otthonba. Bemutatták a házat, meséltek a szokásokról, a szabályokról, majd tea mellett elbeszélgettünk a gyerekekkel. Nehéz körülmények között élnek, különböző korosztályt képviselnek – kicsiktől a felnőttekig –, jól tanulnak és nagyon tehetségesek. Olyanok egymásnak, mint egy nagy család.

Az egyik nevelőnő mesélte, miszerint nevelésük alapelve, hogy a gyermekekhez való viszonyunkban domináljon a személyközpontúság, a tolerancia és az empátia. Az otthonosság megteremtésének külső- és belső tényezőit a gyerekekkel együtt alakítják ki (szobarendezés, díszítés, programok, egymás segítése, a másik meghallgatása, közös játék, felolvasás).

Sok mindenben szenvednek hiányt, de főképp a szülői szeretetben, gondoskodásban, tanácsadásban, ölelésben, ráfigyelésben. Máthé Vilmos plébános a Szeretet Himnuszából idézve szólította meg a jelenlévőket: Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1Kor 13,1–2,13) Az igehirdetés után énekkel dicsértük az Urat, aki mindeddig megsegített bennünket. Természetesen nem érkeztünk üres kézzel: édességekkel, élelmiszercsomagokkal, ruhákkal, játékokkal leptük meg őket, melyeket nagy örömmel fogadtak és köszönték.

Köszönettel tartozunk a brassói Szent Kereszt-plébániának és a Boldog Gizella Nőegylet támogatásának. Továbbá Saszett Ottónak, Kolumbán Annának és Márton Csabának családjaikkal egyetemben, illetve Kocsis Imrének és Rékának Gelencéről. Köszönjük a nagyvonalú támogatását a Kapitány családnak, Serban Csillának és Danikának. Mindnyájunkban maradandó emlék ez a látogatás és hisszük, ha pár órára is, de boldogabbá tettük a bentlakók életét. Hiszem, ez mindennél fontosabb!

Gál Hajnal hitoktató