Isten gyermekeiként – Tudáspróba Kolozsváron

Az első országos magyar nyelvű római katolikus hittanolimpia

1
5450

Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei –  ezzel a római levélből (8,14) vett mottóval rendezik a magyar nyelvű római katolikus országos hittanolimpiát Kolozsváron április 26–28. között. Az esemény különlegességét az adja, hogy első ízben szerepel a megmérettetés a tanügyminisztérium által elismert tantárgyolimpiaként. A korábban főegyházmegyei tantárgyversenyként ismert, majd 2016 óta országos tantárgyversenyként szervezett megmérettetés közel húszéves múltra tekint vissza. A 2016/2017-es tanévben a rendezvény a négy, többségében magyarajkú római katolikus egyházmegye püspökének kérésére és Nagy Gabriella minisztériumi tanácsos hathatós közbenjárására megkapta a minisztériumi jóváhagyást.

A Kolozsváron, a  Báthory István Elméleti Líceumban tartott rangos megmérettetésen – az oktatási minisztérium, a Kolozs megyei tanfelügyelőség és a Báthory István Elméleti Líceum szervezésében – mind a négy erdélyi katolikus egyházmegye és a bukaresti magyar iskola képviselteti magát, 11 megyéből 120 diák érkezett 15 kísérőtanárral, valamint 15 tanár vesz részt a különböző vizsgabizottságokban. Érdekesség, hogy a magyar nyelvű versenyre két szlovák anyanyelvű, szlovák iskolába járó gyermek is érkezett Szilágy megyéből.

Az ünnepi megnyitót a Báthory-líceum dísztermében április 26-án délután 5 órai kezdettel tartották. A pontosan egy órát tartó ünnepség Radnóti-verssel indult, majd Böcskei László váradi püspök közvetlen hangon köszöntötte és bátorította a diákokat. Török Ferenc Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes annak örül, hogy miután tavaly szintén Kolozsváron rendezték meg az országos ökumenikus vallásolimpiát, most újra Kolozsvár látja vendégül az újabb országos megmérettetés résztvevőit. Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója többek közt az iskolát alapító Báthory István fejedelem szavaival biztatta a résztvevőket, majd Nagy Gabriella minisztériumi tanácsos szólt a jelenlevőkhöz. Köszöntötte a verseny résztvevőit és tanáraikat a házigazdai szerepet is betöltő főtámogató, Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes is, majd a rendezvényt a vizsgabizottság elnöke, Holló László egyetemi adjunktus nyitotta meg. A megnyitó művészi műsorát a Báthory-líceum kórusa szolgáltatta, amely Potyó István karnagy vezetésével a lelket gyönyörködtető módon tárta fel a zene birodalmát, vidám énekével mosolyt csalt az arcokra: külön értékelendő, hogy a vakációban vállalkoztak erre a szolgálatra és kiválóan helytálltak. A megnyitót követően Ludens filii Dei (Isten játszó gyermekei) címen Miklós György hittantanár zenés-játékos közösségi estje keretében hangolódtak össze a részt vevő diákok.

Április 27-én, csütörtökön a Báthory-líceum dísztermében tartott közös ima után kezdődött a verseny érdemi része: az előző este összeállított tételek alapján megírták a vizsgadolgozatot, amelyet a javításra kijelölt tanárok délután javítanak ki, míg a diákok a 700 éves Kolozsvár történelmi múltját felidéző sétán vesznek részt négy csoportra osztva, kalauzaik pedig a Báthory-líceum diákjai, társaik. E fárasztó nap az Agapé étteremben elköltött vacsorával és művészi műsorral ér véget: A legszebb hosszú út címen Laczkó Vass Róbert kolozsvári színész verses-zenés előadásának örülhetnek, a színművészt Incze Gergely Katalin kíséri zongorán.

Az eredményhirdetés és az ünnepélyes díjátadó, valamint a záró szentmise – amelyet Jakubinyi György érsek celebrál a Szent Mihály-templomban – április 28-án, pénteken lesz: erről is képes összeállításban adunk hírt.

Kép és szöveg Bodó Márta