Test és tabu a magyar irodalomban

Könyvbemutató és előadás a kolozsvári Keresztény Értelmiségi Kör keretében

0
1468

Hogyan lehet a testről beszélni? Van-e egyáltalán nyelvünk, kifejezési lehetőségünk a testre? A test elhallgatása vagy kimondása mennyiben társadalmilag, kulturálisan meghatározott? Miért nyomjuk el, tabusítjuk inkább a testet ahelyett, hogy diskurzusba vonnánk? Ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket feszegetett Bodó Márta főszerkesztő, a Keresztény Szó folyóirat felelős szerkesztője március 30-án, csütörtök este 7 órától a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. Az előadáson Bodó Márta a 2016-ban a Verbum Kiadó gondozásában megjelent, általa szerkesztett Testben élünk című kötetet is bemutatta.

A bevezetőben említett kérdésekről nyilván rengeteget lehet beszélni. Az előadás mégsem az elméleti spekulációk útját választotta, hanem a szemléltetve megmutatás sokkalta üdítőbb irányát. Bodó Márta ugyanis olyan szövegeket emelt ki a magyar irodalomból, amelyek a test nyelvét engedik beszélni, bátran szólnak szerelemről – annak testi oldalát is megmutatva –, vágyról, fájdalomról. Janus Pannonius, Balassi Bálint, Bornemissza Péter, Ady Endre, József Attila, Vas István, a kortársak közül Borbély Szilárd és Szabó T. Anna versei megmutatták, hogy a testnek igenis van saját nyelve, a testről lehet beszélni, még ha a polgári kultúra és társadalom burkoltan testellenes is.

Az előadás ugyanis abból indult ki, hogy a testről szóló beszéd elhallgatott, elnyomott. A test fő megnyilatkozási pontjai: a szerelem, a betegség, a fájdalom, a halál tabusítva van.  A testről, annak működéséről való természetes megnyilatkozás hiányzik, ehelyett csupán orvosi-tudományoskodó vagy trágár-indulatteli kifejezéseink vannak – jegyezte meg az előadó. Bodó Márta ugyan nem mondta ki, de az elődásban a társadalom és irodalom/művészet közti feszültség is megmutatkozott. Ugyanis míg a polgári társadalom az elkendőzés, a tabusítás irányát választja, addig az irodalom küzd az elfojtó tendencia ellen, a szabadság, a kimondás felé tör. Persze az irodalomban maga a társadalmi beszédmód is leképeződik, ezt ugyan nem lehet tagadni, de az irodalom épp lényegét veszítené el, ha pusztán csak a társadalom szócsöve lenne. Mindezt a választott szövegek is bizonyították.

Az előadás egy másik felvetett iránya a nyelv és hatalom, valamint a test közötti feszültség felmutatása volt. A kortárs, önmarcangoló nyelve révén József Attilához hasonlítható Borbély Szilárd versei, szövegei azt is megmutatták, hogy a testről szóló beszéd a férfiak privilégiuma. Mivel a test nemcsak hús és vér, hanem társadalmi jelentések hordozója is, a hatalommal inkább felruházott férfi értelmezésének van kiszolgáltatva. Annak ellenére így van ez, hogy a nők a élet forrásai, és az élet két legnagyobb titkáról: a születésről és a halálról minden időben a nők tudtak többet. Ugyanakkor a kortárs irodalomban egy üdítően bátor női hang, Szabó T. Anna költészete erre az elnyomó diskurzusra ellenpáldát is kínál, ahogy a felolvasott Adott a test  című vers is bizonyította.

Az előadást követő kérdések-hozzászólások még inkább árnyalták, elmélyítették az érintett kérdéseket. Szó esett a népköltészet testábrázolásáról, a virágénekek metaforáiról, más nyelvek testhez való hozzállásáról és nem utolsó sorban a kereszténység testhez való viszonyáról.

Az előadás választott versei Albert Nagy Ákos másodéves színészhallgató tolmácsolásában hangzottak el.

Lakatos Fleisz Katalin