2017. január 2., hétfő

0
829

Evangélium

Keresztelő János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?”
„Nem vagyok” – felelte.
„A próféta vagy?”
Erre is nemmel válaszolt.
Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
(Jn 1,19–28)

Gondolat

Ki vagy te? – szegezik az igen egyenes és azonnali választ követelő kérdést a küldöttek Keresztelő Jánosnak a mai evangéliumban. Nagy visszhangot, sokak szemében pedig egyenesen zavart keltett az ő fellépése és hatásos működése korának társadalmában. Valamit megérintett minden réteg képviselőiben az ő tiszta, de radikális hangja, bűnbánatra szólító felhívása, melynek hatására sokan a sorban találták magukat: a megkeresztelkedésre, a bűnbánat jelének felvételére várók gyakran hosszú sorában…

Ma sincs ez másként. Ha valami érdekeset, szokatlant, esetleg botránkoztatót, de legalább figyelemfelkeltőt hallunk vagy látunk, utcán, tévében, templomban, rögtön jön a kérdés: ki ez, aki itt beszél vagy ezt teszi? Érdekelni kezd bennünket, nem is kell ahhoz semmilyen szempontból utunkban állnia…

Elgondolkodtató azonban, hogy keresztény mivoltunkból, valamilyen tiszta emberi (és ezáltal Istenre is emlékeztető) megnyilvánulásunk miatt kérdezték meg már tőlünk, hogy kik is vagyunk? Miért tesszük ezt? Miért vagyunk mégis becsületesek, előzékenyek és nagyvonalúak másokkal szemben? Mert a mai tempó nem feltétlenül ezt diktálja…

Kereszténységünk mércéje volna ez valójában: úgy élni, hogy ránk kérdezzenek, érdeklődjenek, s jó példánk láttán mások is a Mester nyomába akarjanak szegődni. Az őskeresztények közösségének titka minden bizonnyal itt keresendő, s a mai, Európában eléggé megfáradt egyház egyik legnagyobb problémája ez: inkább egy intézmény, mint jel a mai világban…

Ki vagy te?

MEGOSZTÁS