Nem csupán hangulat: jelenlét!

0
1631
Homa Ildikó szülővárosában, a temesvári dóm előtt 2016 novemberében – Fotó: Szőcs Csaba/romkat.ro

Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus, terapeuta Kolozsváron él és tevékenykedik. Neve Erdély-szerte ismert nagy sikerű könyve, a Verbum Kiadónál megjelent Evangéliumi lélektan című, szentírási alapozású, önismereti gyakorlatokat ajánló kötete révén. Emellett számos előadást tartott az elmúlt években Brassótól Budapestig, legutóbb versterápiás csoportot indított Kolozsváron. Részt vesz a kolozsvári Szent Mihály-plébánia életében, a román ajkú közösségben vállal hitoktatást, szerzetesként pedig a Női Szerzeteselöljárók Romániai Konferenciájának főtitkáraként dolgozik több mint tizenöt éve. Karácsony közeledtével kerestük meg és kérdeztük az ünnep néhány aspektusáról.

Az ünnep közeledtével érzékenyebbé válunk szociális szempontból is, különféle segélyakciókban, közösségi megmozdulásokban veszünk részt. Ezt az érzékenységet, úgy tűnik, kifelé szervezetten kezeljük, de ez a lelkiállapot befelé hogyan mutatkozik meg?

Gondolom, minden ember életében vannak „szentebb” és „profánabb” időszakok, a karácsony ünnepe talán ezt a két időszakot köti össze. Karácsonykor mindannyian egy kicsit jobbak, „szentebbek” akarunk lenni, mert a szeretet ünnepére készülünk. És ez jól van így, de egy hiteles ember számára mindig ott kell hogy legyen a kontrollkérdés is: a saját lelkiismeretemen akarok könnyíteni, vagy tényleg szeretném felszítani magamban az értékeket, amelyekben hiszek? Ha az értékeink szerint élünk, akkor ezeket nemcsak a karácsonyi lázban fogjuk felszítani, hanem az egész év folyamán is. A karácsonyi segélyakcióknak azért van erőteljes társadalmi szerepe, mert ezek révén mintegy fellépünk a „közösség színpadára”, és a jótékonykodó szerepünket játszhatjuk – vagy akár „eljátszhatjuk”, ha a szerepünket nem hozzuk összhangba az identitásunkkal. A jóság és az együttérzés végül is nem egy ruha, amit fel vagy le lehet venni a divat függvényében, hanem egy olyan belső tartás, amelyért nap mint nap meg kell küzdenünk. Jól van ez így, kihasználhatjuk ennek az időszaknak a hangulatát jótékonykodásra, csak tényleg fennáll a veszély, hogy a belső érzékenységünket eltompítjuk az adventi aktivizmussal. Mi akarunk tenni, de elfelejtjük, hogy a karácsony a befogadásról szól. Igaz, már egyszer „elhibáztuk” Betlehemben, de most itt az alkalom ismét, hogy „befogadjunk”. Ne tegyünk semmit, csak egyszerűen fogadjunk be másokat a szívünkbe, a jelenlétünkbe. A kitárult szív tudni fogja, mikor kell jótékonykodnia szereplés nélkül…

Homa Ildikó előadást tart a gyulafehérvári kispapoknak 2016. december 15-én – Fotó: Seminarium.ro

A magányos életmódot folytatók ilyenkor még inkább egyedül érzik magukat? Mit ajánl a pszichológus nekik? Melyek azok a buktatók, amelyekbe az ünnep táján belekeveredik az ember? Hogyan segít a hit?

Mivel a karácsonyt annyira a családhoz és a hagyományos családi ünnepi rituálékhoz kötjük, azok számára, akiknek nem adatik meg, hogy vér szerinti családjukkal ünnepeljenek, talán még fájóbb a magány. Persze a fizikai egyedüllét és a magány nem mindig jár együtt a magányosság fájdalmával. De valójában amióta Isten beletestesült a történelembe, nem létezik magány. Rajtunk is múlik, hogy mennyire nyílunk meg ennek az isteni jelenlétnek. Miközben társadalmunk ontja magából a magányos embereket, fennhangon hirdeti a közösségi ideológiát. Már régóta ismert jelenség a hétvégi depresszió, ami arról szól, hogy sokan elképzelhetetlennek tartják a magányban megélt hétvégéket, de ha szétnézünk, sok helyen felfedezhetjük, amint az emberek társas magányban töltik hétvégéjüket… Az ember közösségi lény is, de mindenekelőtt individuum, aki arra hivatott, hogy Teremtőjével személyes kapcsolatba lépjen. Ha a saját boldogságunkra, a saját magányosságunkra koncentrálunk, akkor gyakran leszünk boldogtalanok. Ha a karácsonyi ünnepek alatt kitágítjuk szívünket Isten és mások felé, az életünk megtelik értelemmel, még akkor is, ha otthon egyedül kell meggyújtanunk a karácsonyi fényeket. És azért ne felejtsük, hogy a szent család sem volt vér szerinti és „norma szerinti” család, de szívük eléggé elszánt volt arra, hogy felvállalják a lehetetlent is. Ugyanakkor az is igaz, hogy olyan emberek töltötték együtt Betlehemben a „szentestét”, akiket egy távolinak tűnő csillag visszfénye hozott össze…

Mi az ünnep üzenete egy szerzetes – egyben keresztény pszichológus – számára?

Sokáig nem szerettem a karácsonyi ünnepet, de igazából azt nem szerettem benne, amivé a társadalom tette: hangulattá. Ez az ünnep számomra jelenlétet jelent – csendes, egyszerű jelenlétet, valamint a tér- és időbeli korlátaink felvállalását. Pszichológusként lehetőséget arra, hogy emberségem olykor szövevényes, kusza érzelmi rezdüléseit elviseljem, megértsem és hozzáérintsem a karácsonyi misztérium üzenetéhez: lehetséges emberként élni, mert az emberi lét megváltott lét.