Hármas ünnepet ültek pünkösdhétfőn Székelyszentléleken, adtuk hírül, azon a napon a búcsús szentmise keretében a bérmálkozás öröme mellé az egész egyházközség nagy öröme is társult: Kerekes László segédpüspök megáldotta a hat éve folyó munkálatok nyomán megújult templomot. A felújítási munkálatok a templom újjászületése mellett kiemelkedő leletet is napvilágra hoztak: egy falképegyüttest, amely nemcsak katolikus, hanem művészettörténész szakmai szemmel is rendkívüli, kiemelkedő, egyedi.
Szent László lovagkirály kultuszáról számos tanulmány született, nem egy magáról a szent Kárpát-medencei freskóábrázolásairól is, és egy-egy ilyen értekezésből, átfogóbb kötetből megtudhatjuk, hogy a megjelenés pillanatában miről tud az illető szakma. A Verbum Kiadó gondozásában 2019-ben megjelent Szent László király. Erdély védőszentje című kiadvány is erre törekedett, hogy bemutassa az összeállítása pillanatában elérhető és ismert erdélyi Szent László-ábrázolásokat. Azonban mivel freskókról, azaz napjainkban mész és falfesték alá rejtett kincsekről van szó, nem meglepő, hogy újabb és újabb alkotások kerülnek elő – ilyen például a székelyszentléleki vagy a somogyomi Szent László-ábrázolás is.
A székelyszentléleki római katolikus templom külső falán végzett munkálatok alól került elő a templomhajó északi falán 2019 nyarán egy, a művészettörténészek által magas művészi színvonalúként meghatározott Szent László-freskó, pontosabban egy falképegyüttes, erről részletes szakelemzés olvasható a Székelyföld 2020/9 számában Sashalmi Fekete Tamás tollából.
A székelyszentléleki katolikus templom külső falán látható falképegyüttes szent királyunk alakja mellett egy másik páncélos szent, a sárkányölő György alakját is megjeleníti. A 15. század elejére datálható alkotás egy már jól ismert központi témát mutat be: a lovagkirály mint a népét minden veszedelemtől megóvó Krisztus katonája (miles Christianus) jelenik meg.
A kettős falképet a készítője fehér keretbe foglalta, és beszédes háttérszínekkel alkotta meg: a kék szín az értelmet jelképezi, míg a vörös az ösztönvilágot idézi meg. A falkép legfőbb érdekességét az jelenti, hogy egy viszonylag ritka (de Európában nem teljesen előzmény nélküli) szimbólumot, medvét használ arra, hogy az ikonikus küzdelemben Szent László ellenfele legyen. A lovagkirály a küzdelemhez megfelelő eszközt, medvevadászathoz megfelelő szárnyas lándzsát tart a kezében, melynek hegyét a nagyvad mellkasának szegezi. Az állatalak mancsával szinte körülöleli és magába húzza a lándzsahegyet.
A középkori keresztény szimbolikában a medve alakjának pontos és egyértelmű jelentésére nincsen általános és bevett magyarázat, hiszen például a heraldikában pozitív tartalmat hordoz (hatalom, védelmező erő, királyi vadként az előkelőség indikátora stb.), azonban a vallási hagyományok (a szimbólum „pogány múltja” miatt) inkább negatív tartalommal töltötték meg (az ördög, gonosz, a testiség, állatiasság megtestesítője, a hét főbűn közül a falánkság és a harag képviselője), míg a korabeli irodalom a szerelem és a vágyak jelképét látta benne. Ha a székelyszentléleki falképet analógiába állítjuk a korabeli Szent László-legenda-ábrázolásokkal, egyértelmű, hogy itt is az alsó erőket, sötétséget jelképezi a medve, ezzel küzd meg lovagkirályunk.
A nemrégiben felfedezett falképegyüttes tehát nemcsak azért figyelemreméltó, mert régi korokból származó művészeti alkotás, hanem mert egy olyan egyedi Szent László-ábrázolással van dolgunk, amelyet még a művészettörténész szakma is unikumnak ismer.
