2026. április 30.

Szent Riccardo Pampuri

Szent Riccardo Pampuri, polgári nevén Emilio Filippo 1897. augusztus 2-án született  tizenegy testvér közül tizedikként. Édesanyja 1900-ban meghalt, és ezután anyai nagybátyja családjánál nevelkedett. 1907-ben apja meghalt egy közlekedési balesetben, és a kisfiú anyai nagynénje és anyai nagyszülei gondozásában maradt. Gyermekkorától fogva arra vágyott, hogy papként missziókban szolgálhasson, de erre törékeny egészsége miatt nem volt alkalmas. Orvos nagybátyja példájára és ösztönzésére orvosnak tanult Paviában. Orvosi tanulmányai alatt belépett a Katolikus Akció, illetve a Páli Szent Vince Társaság helyi csoportjainak, és 1921. március 20-án lett tagja a ferences világi rendnek.

1917 és 1920 között az első világháborúban szolgált a tábor kórházakban. Tanulmányait leszerlése után folytathatta, 1921. július 6-án osztályelsőként diplomázott. Gyakorlati évei után általános orvosi pályára lépett. Morimondóban lett orvos, illetve a helyi plébános közösségszervező munkáját is segítette, például a helyi zenekar és a Katolikus Akció ifjúsági részlegének létrehozásában is közreműködött. Fontosnak tartotta, hogy a hit és a tudomány összefüggéseiről tartson beszédeket. A plébániai missziós segélyegylet titkára is volt, és megalapította a X. Pius-társulatot, amely a szegények orvosi ellátásának biztosítására volt hivatott. A helyi fasiszta csoportok állandó zaklatása mellett tevékenykedett.

Pampuri azonban olyan erősnek érezte már gyerekkorában is tapasztalt vallásos hivatását, hogy felhagyott orvosi praxisával. Először a jezsuiták és a ferencesek ajtaján kopogtatott, de azok gyenge egészsége miatt elutasították. Ekkor ismerkedett meg az Istenes Szent János Johannita Lovagrenddel, ahová 1927. június 22-én lépett be, és ahol az evangélium szavát szorosan követve orvosi hivatását is gyakorolhatta. Itt kapta rendi névként a Riccardót. Noviciátusa alatt tuberkolózisban szenvedőket kezelt. Örökfogadalmát 1928. október 24-én tette le. Ezután kinevezték a rend bresciai kórházához tartozó ingyenes fogászati klinika vezetőjévé.

Pampurinál nem sokkal ezt követően kiújult a mellhártyagyulladás, amelyet a harctéren kapott el, amely gyorsan tuberkulózissal párosuló hörgőgyulladássá súlyosbodott, olyannyira, hogy 1930 januárjában minimálisra kellett szorítania a munkára fordított idejét. 1930. április 18-án Bresciából Milánóba szállították, ám állapotán már nem tudtak segíteni, május 1-jén meghalt.

Miután közbenjárására igazoltan csodás gyógyulás történt, II. János Pál pápa 1981. október 4-én  boldoggá avatta. A szentté avatásához szükséges második csoda Spanyolországban, Alcadozóban történt, ahol egy tizenegy éves gyermeknek meggyógyult egy faágtól megsérült, és prognózis szerint látásvesztésre „ítélt” jobb szeme, miután apja Pampuri közbenjárásáért imádkozott. II. János Pál 1989. november 1-jén avatta szentté  Riccardo Pampurit. Liturgikus emléknapja május 1-jén van.

 

Dátum

2026. május 01., péntek

Idő

All of the day
Kategóriák