2024. március 29.

Szent László Egyházmegyei Zarándoknap

Nagyváradon a hagyományos Szent László Egyházmegyei Zarándoknap szentmiséjét a székesegyház előtti téren tartják május 2-án, fél 12 órakor tartják. A jelenlegi járvány okozta korlátozások miatt ebben az esztendőben is szűkebb körben, csak a nagyváradi papok és hívek részvételével tartják meg a szentmisét, melynek főcelebránsa Böcskei László megyés püspök, szónoka pedig Vass Csaba CM, Szent Katalin telepi plébános lesz.

Az egyházmegye közösségi oldalain, illetve az Erdélyi Mária Rádió hullámhosszán közvetített szentmise végén a főpásztor az alapító szent ereklyéjével és közbenjárását kérve ad áldást a városra, az egyházmegyére, különösképpen a gyógyulást remélő betegekre.

Dátum

2021. május 02., vasárnap

Idő

11:30

Helyszín

Nagyvárad