Erdély arcai és harcai – megemlékezés és szentmise
A Szeged-Csanádi Egyházmegye, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, valamint a Krónika Intézet az idei évben egy határokon átívelő kezdeményezést indított, hogy méltó módon emlékezhessünk a XX. századi Magyarországon, illetve Erdélyben szolgálatot teljesítő és hitükért üldözött egyházi elöljárók hitvallásáról és életáldozatáról.
A 2026-ig tervezett programsorozat első állomásának idén februárban a Szegedi Székesegyház adott otthont. Április végén, Kolozsváron folytatódott a Diktatúrák Egyházi Áldozatai c. programsorozatunk, a Szent Mihály Plébánia dísztermében mutattuk be Dr. Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási püspöki helynöke, Rongyosan az Isten előtt – Györgypál Albert vértanú pap élete c. kötetét.
A Szent Mihály Plébániával közösen, idén ősszel, szentmisével, illetve Szilasi Alex, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Serfőző Levente atya közreműködésével sorra kerülő emlékműsorral készülünk folytatni a megemlékezés sorozatot, Kolozsváron.
Időpont: 2024. október 2. 18 óra
Helyszín: Szent Mihály-templom, Kolozsvár
Kérjük, hogy a diákok (egyénileg, vagy max. 5 fős csoportban), egy belépővel készüljenek az előadásra, melyben a kommunizmus időszakának egyik vértanújára emlékeznek. Az emlékezés formája lehet vers, fotó, idézet, kisfilm, egy maguk által írt esszé, vagy egy az eseményekhez köthető családtörténet.
Az írásokat, rajzokat, fotókat, kollázsokat a templom bejárata mellett elhelyezett paravánra fogjuk feltűzni, az elkészült videók linkjét október 2-ig a kultura@mfa.gov.hu címre szíveskedjenek elküldeni. Fontos, hogy mindegyik alkotáson legyen feltüntetve az alkotó/alkotók iskolája, neve, és osztálya.
A legértékesebb alkotásokat a Szabadság hasábjain díjazzuk, ezt követően az Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótermében mutatjuk be. Az első 5 helyezett a Szeged Csanádi Püspökség jóvoltából egy két napos szegedi utat nyer.
Az alábbiakban küldjük azon egyházi méltóságok névsorát, akiknek élettörténetéből a diákok alkotásaik elkészítéséhez inspirálódhatnak.
Gyulafehétvái Egyházmegye: Ambrus György, Boga Alajos, Boros Fortunát, Dávid László, Fekete János, Gajdátsy Béla, Hajdú Gabriella, Jakab Antal, Maczalik Győző, Márton Áron, Pálfy János, Sándor Imre.
Szatmár: Boldog Scheffler János.
Nagyvárad: Boldog Bogdánffy Szilárd, Györgypál Albert.