2025. december 24.

A temesvári egyházmegye ifjainak gyertyagyújtása és egyéb adventi programjai

2. Az első adventi gyertya meggyújtása Krassócsörgőn – A hegyvidéki főesperességben a fiatalok szokásos adventi gyertyagyújtására december 2-án, szombaton kerül sor a krassócsörgői templomban. A rendezvényt a következő program szerint szervezik: 11 órakor katekézis, vezeti Lucacela Davor orsovai plébános, ezt követően, 11.30 órakor kiscsoportos beszélgetés, 12.30 órakor ebéd, 13.30 órakor adventi koszorú készítés, 15 órakor szentmise és az első adventi gyertya meggyújtása. Főcelebráns: Pál József Csaba megyés püspök.

6. Szociális est Oravicabányán

6. Roráté szentmise 6 órai kezdettel a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban

9. A második adventi gyertya meggyújtása Kisiratoson – A fiatalok közösen készülnek Jézus születésének ünnepére. Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ és a kisiratosi plébánia szervezésében december 9-én, szombaton délután 3 órakor a helyi templomban a fiatalok szentmisén vesznek részt, amelynek keretében meggyújtják a második adventi gyertyát. Ezt követően a kis kultúrotthonban adventi foglalkozásokat tartanak. Feliratkozni december 6-ig lehet a plébániai hivatalokban.

13. Roráté szentmise 6 órai kezdettel a temesvár-józsefvárosi templomban

16. A harmadik adventi gyertya meggyújtása a temesvári piarista templomban

20. Adventi szentmise 6 órakor a temesvár-belvárosi templomban

21. Ifjúsági szentségimádás 20 órakor a Szent György székesegyházban.

 

A Vino și vezi (Jöjj és lásd!) kollégium pasztorális programja

December

2. – Az első adventi gyertya meggyújtása (Krassócsörgő)

4. – Lectio divina, 20-21 óra

9. – Adventi lelkinap, 10-15:30 óra

11. – Szentségimádás, 20-21 óra

18. – Szentmise az egyetemistáknak, 19:30-20 óra

18. – Film és mozifórum, 20-21:30 óra

Dátum

2023. december 02., szombat