425 éves a Tamási Áron Gimnázium
A székely anyaváros legrégebbi középiskolája fennállásának 425. évfordulóját négynapos rendezvénysorozattal ünnepli, amelyre szeretettel várják az egykori és a mostani pedagógusokat, diákokat, illetve mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek az intézményhez. Ezúttal sor kerül a jelentős magyar kormánytámogatással felújított főépület felszentelésére és használatbavételére is. A programok egy része nyilvános, az idelátogatók és az itt élők egyaránt bekapcsolódhatnak.
November 7., szerda
8.00–15.00 Sportnap (Városi sportcsarnok) és Könczey Elemér tárlata (Tamási Áron Gimnázium, főépület, I. emelet)
10.00–12.00 Múltba néző. Pillanatok iskolánk életéből (1911–1948) című film bemutatója a diákok számára (Digital 3 Stúdió terme)
November 8., csütörtök
10.00–12.00 A kisiskolások rendezvényei (Tamási Áron Gimnázium bentlakása, Nyirő József terem és tornaterem)
Baglyok erdeje. Mese rólunk. A Tamási Áron Gimnázium elemi tagozatos tanulóinak előadása.
Iskolánk régen és ma. Kiállításmegnyitó a diákok munkáiból. Mesés tízórai és reneszánsz táncház.
Áldj meg minket Úristen! Ünnepélyes felvonulás mécsesekkel és közös éneklés a felújított épület előtt.
9.00–14.00 Motel Midi. Szimulációs vetélkedő (Tamási Áron Gimnázium, főépület, III. emelet, IX. terem)
14.00–17.00 GiMiTud. Iskolatörténeti vetélkedő a Gimnázium tanulói számára. A 400 év múlt, 25 év jelen című film bemutatása (Digital 3 Stúdió)
18.00 Mérföldkövek. Fejezetek a Tamási Áron Gimnázium 425 éves történetéből című iskolatörténeti kiállítás megnyitója (Haáz Rezső Múzeum)
20.00 Misztrál koncert, fellép a VoxGimiensis (Városháza, Szent István terem)
November 9., péntek
9.00 Tudományos ülésszak. Plenáris-, és szekcióülések: természettudományok, matematika, informatika, irodalom, társadalomtudományok, hittudomány (Tamási Áron Gimnázium bentlakása, Nyirő József terem, Hittanterem és a Gimnázium főépülete)
A tudományos ülésszak részletes programja ITT.
15.00–17.00 Múltba néző. Pillanatok az iskolánk életéből (1911–1948) című film bemutatója. Imázsfilm bemutatása: 400 év múlt, 25 év jelen. A Gimnáziumról készített film bemutatása (Nyirő József terem)
18.00 A gimi, gimi miénk volt… Véndiákok gálaestje (Művelődési Ház)
November 10., szombat
11.00 Ünnepi szentmise a Szent Miklós-plébániatemplomban. A szentbeszédet az iskola egykori diákja, Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános tartja. Utána a felújított épület felszentelése, emléktábla-avatás, a 425 éves Gimnázium jubileumi tablójának átadása, időkapszula elhelyezése
15.00–15.30 – Az Album Gymnasii és a Székelyudvarhelyi kódex facsimile kiadásának bemutatója (Városháza, Szent István terem)
15.30–17.00 A Gimnázium kiadványainak bemutatása. (Városháza, Szent István terem)
Iskolainduló.
Imázsfilm.
425 éves a Tamási Áron Gimnázium. Monográfia.
Megírni az otthont. Antológia.
A 425 éves Tamási Áron Gimnázium épületei. Művészettörténeti ismertető.
425 éves a Tamási Áron Gimnázium. Iskolanaptár
A székelyudvarhelyi Róm. Kath. Főgimnázium Értesítője. Repertórium (1858–1944)
Évkönyv és emlékkönyv (2016–2018)
Ébredés különszám
Mosolygó Alma Mater. Anekdoták a Gimnázium életéből
19.00 Gálaest. Ünnepi beszédek, a Gereben néptáncegyüttes és meghívottjainak előadása: Berecz András, Üsztürü zenekar, Üver zenekar, Veszprém Ifjúsági Néptáncegyüttes. (Művelődési Ház)
21.00 Táncház
A rendezvénysorozat plakátja: