A keresztre feszített Krisztus keresztje alatt álló személyek üzenete a ma embere számára címmel kerül sor az idei nagyböjti, plébániai lelkigyakorlatra Esztelneken március 1–2-án 17 órától, 3-án pedig a 11 órától kezdődő szentmisékben. A lelkigyakorlat vezetője Tempfli Imre kaplonyi származású és Németországban élő lelkipásztor, teológus, egyháztörténész és egyházi író. A lelkigyakorlatra hívnak és várnak minden környékbeli, nagyböjti lelki táplálékra vágyót.
A pénteki szentmise után a nők számára lesz beszélgetési lehetőség a lelkigyakorlat vezetőjével. Szombaton ugyanez a lehetőség adatik meg a férfiaknak is. A kötetlen beszélgetések témái lennének: Vallásosnak lenni a hétköznapokban is…; Aprópénzre váltott evangélium…; A boldog élet építőkövei…; Divat még a vallás?; Mit nyerek, ha Jézus követője vagyok nap mint nap? A lelkigyakorlat helyszíne: Esztelneken a Szent György vértanúról nevezett ferences templom.
Szeretettel hívnak és várnak minden kedves hívőt, nemcsak az esztelneki plébánia területéről, hanem a környező településekről is. Vagyis mindazokat, akik az Istennel való kapcsolatukat szeretnék elmélyíteni, hitükben megerősödni, lelkileg gazdagodni akarnak, és bátorítást, útbaigazítást szeretnének a nagyböjti felkészülés alatt a húsvéti szent ünnepekre.