Hogyan gondoskodjunk jól az öregekről?

Milyen idősgondozó szakembernek lenni a 21. században? A Gyulafehérvári Caritas munkatársa kíváncsi volt a válaszra, ezért október 22-én végigkísérte online a konferenciát, amelyet a marosvásárhelyi Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjának tagjai szerveztek. Látott, figyelt, tanult és most ezt osztja meg az olvasókkal.

Nem vagyok idősápoló, szociális munkás vagy pszichológus, és bár munkatársaim a műsorvezető szerepét osztották rám, mégsem bennfentesként, hanem kívülállóként vettem részt az eseményen. Miért érdekelhet egy laikust, hogy miben áll a segítő szakemberek munkája? Én idősödő szüleimre és nagymamáimra gondoltam. Arra, hogy vajon el tudnám-e látni őket, ha valaha a gondoskodásomra szorulnának. Tudnám-e, hogyan kell gondozni őket? És magamat? Egyensúlyban maradnék? Bár karitászos munkatársaim elsősorban segítő szakemberek számára hirdették meg a konferenciát azzal a céllal, hogy szakmailag és emberileg megújulhassanak a szépkorúaknak nyújtott szolgáltatásaikban, mégis sok laikus érdeklődő is részt vett a rendezvényen, ezért szakemberek és kívülállók dupla lencsés szemüvegén át igyekszem láttatni az eseményt.

Segítő kapcsolat másként

Erre a kérdésre építette előadását dr. Berszán Lídia, egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója. A kérdésfelvetés magában hordozza a választ is: helyes és szükséges, hogy a segítők legjobb tudásuk szerint ápolják gondozottjaikat, ám a legmagasabb szintű szaktudás sem helyettesítheti az embert. Hiszen túl a gondozó-gondozott szerepviszonyán, alapvetően két ember kapcsolódik egymáshoz, és egyikük számára sem mindegy, hogy ez miként valósul meg.

„Minden kapcsolat hat arra, akivel kapcsolatba lépünk és visszahat ránk. Ez alól az idősekkel való segítői kapcsolat sem kivétel. Gyakran hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni és beszélni, hogy teszek valamit az idősekért, miközben elveszítjük szem elől, hogy az aktivitási szint mértékétől függetlenül mindketten ott vagyunk, együtt vagyunk benne minden helyzetben. Az ő méltóságát tiszteletben tartva a saját méltóságomat is biztosítom” – osztotta meg velünk gondolatait dr. Berszán Lídia. Érző emberként, szeretetteljes figyelemmel csak hivatástudatból lehet teljesen jelen lenni valaki számára. De hol van a határ? Meddig tud egy szakszerű munkát végző ápoló kellő mennyiségű minőségi időt tölteni gondozottjaival úgy, hogy közben ki ne égjen? Hiszen szakmai tanulmányok támasztják alá, hogy mindazon segítők, akik elhivatottak, vagyis emberileg és érzelmileg erőteljesen bevonják magukat mások szolgálatába, hamarabb és nagyobb százalékban égnek ki. Mi a megoldás? Ha a segítő csupán szakemberként dolgozik, azaz alábbhagy az érzelmi kapcsolódással az esetleges önmeghasonlás ellenére is? Vagy, ha enged küldetéstudata hívásának, és érzelmileg is jelen van gondozottja számára a kiégés kockázata ellenére is?

Visszatérni az alapokhoz

A válasz éppen e két véglet közti egyensúlyteremtésben rejlik. Dr. Berszán Lídia szerint vissza kell térni az alapokhoz:

• Tudatosítanom kell magamban, hogy „elkísérek” , ez a szakmám és hivatásom.
• Nem szabad elfelejtenem, hogy azt az „ifjúság és teljes család” alakú és méretű űrt, amit az idősotthonban élő emberek hordoznak, nem tudom teljesen betölteni.
• Munkám elégtétele nem abban van, hogy mennyire eredményes, vagy mennyi hálát vált ki: az utolsó életszakasz méltóságának a biztosítása a tét.
• Egyetlen idős ember, a legsúlyosabban demens sem „öregedési végtermék”: a teljes élet ívében kell gondolkodnom róla, állapotától függetlenül.
• Alapvető emberi vágy „egyetlen lenni valaki számára” (J. Vanier), s ez idős korban is fennmarad.

• 

Emellett fontos, hogy a segítő ki tudjon szakadni megszokott környezetéből, mindennapi rutinjából, és kellő mennyiségű időt szánjon a kikapcsolódásra. Szakmaiság és emberség folyamatos kiegyensúlyozásával lehet és érdemes másként szolgálni. Az is fontos kérdés, hogy hogyan közlítünk a demenciával élő felé. A szakember felhívja a figyelemt: szeretetteljes figyelemmel érdemes olvasnunk a demenciával élők viselkedését, hogy rábukkanhassunk valódi szükségleteikre, amelyek gyakran olyan megnyilvánulások mögött lapulnak, mint egy érthetetlen dühkitörés, vagy egy elnyűtt pokróchoz való makacs ragaszkodás. Ez volt számomra a legértékesebb következtetés, amelyet Juhász Ágnes, demencia-gondozási specialista, szakíró és tréner előadásából levontam magamnak. Segítő szakemberek számára fontos annak tudatosítása, hogy tiszteletben tartsák a demenciával élők szükségleteit és a módot, ahogyan ők ezen szükségleteiket ki szeretnék elégíteni. Nagyon fontos, hogy teljes méltóságukban kezeljék őket, vagyis engedjék, hogy éljenek választási és döntéshozatali jogukkal különösen betegségük kezdeti szakaszában, de később is.

Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy gondozottjaink a demencia előrehaladtával már nem képesek választani és döntéseket hozni. A választás és döntéshozatal lehetősége csíraként van jelen mindannyiunk személyiségében, tudatosságunk élességétől vagy homályától függetlenül. Ha szabadon engedjük, szárba szökken. Ha megbéklyózzuk, emberi méltóságunkat fojtjuk meg egymásban. Az előrehaladott állapotban lévő demens betegek is tudnak és akarnak választani, döntéseket hozni. Megengedhetjük ezt nekik, különösen ha előzőleg kialakítottunk egy szükségleteiknek megfelelő demenciabarát környezetet.

„Ez távolról sem jelenti ugyanakkor azt, hogy minden ápolással járó felelősséget visszahárítunk kliensünkre. A személyközpontú ápolás során sokkal inkább egy szövetséget alkotunk az érintettel, akit folyamatos támogatásunkról biztosítunk, támogatjuk önállóságát és választásait anélkül, hogy ítélkeznénk azok felett” – hívta fel figyelmünket Juhász Ágnes.

Mozgásban maradni

A mozgás élet – így hangzik Bálint Zsófia gyógypedagógus, kinaesthetics tréner szakmai hitvallása. Az előadó hangsúlyozta: a mozgás nagyon fontos az egészségünk megőrzése érdekében. A rendszeresen végzett testmozgás már gyermekkorban is nagyon fontos, hiszen a növekedésben lévő szervezet számára, az izmok, csontok és az egészséges idegrendszer fejlődéséhez elengedhetetlen. Lényeges már egészen kisgyermekként megszerettetni a mozgás örömét, amely jelentősen befolyásolhatja a testi, lelki fejlődést. De nem csak kisgyermekkorban, hanem fiatal felnőttként és idősként is nagyon fontos a rendszeres testmozgás, aktivitás, hiszen számos jótékony hatását érezhetjük.

„A rendszeres fizikai aktivitás, testedzés, a torna ellensúlyozza a szervezet képességeinek romlását, csökkenti a betegségek kockázatát, illetve már kialakult betegségben segít a jobb életminőség elérésében, segít fenntartani az önálló életvitelhez szükséges fizikai és szellemi teljesítőképességet. A testedzés, sport kedvező hatásai minden életkorban érvényesülnek, azonban 60 év feletti életkorban különösen fontos a hanyatló képességek szinten tartása és az életminőség romlásának megelőzése érdekében” – vallja Bálint Zsófia. A gyógytornász szerint érdemes fokozottan figyelni időskorban a mozgásra, hiszen a rendszeres testedzés erősíti az immunrendszert, javítja az agyműködést, jótékony hatást fejt ki a csontsűrűségre, erősíti az izmokat, csökkenti az ízületek mozgásterjedelmének beszűkülését, a depresszió kialakulásának esélyét, elősegíti az inzulintermelést és növeli az erek rugalmasságát.

„A séta, intenzív gyaloglás, kirándulás, kertészkedés, torna mind rendkívül jó hatással vannak a szépkorúak testére, lélekre egyaránt, különösen, ha közösségben, kellemes társaságban végzik. A mozgás segít abban, hogy jelen legyünk a pillanatban, és ne csak a múlton merengjünk” – zárta előadását Bálint Zsófia.

A konferencia előadássorozata mindeddig arról szólt, hogy az idősellátásban dolgozó szakemberek hogyan fejleszthetik szaktudásukat és személyiségüket a szépkorúak életminőségének javítása érdekében. A szakembereknek viszont fontos arról is tudniuk, hogy munkájuk milyen szociálpolitikai keretek között valósul meg. Erről tartott előadást drd. Szabadi Ernő, a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság szakellenőre Főbb szociálpolitikai intézkedések az idősek védelmében címmel. Az előadásokat gyakorlatias műhelymunkák követték: a résztvevők őszinte beszélgetésekbe bocsátkozhattak dr. Berszán Lídiával a Mikor van helyén a segítő szíve? témában, Juhász Ágnessel A demenciával élők foglalkoztatása, hatékony terápiák és sikeres alkalmazásuk alapfeltételei tematikában és drd. Ferenczi Emesével, az Erdélyi Mária Rádió szerkesztő-asszisztensével Mit mondjak? Hogyan mondjam? – párbeszéd a haldoklóval témakörben.

Orbán Júlia

Forrás: Gyulafehérvári Caritas sajtóirodája