Augusztus 3-án ökumenikus és vallásközi imaórát tartottak a Szent Egyed-közösség szervezésében a budapesti Jézus Szíve-templomban a roma holokauszt és a kislétai cigánygyilkosság évfordulójához kapcsolódóan. Az imádságot Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök vezette.
1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel Auschwitz-Birkenauban az SS-ek meggyilkolták az ott még életben lévő mintegy háromezer romát és szintit. Napra pontosan hatvanöt évvel később, 2009. augusztus 3. hajnalán kislétai házában sörétes puskával agyonlőtték Balog Máriát, és súlyosan megsebesítették akkor tizenhárom éves lányát. Ezt a bűncselekményt sorozatgyilkosok követték el, akik előzőleg már öt áldozattal végeztek. A Szent Egyed-közösség évről évre megrendezi az emlékező imádságot, hangsúlyozva: „a gyűlölet és a közöny fertőző. De hisszük, hogy lehetséges a jóval is megfertőzni nemzedékünket.”
Fontos évről évre emlékezni, hogy ne felejtsünk és ne veszítsük el a gyengéket érő igazságtalansággal szemben a felháborodás képességét. Mert „a fajgyűlölet, egyáltalán a gyűlölet vírusa tovább él a társadalomban. Terjedni és ölni azonban csak akkor tud, ha egy másik kórokozó, a közöny vírusa – ahogyan Ferenc pápa hívja – legyengíti kultúránk immunrendszerét. A közöny és az egocentrizmus, saját jólétünk keresése anesztéziaként hat szívünkre: felnagyítja saját magunk, a saját közösségünk fájdalmait, és érzéketlenné tesz a másik ember, a másik nép fájdalma iránt. Elveszíthetjük a szegényeket, a gyengéket érő igazságtalanság miatti felháborodás képességét. Az imádságban azonban vissza akarjuk nyerni… Az imádságban felfedezzük és megvalljuk egyetlen igazi identitásunkat: mindnyájan a mennyei Atya gyermekei, egymásnak pedig testvérei vagyunk” – fogalmazott köszöntőjében Szőke Péter, a Szent Egyed-közösség budapesti vezetője. Majd Desmond Tutu anglikán érseket, az apartheid elleni küzdelem nagy alakját idézte: „A rasszizmus eretnekség, istenkáromlás, mert minden ember Isten képmása.”
Az imádságot Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök vezette. Könyörgést mondott Fabiny Tamás, az északi egyházkerület evangélikus püspöke; Michels Antal józsefvárosi plébános; Sajgó Szabolcs jezsuita, aki házigazdaként is köszöntötte a jelenlévőket; Dúl Géza, a Boldog Ceferino Ház vezetője és Radnóti Zoltán rabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke. Tanúságot tett Fahidi Éva, aki a birkenaui haláltábor foglyaként és túlélőjeként húszévesen szem- és fültanúja volt az ottani eseményeknek; a 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói közül eljött Balogh Aranka és nővére, Gizella Kislétáról – őket a kislétai parókus, Orosz Árpád kísérte el – és Csorba Erzsébet Tatárszentgyörgyről. Jelenlétük, kitartásuk és az emlékezéshez való hűségük ékes tanúbizonyság az imádság vigasztaló erejéről. Dúl Gézával eljött és az imádságon közreműködött néhány, a Boldog Ceferino Házhoz kötődő roma fiatal. A megemlékezésen jelen volt Sólyom László, aki a cigánygyilkosságok idején volt köztársasági elnök, és 2009-ben meglátogatta a kislétai áldozat családját.
A 91 esztendős Fahidi Éva fiatal lányként került Auschwitz-Birkenauba. Túlélte az elszenvedett borzalmakat, és könyvet írt róla. Fahidi Éva szem- és fültanúja volt annak, amikor 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka Birkenauban felgyújtották a cigányok barakkját. „Rengeteg kutya jött, az SS-tisztek üvöltöttek, hatalmas hangzavar volt” – így írta le azt a rettenetes éjszakát. Elmondta, hogy a cigányok pontosan tudták, mi történik velük, mert májusban egyszer már megpróbálták megsemmisíteni őket, de akkor ellenálltak. Augusztus 2-án nem lehetett ellenállni; tudták, hogy meg fognak halni – volt, aki imádkozott, mások kiabáltak. Fahidi Éva azt kívánta, hogy akik ezt elkövették, egész életükben ne halljanak mást, csak ezt a hangzavart.
Éva néni mindig szívesen beszél fiataloknak; azt a felnövekvő új nemzedéket látja bennük, akik emberségesebb világot építhetnek. Ez alkalommal különösen fontos volt számára, hogy roma fiatalok előtt is beszélhet. „Ugyanabban a kemencében égették el az én őseimet, mint a ti őseiteket. Örök életemben összeköt veletek ez a tudat” – mondta nekik tanúságtételében. Arra buzdította őket, hogy tanuljanak, mert a tudás óriási hatalom, és segít, hogy ne higgyenek embertelen ideológiáknak. Tanulják meg szeretni a másik embert, aki éppen olyan, mint ők. „Éljetek nagyon jól és okosan” – kérte tőlük.
A tanúságtételt követően név szerint, egyesével megemlékeztek a cigánygyilkosság-sorozat áldozatairól, gyertyát gyújtottak értük, majd mindenki meggyújthatta az emlékezés mécsesét.
„2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét súlyosan megsebesítették.” „2009. augusztus 3-ára virradó éjjel Kislétán betörtek Balog Mária házába. Sörétes fegyverrel többször rálőttek a benn alvó 45 éves asszonyra és 13 éves lányára. Balog Mária meghalt. Kislánya súlyos sérüléseket szenvedett” – a felsorolt történetek között különösen megrendítően szólt azoknak a neve, akiknek hozzátartozói immár kilenc éve a közösség barátai, akik hordozzák a tragédia fájdalmát és részt vesznek az emlékezésben, az imádságban, amely az egyedüli enyhülés és remény lehet számukra.
Orosz Atanáz püspök Eszter könyvéből olvasta fel a zsidók kiirtásának tervéről szóló részt. Ehhez kapcsolódva szólt a sátáni gonoszságról, amely Ábel meggyilkolásától kezdve máig működik, és volt, amikor egész népek kiirtására tört: hetvenhárom évvel ezelőtt többszörös népirtás történt, a shoá mellett a pharrajimos szintén az ördögi terv része volt, egy megalázott, kirekesztett nép kiirtását célozta, a kétmilliós cigányság negyedét pusztulásra ítélte. A püspök hozzátette, azóta elkezdődött az integráció, de éppen a romagyilkosságok árulkodnak arról, hogy az elért siker törékeny. A munkanélküli és közmunkás romák ma is a társadalom peremén élnek, és napjainkban is mindennapos a gyűlöletbeszéd.
Nagy szükség van az imádság, a megemlékezés gyógyírjára, amely nélkül a bosszú, a fogat fogért elv győzne. Népirtás ma is van, de a Biblia népei nem bosszút forralnak, hanem Istenre bízzák az ítéletet – tette hozzá. – Hívő emberként síkra szállunk diszkriminált embertársainkért, kiállunk azért, hogy mindenki testvérként élhessen, tanulhasson, dolgozhasson, és senkit ne ölhessenek meg születése előtt és betegségében sem. Isten segítségével vessünk véget minden megkülönböztetésnek.
Végül a családtagokra tekintve azt kérte: Isten adjon gyógyírt a családok sebeire, a gyilkosságok és a pharrajimos áldozatainak adjon boldog nyugalmat és örök emléket.
„Hol van Isten?” – tette fel a kérdést könyörgésében Fabiny Tamás evangélikus püspök. Elie Wiesel történetének felelevenítésével válaszolt: amikor Auschwitzban felakasztottak egy gyermeket, megszólalt az íróban egy belső hang erre a kérdésre: „Ott lóg a kötélen.” Köszönetet mondott Istennek, hogy ott volt a szenvedésben mindig a történelem során, Auschwitzban, Tatárszentgyörgyön, Kislétán, és ott van ma is – megszenteli a szenvedést.
Michels Antal azt kérte imádságában, hogy minden gyűlölet ellenére győzzön Isten irgalmas szeretete, és akik ellen erőszakot követtek el, tudjanak imádkozni, békére lelni.
„Keressétek az Isten országát!” – idézte Sajgó Szabolcs jezsuita, és kérte Istent, növelje bennünk a keresése vágyát. Azt kívánta: érezzük meg, hogy minden létező mélyén az Isten által alkotott csoda lakozik, és akkor nem marad hely az idegenség, a közöny és a gyűlölet számára.
Klemencz Zsuzsa a Szent Egyed-közösség nevében imádkozott a hozzátartozókért és minden roma testvérünkért. Kérte az Urat, hogy mindazok, akik menekülésre kényszerülnek, befogadásra találjanak.
Radnóti Zoltán rabbi a zsidó hagyományt idézte fel, amely szerint Isten leengedte a lelket a földre, hogy segítsen szebbé tenni azt, és ezáltal minden emberben ott van a teremtés ujjlenyomata. Meghatóan szép imádsággal zárta a könyörgések sorát: elénekelte a héber nyelvű imát a mártírokért. Azt kérik ebben, hogy a szentek és a tiszták között adjon nyugodalmat a megholtak lelkének, a kegyelem Ura takarja be őket szárnyaival, kösse be őket az öröklét kötelékével.
Az imádságot a Szent Egyed-közösség kórusának éneke kísérte. A szertartást követően a jezsuita templom kertjében beszélgetéssel, agapéval zárult az este, ahol tovább szövődtek a testvéri együttélést éltető barátság szálai; az áldozatok hozzátartozói a lelkészek közül többeket már ismerősként üdvözöltek, másokkal megismerkedtek. Fahidi Éva néni lelkesen buzdította az érdeklődő roma fiatalokat: „Szeressetek! Ilyen korban kell elhatározni, hogy milyen emberek akarunk lenni!”
Forrás: Magyar Kurír
