A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program részeként október 11-13. között a csíksomlyói Jakab Antal Házban került sor a gyászmunka képzésre, melynek megszervezését Hargita Megye Tanácsa támogatta. Az idei képzési program nyolcadik rendezvénye a gyászolók lelkipásztori gondozásának témaköréről szólt.
A képzés szakmai koordinátora, dr. Diósi Dávid egyetemi tanár (BBTE), a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet vicerektora a halál és a gyász(folyamat) különféle aspektusait kutató, valamint a gyászfeldolgozásban nyújtható segítség különböző területein jártas szakembereket gyűjtött maga köré egy csapatba: dr. Bodor Attila kudzsiri plébános, társult oktató (BBTE), dr. Varró Éva pszichoterapeuta, pszichoterápiás képző, szupervizor, egyetemi lektor (Sapientia EMTE), dr. Bálint Blanka mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető, egyetemi lektor (Sapientia EMTE), Szekeres Ildikó egészségügyi asszisztens, ápolási igazgató (Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház), dr. Darvas Piroska segítőnővér, lelki kísérő, gyásztanácsadó, Czikó László búzásbesenyői plébános, mentálhigiénés segítő szakember. Hosszas és megalapozott előkészületük eredményeként a szakemberek két és fél napos, változatos és intenzív program során új ismeretekkel, élményekkel gazdagították a résztvevőket – elméleti és gyakorlati, szellemi és lelki téren egyaránt.
A teológiai tanárok előadásai (dr. Diósi Dávid: A Másik halála az én halálom is, jóllehet a Másik tovább él bennem – Halál és gyász(feldolgozás) az interszubjektivitás/-perszonalitás „mágneskörében”, dr. Bodor Attila: Gyász és gyászfeldolgozás az Ószövetségben és az Újszövetségben) a halál antropológiájába nyújtottak betekintést, valamint a szentírásból kiinduló, Isten Igéjére alapozott lelkipásztori segítségnyújtásra helyezték a hangsúlyt. A világi szakemberek a gyász, a veszteségek feldolgozásának témáját annak gyakorlati oldaláról boncolgatták előadásaikban (dr. Bálint Blanka: Megvan az ideje a gyásznak (Préd 3,4) – hasonlóságok és különbségek a gyász folyamatában, Szekeres Ildikó: Veszteségek a kórházban).
A színvonalas és információgazdag „elméleti részt” kiscsoportos műhelymunka mélyítette el és egészítette ki, sokoldalúan dolgozva fel a gyászolóknak nyújtandó segítség lehetőségeit, módjait. A workshopok résztvevői dr. Varró Éva kíséretében lélektani-önismereti téren közelítették meg a gyászt, Szekeres Ildikó vezetésével veszteségdiagrammal foglalkoztak, dr. Bálint Blankától a gyászcsoportok működéséről, vezetéséről hallottak, dr. Darvas Piroska és Czikó László segítségével együtt és egymástól tanultak „hivatalosan temetni, lelkipásztorként kísérni”.
A képzés azonban nem csupán egy intenzív – és joggal „fajsúlyosnak” mondható – informális ismeretszerzési, tanulási folyamatot jelentett, a szervezők gondoskodtak arról, hogy személyes és közös élményeket is vihessenek magukkal a jelenlevő lelkipásztorok. Hétfőn filmvetítéssel zárult az aznapi program (Pieces of a Woman – Mundruczó Kornél 2020-ban készült filmdrámája a gyász feldolgozásáról), kedden pedig imaesttel zárták a napot, mécsesek fényében, személyes fohászokkal és énekekkel imádkozva halotta(i)kért.
Túl a szakmai – pontosabban lelkipásztori szolgálati – szempontból vett „gyakorlati hasznosságán” személyes hozadéka is volt e „színes és sűrű” két és fél napnyi együttlétnek, erről is szóltak a visszajelzések: jó volt „testvéri közelségben lenni”, „meglátni, hogy nem egyedül, külön-külön evezünk egy-egy csónakban, hanem valójában mindnyájan ugyanabban”, „nagy segítség a papi tapasztalatok egymással való megosztása”, „nem csak képzés, lelkigyakorlat is volt”… A szerda déli befejező-kiértékelő kör során ugyanakkor számos ötletet, javaslatot és igényt fogalmaztak meg a papok, a jövőbeli képzésekre nézve, egyértelműen folytatást kérve, várva. Hiszen – ahogy egyikük fogalmazott – ami most itt történt, az „egy meghívás: arra, hogy valamit csináljunk, hogy amit csinálunk, azt jól, még jobban csináljunk, mindig jobban!”
Kép és szöveg: Dávid Tünde
