A Bolyai Nyári Akadémia keretében Nagyváradon tartott római katolikus hittanári továbbképző a hitoktatás terén nélkülözhetetlen szemléletbeli és módszertani megújulást hirdető folyamat egyik állomásának is tekinthető. A július 9–14. között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja által Legyen játék a tanulás! címmel szervezett programsor elsődlegesen a gyermekközpontú megközelítésre irányította a résztvevők figyelmét. Az alkalom kapcsán született reflexiókból összeálló sorozatunk második részében Pék Sándor, illetve Sipos Edit gondolatait ismerhetik meg. (Ozsváth Judit összeállítása.)

A hitoktatók kulcsfontosságúak

A program értékelésében különös jelentőséget tulajdonítok a Szent László-emlékév megélésének. A képzésen át/túl a hittanárok ünnepelhették a szent királyt és megérkezhettek ennek az évnek a jelentőségébe – ezt nagy ajándéknak tartom.
A programokba való bekapcsolódásomat a módszertani frissesség generálta. Szívesen tanultam és láttam a szakmaiság fontosságát.

Szemléletbeli és módszertani megújulás a hitoktatásban is a normalitáshoz tartozik. Minden vívmány és tudományos eredmény, ami az „ügy” szolgálatába állítható, elengedhetetlenül szükséges.
A nagyváradi Szent László-plébániatemplom oltárképén a szent életű király a székesegyház kulcsait adja át a váradi püspöknek. Beszédes számomra ez a kép. A hitoktatók is ilyen „kulcsfontosságúak” az egyházban, hiszen (hit)életeket nyitnak meg, és ez túl is mutat a szerepen. Ez részvétel, közreműködés, jelenlét.

 Pék Sándor, a nagyváradi Szent László-templom esperes-plébánosa

Merjenek alkotni!

Nagy megtiszteltetés volt bekapcsolódni egy ilyen nagy hagyományokkal bíró programsorozatba. Az erdélyi hittanárok nyitott és elkötelezett pedagógusok, akikkel jó együtt dolgozni és érdemes együtt gondolkodni. Tanulok a hozzáállásukból és a kérdéseikből. Nagyvárad és a Szent László-emlékév követelte, hogy a foglalkozások középpontjába a szent királyt állítsam. Amikor a tervezésbe kezdtem, több szempontot jegyeztem fel magamnak. Mivel történelmi személlyel dolgozom, forrásokat kell használnom, fel kell frissítenem a László királyról szerzett történelmi ismereteimet. A Szent Lászlóról szóló legendákban és történetekben keresnem kell a ma emberének szóló üzenetet. Természetesen a történeteknek önmagukban is van mondanivalójuk, azokból történelmi és kultúrtörténeti érdekességek is kihámozhatók, de ha Kett-foglalkozást szeretnénk megvalósítani, akkor szükségünk van az üzenetre is. Két történetet választottam a továbbképzőre: Szent László-tárnics legendáját és a Szent László pénzét. Mindkét történetben egy kiváló harcossal, nemes lelkű királlyal találkozunk, aki olyan helyzetbe kerül, amit a maga erejéből nem tud megoldani. Isten segítségét kéri a maga és nép javáért. Ha a két történetben a kortól független „storyt” keressük, akkor könnyen magunkra ismerhetünk. A tárnicslegendában a kétségbeesés, a tehetetlenség, a reménykedés, a hála állnak a szemünk előtt, a másikban pedig a másokért való felelősség, a céltalanság, az értékvesztés és a segítségnyújtás a központi fogalmaink. Kett módszerében a résztvevőkkel egy padlóképet készítünk, mert azt gondoljuk, hogy a kép hozzá tud adni valamit a mondanivalónkhoz, nem egyszerűen „dekoráljuk” a foglalkozást. Azt gondolom, hogy a Szent László-foglalkozásainkon ez szépen megvalósult.

Ajándéknak tartom, hogy a felkészülés során Szent Piroska életével is tudtam foglalkozni és az ő személyét és életének üzenetét is átgondolhattuk a résztvevőkkel. Piroska vagy Eiréné, ahogy a keleti kereszténység hívja, Szent László egyetlen ismert nevű gyermeke, aki bizánci császárné lett. A nyugati kereszténység, köztük mi, magyarok, szinte nem is ismeri, miközben keleten nagy tiszteletnek örvend. Árpád-házi királylányok élete kevéssé dokumentált, ez alól Piroska sem kivétel, bár ő azok közé tartozik, akiről a legtöbb adatunk maradt, köztük egy korabeli képi ábrázolás.

Azt gondoltam, érdemes Szent Piroskáról is megemlékeznünk, hiszen László király örökségét vitte tovább és vált szentté egy idegen országban. A szülőhazájában éppúgy megérdemelné a tiszteletet, mint Szent Erzsébet vagy Szent Márton.

A Franz Kett módszerével vezetett foglalkozások után sokszor azt mondják a gyerekek, hogy valami csodálatos történt, otthon összegyűjtik az édesanyjuk kendőit, babszemeket a kamrából, karácsonyi gyöngysorokat a szekrény tetejéről és „padlóképeznek”. Miért? Így élik újra a foglalkozásokat, felidézik a történeteket, alkotnak. Franz Kett azt mondja, hogy a gyerekeknek segíteni kell abban, hogy keressék a boldogságot, az értelmet az életükben, lássák meg és merjék csodálni a szépet. Merjenek alkotni, közösen és egymás közelében is. Találjanak helyet magunknak és a megtalált helyükön érezzék jól magukat.

Ami egy Kett-foglalkozásban megvalósul „kicsiben”, az életfeladatként és életcélként „nagyban” is előttünk áll. De ami a legfontosabb, és ez a Szent László és Szent Piroska feldolgozásokban is megjelent, Jézus Krisztust a foglalkozás középpontjába helyezni. Minden foglalkozásunk róla szól, függetlenül attól, hogy kik a szereplői. A nagyváradi vár gyönyörű, és Lakatos Attila vezetését hallgatva, szinte látja az ember maga előtt a régi korok várlakóit, békés és harcos napok eseményeit. Múzeumba menni egy gyerekcsoporttal merész vállalkozás, mert a sok adat, az egymásba nyíló termek, a hosszúra nyúló tárlatvezetés garantálja, hogy a gyerekek megunják a sétát és a nézelődést. A játékok és tevékenységek tervezésénél az volt a célunk, hogy az elbeszélt szöveget megerősítsük és olyan program álljon össze, amiből a hittanárok adaptálhatják a tevékenységeket a saját munkájukhoz. Az élménypedagógia egy lehetőség arra, hogy a velünk történteket feldolgozzuk és ne csak a fejünket töltsük új ismertekkel.

Köszönöm, hogy részt vehettem a továbbképzőn! Várom a 26. Bolyai Nyári Akadémiát!

Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatója

Az összeállítás hetedik, egyben utolsó részében Sebesi Ibolya és Vakon Orsolya gondolatait olvashatják.