OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Szám 11,25-29
EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Mk 9,38-43.45.47-48
Ki tartozik hozzánk? És ki nem? Ki a barátunk és ki az ellenségünk? Mózes a választott nép zúgolódása miatt segítséget kér Istentől. Az Isten elvesz a Mózesen nyugvó lélekből, és leendő segédeinek adja. A szövetség sátra mellett lévő hetven férfi nyomban prófétai elragadtatásba esik. De a Lélek két olyan férfire is kiárad, akik nem voltak a sátor mellett, hanem a táborban maradtak. Mintha a Lélek nem akarna emberi módon számolni. Mintha a felszentelés gesztusa véletlenül csúszna ki az emberi intézmény kezéből.
Majd hasonló eset körvonalazódik az evangéliumban. Jézus nevében olyan emberek is képesek lesznek a gonosz lelkek kiűzésére, akik nem követik Jézust. Sem az Ó-, sem az Újszövetségben nem látszik szükségesnek az intézményesített akadálya annak, hogy a Lélek erejével olyanok is dolgozzanak, akik nem tartoznak szigorú értelemben az intézményhez.
Hosszú története van a kereszténység keretein belül a szakadásoknak. Kelet és Nyugat, majd katolikus és protestáns, végül pedig olyan mozgalmak, amelyek nevet sem adnak maguknak, amelyek teljesen elutasítják az intézmény kötöttségeit, mai napig tarkítják a keresztény felekezetek palettáját.
Az Új Világ felfedezése és gyarmatosítása mentén nagyon sokan hagyták maguk mögött az öreg kontinenst, és telepedtek meg Amerikában. Az új földön a teljes idegenség fogadta őket, kiszakadtak a saját közösségükből, az új hazában azonban nem léteztek egyértelmű feltételei a valahová tartozásnak. A felekezeti megosztottság, a „felségterületek” felosztása miatti viták csak tovább nehezítették az emberek együttélését. Ezek a felismerések és tapasztalatok állnak az ökumenikus mozgalom hátterében. Újra kell gondolni a felekezetek egymáshoz való viszonyát, meg kell kísérelni az egység helyreállítását.
Az ökumenikus mozgalom egyik szentírási alapja a János evangéliumából származik: nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem (Jn 17,20-21). Az egység széthullása a keresztény tanúság hitelét veszélyezteti. Fordítva is megfogalmazhatjuk: az egységre törekvés azért sürgető feladat, mert a belső viszályok gyengítik a világ előtt tett tanúságot. Innen lesz érthető, hogy Márk evangélista miért is tárgyalja egy helyen az idegen ördögűző esetét a botrányok elkerülésével, a legkisebbek megbotránkoztatásának veszélyével. A megcsontosodott igazhitűség, az intézmény túl merev határai elterelhetik a figyelmet küldetésének egyik fontos céljáról: a kicsinyek felkarolásáról. A kicsinyek jelen esetben nem (csupán) a gyerekeket jelölik, hanem minden kitaszítottat, mindenkit, akinek helyzetéből adódóan lehetősége van „kívülről” tekinteni a krisztusi közösségre, a krisztusi vallásra. Lehetséges, hogy hitelesen beszéljenek a szeretetről, Jézus Krisztusról azok, akik egymás között sem jutnak dűlőre?
A Lélek nem intézményekben gondolkodik, de az embereknek szükségük van saját hitük intézményeire. Minden újonnan megjelent vallás vagy mozgalom először karizmatikus, de évtizedek, évszázadok után kialakulnak a kötött intézményei. Nem lehet tehát korlátokat sokszor szétfeszítő Lelket sem, de az intézményt sem kijátszani egymás ellen. A Léleknek szüksége van a formára, a formáknak pedig éltető Lélekre.
László István székelyszenttamási plébános
