Kis híján az életét vesztette a csíkszentdomokosi Bodó Lóránt 2018 nagycsütörtökjén, amikor egy munkabaleset során közel tíz méteres zuhanást követően ráesett a megközelítőleg két tonnás munkagép. Három hónap alatt huszonnyolc műtéten esett át, mégsem adta fel a reményt: csodaszámba menő felépüléséért hálából úgy döntött, hogy kápolnát épít a Hargita megyei Egyes-kőnél. Az isteni irgalmasság tiszteletére épült kápolnát az ünneplő hívek és a környékbeli papság körében Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök áldotta meg szeptember 17-én, pénteken.
A kápolna megáldásának napján a rossz idő ellenére mintegy kétszázan kizarándokoltak a hegyre. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök szentbeszédét három fő gondolat köré építette. Elsőként arra emlékeztetett, hogy az Isten felé vezető út olyan, mint a kápolnához vezető út: tele van erőfeszítéssel, kereszttel, kihívással, de Isten látja mindezt az áldozatot és a küzdelmet, ezért bőséges gyümölccsel jutalmazza azt. Második gondolatként az elöljáró kiemelte, hogy a hegy már az Ószövetségben is az Istennel való találkozásnak a helyszíne volt. A kápolna vagy a szoba csendje is lehet az Istennel való találkozás helyszíne. Szükségünk van ezekre a találkozásokra, nyomatékosította Kerekes László segédpüspök. Harmadik gondolatként elmondta, hogy amikor valaki megtapasztalja az Istennel való találkozást, annak nyoma marad az életében, újra és újra előjönnek azok a pillanatok. A szentbeszéd végén a segédpüspök azért imádkozott, hogy a kápolna egy olyan hely legyen, ahova szívesen mennek az emberek, akik meghozzák az áldozatot, megtapasztalják Isten jelenlétét, és az nyomot hagy a szívükben. Továbbá azt kérte, hogy mások számára a „hegy felé vezető út” lehessenek.
A kápolna megáldása
A kápolna felépüléséhez vezető, kereszttel szegélyezett út
Egy csíksomlyói lelkigyakorlaton fogalmazódott meg Bodó Lórántban, hogy milyen formában szeretné kifejezni háláját az irgalmas Istennek, aki csodával határos módon mentette meg az életét. 2018 márciusában, nagycsütörtök napján súlyos balesetett szenvedett, egy munkagéppel bezuhant egy szakadékba, ő egy hatalmas csutakra esett, a gép pedig rá zuhant. „Mint egy szendvics belseje voltam a csutak és a gép között” – mesélte lapunknak Bodó Lóránt, aki meglepő őszinteséggel és részletességgel idézte fel a megrázó történetet. Két embernek köszönheti az életét, akik kiszedték a gép alól. A baleset alatt nem vesztette el az eszméletét, amikor a mentő kijött, akkor is eszméleténél volt. A hó és a hideg víz miatt annyira ki volt hűlve a teste, hogy nem tudtak neki fájdalomcsillapítót sem adni, mert nem kapták a vénáját. A baleset után két órával kapta az első fájdalomcsillapítót. „Kegyetlen, elviselhetetlen volt a fájdalom” – emlékszik vissza Bodó Lóránt.
Bodó Lóránt az épülő kápolna előtt
Sokat szenvedett. Elmondása szerint nyolc oldalbordája volt betörve, de a többi fájdalma olyan erős volt, hogy azt már nem is nagyon érezte. A kezét majdnem elvesztette, mindössze az izomzatból tartotta egy darab. Mivel közben egy ér is eldugult benne, további komplikációkat okozott. Volt, amikor már azt mondta, hogy inkább vágják le a karját, hogy tovább ne szenvedjen. A balesetet követően hosszú ideig morfiumot kapott, hogy el tudja viselni a fájdalmakat.
Harminc csavar és két araszos lemez – s ez csak a medencecsont
A súlyos sérülések ellenére beszélgetésünkkor Bodó Lóránt valódi büszkeséggel magyarázta, hogy annyira sikerült felépülnie, hogy ma már úgy megy ki az Egyes-kőhöz, mint bárki más. A balesetre mindössze annyi emlékezteti, hogy nem tudja használni a bal kezét könyöktől lefele. De hosszú út vezetett idáig. A tragédiát követő három hónapban huszonnyolc alkalommal műtötték altatással: volt olyan műtétje, ami „csak” három órát tartott, de volt tizenkét órás műtétje is. A balesetet követően megműtötték Csíkszeredában, utána viszont Temesvárra vitték. A felesége és a sógora kísérték el, egy hétig szállodában laktak, de ez nagyon költséges volt. Lukács János, vagy ahogy többen ismerik, Luky, akkori csíkszentdomokosi káplán jó kapcsolatot ápolt a családdal, ő beszélt Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébánossal, így Lóránt felesége, Zsuzsa megközelítőleg három hónapot lakhatott a plébánián.
Háttérben az Egyes-kő
Szilvágyi Zsolt plébános minden héten bement a sérülthöz és megáldoztatta, emlékszik vissza Bodó Lóránt. A plébános Zsuzsát több alkalommal is bátorította, hogy csatlakozzon egy ottani imacsoporthoz, de ő egy ideig azt mondta, hogy a férje mellett marad, amíg teheti. Néhány hét után azonban csatlakozott a közösen imádkozó családokhoz, Zsuzsát pedig mélységesen meghatotta, hogy a férjéért ajánlották fel a családok az imáikat. Azóta ők is hetente tartanak közös imaalkalmakat.
A hatodik, hetedik műtétje lehetett, idézi fel a történteket Bodó, amikor a medencéjét készültek megműteni, az orvos előző este leült az ágya mellé, megmutatta neki, hogy néz ki az ő medencéje, és egy maketten azt, hogy kellene kinézzen. Másnap, amikor Lórántot vitték a műtőbe, az orvos odalépett Zsuzsához, megfogta a kezét és azt mondta neki, hogy a jó Isten legyen velük, meséli Lóránt. Kilenc órával később, a műtétet követően az orvos ismét odalépett a feleségéhez, megfogta a kezét és azt mondta: a jó Isten velünk volt. Harminc darab csavar és két araszos lemez van a medencéjében, de nem érzi, hogy fájna, magyarázza Bodó Lóránt.
Sokkal többet kaptam, mint amennyit veszítettem
A balesetet követőn, amikor már fel tudott ülni, megfogalmazódott benne, hogy hálából szeretne valamit tenni. Csíksomlyón egy lelkigyakorlat alkalmával, a családpasztorációs központ által szervezett férjek, édesapák lelki hétvégéjén határozta el, hogy milyen formában szeretné kifejezni háláját Istennek. A baleset a Széppataka völgyében történt, ami az Egyes-kőhöz vezető úton van, ezért egy kápolnát szeretett volna oda építeni. Közel áll hozzá az isteni irgalmasság, illetve az irgalmas cselekedetek, így „adta magát az Isten irgalmasságáért, dicsőségéért hálából megálmodott és kivitelezett kápolna”, fogalmaz Bodó.
Egyéni történetként indult, de mára egy közösség történetévé vált
Egyéni történetként indult, de mára egy közösség történetévé vált. Mintegy ötvenen kapcsolódtak be a munkába, volt, aki anyagilag támogatta az építkezést, más a fizikai segítséggel járult hozzá a kápolna elkészüléséhez. A szobrot egy csíkjenőfalvi szobrász, Kába Zoltán készítette el szimbolikus összegért. A közbirtokosság faanyagot adott, a helyi vállalkozók közül is volt, aki adott fűrészárut, vagy kifizetett néhány nap munkát. A legnagyobb támogatást egy barátjától, Kristály Richárdtól kapta Bodó Lóránt, aki első perctől mellette állt, minden munkafázisnál ott volt és anyagilag is támogatta a kezdeményezést.
Isten irgalmasságát nemcsak a balesetet követően, hanem az építkezés közben is megtapasztalták. Bőven akadt kihívás, de mindig sikerült túljutni rajtuk. Már az engedélyeztetési folyamat is nehézséget jelentett, mivel természetvédelmi területen található a kápolna helyszíne. De amikor az alapot készítették, akkor is egy speciális munkagépre volt szükségük, ami az első alkalommal megcsúszott a domboldalon, egy fában megakadt és félig felborult. Örültek, hogy nem történt tragédia, de akkor mindenki azt gondolta, hogy nem fognak tudni tovább dolgozni. Végül egy órával később a munkagépet sikerült talpra állítani, orvosolni a problémákat, estére előkészítették az alapot a betonozásra.
„Sokkal többet kaptam, mint amennyit veszítettem”, summázza Bodó, majd hozzáteszi, hogy sokszor, amikor az ember azt hiszi, hogy mindennek vége, elérte a véget, akkor tudja megtapasztalni igazán a jó Isten irgalmát és kegyelmét, főleg, ha hisz és bízik benne. Bár sokat szenvedett, de ezeket már elfelejtette, mint az anya, aki fájdalmas szüléssel életet adott egy gyermeknek, de az új élet öröme feledteti vele a fájdalmait, érzékelteti szemléletesen Bodó, hogyan éli meg a vele történteket. Időközben viszont rengeteg szeretetet és önzetlenséget tapasztalt meg.
A végén ott van a feltámadás
A kápolnához vezető úton egy keresztutat is felállítottak. Ezzel kapcsolatban is megosztott egy érdekes történetet Bodó Lóránt: amikor még az állomásokat állították fel, két hölgy a kápolna mellett elhelyezett csutakokon ülve kérdezte, hogy hol van a tizennegyedik és a tizenötödik állomás, mert követték a keresztutat, de azokat nem találták meg. Bodó elmondta, hogy nem is találhatták meg, mert azokat csak akkor szerelték fel. Így az első két turista, aki a munkások után kiment, már a keresztutat követte. A kápolna megáldásának napján is végigimádkozták kifele menet a keresztutat, a jelen lévő kisiskolások is megpihentek és imádkoztak az állomásoknál.
A kápolnához vezető úton egy keresztutat is felállítottak
A tizenötödik állomás, a feltámadás jelképe a kápolnán van. „Az élet is ilyen” – mondja Bodó, megyünk, megállunk és újra erőt gyűjtünk, a végén pedig hitünk szerint ott van a feltámadás.
