Az időskor fontos szakasza az életnek. Tele van kihívással, nehézséggel, de úgy hiszem, sok örömmel és hálával is. Nem lehet másképp tekinteni rá, mint ajándékra. Természetesen nem attól lesz ajándék, hogy piros masnival díszítjük. Ez csak illúzió. Mert vannak és lesznek jó és rossz napok egyaránt.
A jó és rossz periódusok összhatásában érezheti az idős azt, hogy él. Szükség van arra, hogy padlón legyen ahhoz, hogy fel tudjon állni onnan. Azt is el kell fogadni, hogy nem mindig lesz emberi kéz, aki kihúzza a mélyről, megnyitja a rég nem nyílt kaput, érdeklődik a hogylétéről, vagy ott lesz mellette az utolsó percekben. Ilyenkor a Gondviselésre és önmagára számíthat az idős. Amikor kapálózik, és úgy érzi, elsüllyed, ott lehet önmaga mellett. Kérheti Istent, hogy fogja a kezét és vezesse az úton. A küzdeni akarásán áll vagy bukik az, hogy fent vagy lent marad. Amikor tudja, hogy ma rossz napja van, de holnap jobb lesz. Elfogadja az aktuálisan domináns érzéseit, és hagyja, hogy legyen. Akkor marad fent, ha nem csak mondja, de hiszi is: az ő akarata legyen meg! Ön, kedves idős olvasó, hogy áll ezzel?
Sokszor mondom a rádió hallgatóinak is egy-egy betelefonálás alkalmával, hogy létük, koruk ajándék. Azért élnek 80-90 évesen is, mert Istennek terve van még velük. Nem mindig értik ezt. Van, aki elkeseredik az öregkorral járó problémák közepette és nem tud kimászni a gödörből, de van olyan is, aki elfogadja, hogy mindaz, ami van, annak lennie kell. Hiszem azt, hogy az idősek imája tart meg bennünket. Az a ráncos kéz, mely nap mint nap összekulcsolódik azért, hogy a világ élhetőbb legyen, és az ember térjen vissza a jó Istenhez. Épp emiatt kell a legnagyobb ajándéknak tekinteni az időskort.
Hadd szemléltessem egy virágárus néni történetén keresztül azt, hogy idősen is lehet valaki derűs, életvidám, a mának élő. Az ajándék fényében menjünk tovább. Van egy néni, aki a kertjében szeretetével és gondoskodásával ápolt virágokat árulja a piacon. Régóta már, hogy tőle vásárolok. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de az ő virágai különleges helyet foglalnak el a szívemben. Hetekig csodálom őket, egy-egy nehéz pillanatban felvidítanak. Mindig rám mosolyog, megkérdezi, hogy vagyok. Hetekkel ezelőtt, miközben felé tartottam, eszembe jutott, nem is tudok semmit róla. Úgy készültem, beszélgetni fogok vele. Bementem a piacra, kerestem a nénit. Nem találtam. Végül kiderült: beteg. Megszereztem a címét, ellátogattam hozzá. 85 évesen a kertje rendezett, ápolt volt. Mindenfelől a virág illata áradt. Bekopogtam, ajtót nyitott.
− Néni, emlékszik rám?
− Hogyne, lelkem. Te hogy találtál ide?
− Egy kis madár megsúgta, hol lakik.
− Ah, biztos a Gyuri, a krumpliárus volt. Micsoda meglepetés. Mi járatban?
− Néni, én nem tudok a virágai nélkül élni. Üres a vázám. Nem akarok mástól vásárolni. Mindig ott volt a piacon, ma nem. Aggódtam.
− Drága lelkem, nem is ismerjük egymást.
− Dehogynem. A virágaiból ismerem én a nénit. Tudom, hogy csupa jóság és szív. Hogy van?
− Kicsit megfáztam, de már jobban vagyok.
− Annak nagyon örvendek. Nincs szüksége valamire? Egyedül él?
− Igen, egyedül. Jaj, lelkem, olyan boldog vagyok.
− Én is néni, hogy láttam. Ha szeretné, szívesen eljövök néha. Gyönyörű a kertje. Beszélgethetünk, megihatunk egy kávét. Mit szól?
− Hogy mit szólok? A világ legboldogabb nénije leszek, lelkem.
− Drága, látja, hogy ismerjük egymást? Szeretem a virágait, a mosolyát, a jókedvét, a kedvességét.
− Vigyél virágot, amilyet és amennyit szeretnél. Nehogy üres legyen a vázád, lelkem. Várlak. Gyere még.
− Jó. Ha szüksége van valamire, szóljon. Addig is: a legjobbakat. Isten áldja!
− Isten áldjon, lelkem. Jaj, milyen boldog vagyok, hogy idejöttél.
Megölelgettem, majd eljöttem. Hogy mit tanultam az életről? Addig kell érdeklődni egymásról, ameddig van kiről érdeklődni. Az életet, az éveket Istentől kaptuk. Ajándékba. Becsomagolod vagy kicsomagolod? A válasz benned van!
Ferencz Emese
