Árvíz, ítéletidő, esőzés, az árral elsodort épületek, kidőlt fák. Istenítélet vagy az ember gondatlan életmódja által felbolygatott természet? Dr. András Szabolcs adjunktus írása.
Mint annyi minden napjainkban, az Európát sújtó árvíz is politikai ügy lett, amelybe meglehetősen gyorsan belevonták a vallási kérdéseket is. Itt elsősorban a németországi (és hollandiai, belgiumi) katasztrófára kell gondolnunk, hiszen szinte tudomást sem veszünk a környékünkön zajló hasonló eseményekről. A természeti események kétirányú értelmezése meglehetősen egyszerű és sablonos. „Jobbra” vannak, akik szerint Isten haragja lesújtott az erkölcstelen nyugati társadalomra, amely a szövetség jelképét, a szivárványt is bemocskolta. A neoprotestáns igehirdetők köréből kiinduló, a Szentírás szószerinti értelmezésére alapozó magyarázat meglehetős népszerűségnek örvend a katolikus felületeken is. Erre válaszként „balra” ott találjuk a kritikát, hogy ebbe is miért szól bele a vallás, sőt visszaköszön a klasszikus kérdés: ha van Isten, miért engedte meg, hogy annyi ártatlan ember meghaljon?
Forrás: Karpat.in.ua
Kétségtelen, hogy a Szentírás (különösen az Ószövetség) történelemértelmezésétől nem idegen az a szemléletmód, hogy Isten természeti jelenségek által alkalomszerűen közvetlenül beavatkozik a társadalom életébe, amelynek eredményeként a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. Ennek alkalmazása a jelenkori eseményekre csak úgy lehetséges, ha kiszakítjuk a maga környezetéből az ilyen szentírási beszámolókat. Ha egészében nézzük a Szentírás történelemszemléletét, már az Ószövetségben is egyértelmű, hogy Isten nem akarja az ember szenvedését, amelyben része van úgy a bűnösnek, mint az igaznak. Annak eldöntése, hogy ki részesül büntetésben, egyedül Isten hatásköre. A múltba vissza tekintő ember felismeri, hogy a történelem adott pontján Isten rendkívüli módon cselekedett, és így tudja, hogy a jövőre irányuló reményei nem alaptalanok.
Ha van elég bátorságunk, hogy Isten helyett ítélkezünk, viszonylag könnyen egyetérthetünk azokkal a kijelentésekkel, hogy a szexuális perverziót támogató németek azt kapták, amit érdemelnek. Csakhogy itt több kérdés is felvetődik azon kívül, hogy elbitoroljuk annak az Istennek a „jogkörét”, akire hivatkozunk, pl. ismerjük az áldozatokat, hiszen mindannyiukat bűnösnek nyilvánítottuk? Nálunk is árvizek sújtanak több települést, akkor mi is épp olyan bűnösök vagyunk, mint a németek? Talán ennyi elég, hogy lássuk, milyen könnyen zsákutcába jutunk, ha könnyelműen ítélkezünk.
1755-ben Portugália fővárosát, Lisszabont katasztrofális földrengés döntötte romba, noha a város a katolikus hit bástyája volt. Az esemény egy új korszakot nyitott az európai gondolkodásban, mert ennek hatására sokan elvetették Leibniz tézisét, miszerint a lehető legjobb teremtett világban élünk, és a rossznak csupán nevelési célja van (a szenvedés által nagyobb jó, erkölcsösebb ember jön létre). Miért engedte Isten Lisszabon pusztulását, a koncentrációs táborokat és az árvizeket, ártatlanok halálát? Ezek a kérdések sokszor azzal a célzattal hangzanak el jelenleg is, hogy rávilágítsanak az istenhit értelmetlenségére. Szent Ágoston szerint Isten jó világot alkotott, amelyben viszont lehetőség van arra, hogy maga a jó hiányos legyen, amit rosszként, szenvedésként élünk meg. Az emberi jó hiánya bűn következménye, a természeti jó hiánya pedig nem mindig megmagyarázható számunkra, de értelmünket meghaladó módon Isten minden esetben a javunkra fordítja.
Végezetül javaslom, közelítsük meg másképp az események értelmezését. Eddig kívülről szemléltük azokat, épp ezért ítélkeztünk könnyen. Ha nem arra törekszünk, hogy Isten helyett ítélkezzünk, hanem az ő akaratát keressük a természeti katasztrófák idején is, azt ismerhetjük fel, hogy feladatunk részt vállalni az áldozatok sorsában. Ferenc pápa a Laudato si’ körlevelében úgy fogalmaz: „… arra kaptunk meghívást, hogy az Atyaisten eszközei legyünk abban, hogy bolygónk olyan legyen, amilyennek ő megálmodta, amikor megteremtette, és megfeleljen az ő tervének, amellyel békét, szépséget és teljességet akar adni neki.” Annak megállapítása, hogy miért történt meg az árvíz Németországban és nálunk, a vízügyi szakemberek feladata. Ha politikailag (mint közösségi ügy) és vallásilag (mint hitbeli kötelesség) vizsgálom az eseményeket, az az egyetlen kérdés, mit tehetek a szenvedők megsegítéséért?
András Szabolcs
