A szakszerű segítségért

Akár belátjuk, akár takargatjuk, Erdélyben is „áldomást iszunk” mindig és mindenhol, szomjunkat sörrel csillapítjuk, este egy jó bor mellett beszélgetünk, azaz az alkohol a kultúránk szerves részévé vált – és a függőség is. Nagyon vékony a határ és nincsen élesen kijelölve, ami elválasztja az alkalmankénti fogyasztót a függőség felé haladótól. Aki pedig eljut a függőségbe, ritkán kér segítséget, és annak érdekében, hogy szakszerű elméleti és gyakorlati megalapozottságú támogatást kaphasson, a Gyulafehérvári Caritas akkreditált képzést indított, amelynek újabb alkalma ősszel kezdődik. A képzés módszertani részét kidolgozó Kedves Rita segítőnővért, addiktológiai konzultánst egyrészt saját motivációjáról, másrészt magának a programnak a történetéről, perspektívájáról kérdeztük.

Mi motiválja, hogy ezzel a témával foglalkozzon, miért kezdte érdekelni?

A családban megéltem, hogy van függőség, és megéltem ennek a helyzetnek a kilátástalanságát, azt a végtelen sötétséget, szenvedést, amit ez a betegség okoz. Amikor gyerek voltam, akkor nem volt segítséglehetőség, felnőtt koromban szembesültem azzal, hogy vissza kell nézzek a múltba, meg kell békéljek a saját múltammal, saját élettörténetemmel, ezt valahogy el kell helyezzem, a szüleimmel való kapcsolatot rendeznem kell. Ennek a mély önismereti, kiengesztelődési folyamatnak lett tulajdonképpen az az eredménye, hogy a segítő hivatáson belül van egy ilyen speciális érzékenység emiatt, hogy értem, érzem ezt a fajta sötétséget, fájdalmat, amit a függőség magával hoz. Már megvolt a szociális munkás alapképesítésem, és akkor így indult el, hogy ebben a szakmában dolgozzak.

Mióta dolgozik szenvedélybetegekkel?

Tulajdonképpen 20 éve kezdődött ez, amiben volt két év szünet, amikor Németországba szólított a szerzetesi hivatásom, de ott is találkoztam függőkkel, bár nem kifejezettem ez volt a munkaterületem ott.

• 

Melyek a legnehezebb részei a szenvedélybetegekkel való foglalkozásnak?

Nem is tudom… Van egyfajta kockázata, hogy soha nem tudom, sikerül-e, mindig egyfajta nyitottságot kér. Most én a tudásom, jelenlétem minőségét hoztam, törekedjem arra figyelni, akivel éppen most vagyok, hogy őt segítsem, megerősítsem. A legnehezebb az, hogy soha nincs maximális biztonság, hogy sikerült, túljutottunk a nehezén, hanem arra kell felkészíteni az illetőt, hogy ez egy folyamatos úton levés, belső figyelés, aminek az eleje nagyon nehéz, de utána kezdődik a szép része. De az elején, ameddig ez átfordul, nagyon sok sötétséget ki kell bírni, nagyon komoly munkát kér, és ebben nem hagyom őt magára, kísérem a gyógyulás, a felépülés útján.

• 

Mi az, amitől valóban hatékony tud lenni a szenvedélybetegek segítése?

Ez az, amit ennyi év után sem tudok. Valakitől egyszer hallottam, hogy a függőség egy kicsit titokbetegség és a felépülés is titok. A szakma beazonosítja, hogy melyek a kockázati tényezők egy függőség kialakulásában, s melyek azok a tényezők, melyek segítik a felépülést, de nem tudom, hogy kinél mi hat. Nem tudom, miért működik ugyanaz valakinél jól, és egy másiknál meg teljesen más kell, és az sem működik. Én nem is mérem a hatékonyságot, mert nagyon nehéz. Mert nem tudom, miért van az, hogy valakivel, akivel nagyon keményen dolgoztunk, s van már 3-4-5-6 éves józansága, és józanon öngyilkos lesz… vagy akár nyolc év után visszaesik. Mondjam azt, hogy ez akkor nem volt hatékony? Közben meg voltak tartalmas, józan évek… Nehéz, mert összefügg azzal, hogy az életet mikor tartom önmagában hatékonynak. Erre magamban is mindig újra keresgélem a választ…

• 

Hogyan indult az addiktólógiai tanácsadó képzés és hogyan épül fel?

A képzés abból indult, hogy 2011-ban a Kiút programot indítottam el és nyolc évig próbáltam építeni, amihez kerestünk volna embereket. Nagyon gyorsan cserélődtek ezek az emberek és nyilván megkérdeztem, hogy miért olyan nehéz munkatársat kapni erre a szakterületre. Ott derült ki, hogy az alapképzés során általános információkat kapnak a függőségről, de tulajdonképpen az nem elég ahhoz, hogy közel tudjon menni ehhez a célcsoporthoz valaki. A módszertanát sem tanítják meg és nem foglalkoznak behatóbban ezzel. Tulajdonképpen ott egyfajta belső képzést kellett indítsak, kb. egy fél év volt, amire az illető beszokott, betanult, aztán kiderült, hogy mégsem tudja ezt csinálni, így nagy volt a fluktuáció. Közben a szociális munkás alapképesítésem mellé 13 évvel ezelőtt végeztem Budapesten, a Semmelweis Egyetemen egy speciális szakképzést, egy kétéves posztgraduális, addiktológus konzultáns-képzést.

Terepen tapasztaltam, hogy az itteni szakemberek nincsenek erre a területre felkészülve, és így találkozott ez a fajta szükséghelyzet azzal, hogy a Gyulafehérvári Caritasnak van egy felnőttképzési ága, a Caritas Iskola és az ottani munkatársakkal közösen ötleteltük, hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani úgy, hogy egy akkreditált képzés szülessen. Ők ismerték a jogi procedúrát, én tudtam a szakmai tartalmát, s így dolgoztuk ki, hogyan lehetne ebből egy értelmes képzést összerakni, és engedélyeztettük. Így született meg a 90 órás akkreditált képzés. Nyolc nagy területet ölel fel, a függőség megértéséről szól nagyon sok minden, van orvosi része, amit egy pszichiáter tart, mert vannak olyan orvosi, egészségügyi összefüggések, amit fontos tudni (ha nem is egy pszichológus vagy szociális munkás kell kezelje, de fel kell ismerje ezeket a határhelyzeteket, hogy mikor indokolt egy orvosi beavatkozás). Szó van a családi háttérről: milyen hatások érik, hogyan alakul ki a szenvedélybetegség, illetve hogyan változtatja meg a családi működést. Van egy nagy rész a kommunikációról: ez kifejezetten módszertani dolgokról szól, hogyan lehet motiválni egy függőt vagy hozzátartozót, hogyan lehet vele dolgozni. Beszélünk a segítő csapdáiról is: a függőkkel való munka nagyon sajátos csapdákat rejt a segítő számára is és ennek jó tudatában lenni. Ezen kívül szó van a prevencióról, megelőzésről és a visszaesés-megelőzésről is, mert elég gyakori a függőknél, hogy visszaesnek, s ebben az esetben mi a teendő. Ilyen tartalmakra épül maga a képzés.

A képzés gyakorlatorientált, ami azt jelenti, hogy vannak gyakorlati órák is. Az első képzést, ami lejárt, csak online tudtuk megoldani, a gyakorlati órák kicsit nehézkesebbek voltak. A következő csoportnál majd kiderül, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi-e az élő találkozást, s akkor már a gyakorlati órák is másképp lennének. A lényeg: egy alapos elméleti tudást ad, de gyakorlatorientáltan. Egy használható tudást szeretnénk átadni, s a visszajelzések azt mutatják, ez sikerült is.

A jelentkezés feltétele: a segítő szakmában egy felsőfokú képzettséget igényel, ez lehet pedagógus, orvos, szociális munkás, pszichológus stb. Ezen kívül annak olyan speciális helyzetek is, amikor valakinek műszaki felsőfokú végzettsége van, és vannak plusz képzései humán területen, ezeket az eseteket egyenként meg kell vizsgáljuk. Nem tudjuk általánosan mondani, hogy mindeniket el tudjuk fogadni, de mindenkit bátorítok, hogy jelentkezzen a képzésre, ha érdekli, mert egyes ilyen helyzeteket meg tudunk vizsgálni, s majd kiderül, megfelel-e a feltételeknek. A jelentkezésnek vannak nem általunk, hanem az akkreditáció által kötött feltételei.

Az első képzésre nagyon színes csapat gyűlt össze, sokféle szakember jött össze, akik már terepen dolgoznak, s ez is volt a célunk, mert itt is kiderült, hogy ezt a jelenséget multidiszciplinárisan érdemes megközelíteni, s egymástól nagyon sokat tudunk tanulni, s egymást kiegészítjük. Nagyon érdeklődőek voltak, nagyon fontos volt ez a sokszínűség a csapatban. Az elképzelés az volt, hogy a csoportban minimum 12, maximum 18 ember legyen, első alkalommal végül 20 ember végezte el a képzést.

Ősztől, szeptembertől szeretnénk egy következő csoportot indítani, augusztusban hivatalosan is meghirdetjük, de már most lehet jelentkezni rá. Nagyjából három hónap a képzés időtartama, így szeptember közepén indulna és decemberig tartana, de lehet, hogy a vizsga januárban lesz, ezt majd a résztvevőkkel és a tanárokkal egyeztetjük, hogy mindenkinek megfeleljen. Lehet érdeklődni, jelentkezni a rita.kedves@caritas-ab.ro e-mail címen már most is.

• 

Milyen pluszt tud adni a képzés?

Aki szenvedélybetegekkel dolgozik nem elég az alap szaktudás, amit az egyetemi alapképzésen megszerzett, mert ott csak érintik és elég távolról nézve beszélnek a függőségről. Aki segítő szakában dolgozik, az itt kap egyfajta rendszerezett tudást. Ami külön érdekes, hogy most is volt három olyan szakember, akik már évek óta a területen dolgoznak és volt tudásuk, tapasztalatuk is a munkában, de úgy tűnik, számukra is adott akár újat, akár egy-egy új látószöget, amit be tudnak építeni a munkájukba. A másik nagy hozadéka, hogy sok új kérdésfeltevést hozott. Például egy önkormányzatnál dolgozó szociális munkás olyan kérdéseket tesz fel, ami engem is elgondolkodtat, aki évek óta ezen a területen dolgozom. Erre jobban oda tudok figyelni, s engem is gazdagít. Nagyon szép, ahogy különböző szakterületen dolgozó szakemberek egymást látószögét a jó kérdésekkel tágítják, s ezáltal nő nekem is az a látótér, ahonnét a témát, vagy az adott embert megközelítem, s ez nagy gazdagságot ad. Erősíti azt a bizalmat, hogy érdemes figyelni, meg lehet próbálni több oldalról, talán a másik nézőpontja indít el egy új szálat.

Az írás megjelent a Vasárnap hetilap július 18-ai számában Segítség nélkül nem megy, Addiktológiai konzultánsi képzés a Gyulafehérvári Caritasnál című összeállítás részeként.