Mielőtt megpróbálnék vázlatosan válaszolni a címben is jelzett bonyolult kérdésre, hasznosnak tartom a két, szóban forgó fogalom meghatározását. A történelem az iskolában tanult meghatározás szerint az emberi társadalom múltját feltáró tudomány. A történész munkaeszköze a forrás, amely lehet írott, tárgyi, szájhagyomány stb. Azonban meg kell jegyeznem, hogy ez az egyszerű meghatározás néhány nehézségbe ütközik: elsősorban a történetírás akarva-akaratlanul a kortárs fogalmaknak, elemzési kategóriáknak, érdeklődési köröknek, a történész képzettségének, meggyőződésének a rabja; ugyanakkor a forrás szerzője is lehet szubjektív, tehát az írott forrásokban olvasottak sem képezik az abszolút és megkérdőjelezhetetlen igazságot. A történészek elsősorban a forráskritika módszereivel próbálják kiküszöbölni ezeket a nehézségeket, azaz a forrásokat megírásuk kontextusában próbálják értelmezni, összevetni őket más kortárs forrásokkal. Ugyanakkor, a történettudomány elismeri azt, hogy az utókor új szempontok alapján, új módszerekkel képes lehet többet vagy mást kihozni egy adott forrásból, más szóval nyitott az újításra.
A mítosz egy vallástudományi fogalom, amely átkerült számos más tudomány, mint például a politológia, antropológia, lélektan vagy történelem szókészletébe. A mítoszt a közbeszédben egy alaptalan, hamis fogalomként értelmezik, illetve mitikusként olyan személyt vagy eseményt tartanak számon, amelynek léte képzeletbeli vagy bizonyíthatatlan. A mítosznak számos tudományos meghatározása született, én ebben a kontextusban egy általánosan elfogadott, történelmi alapú meggyőződést értek alatta, különösen olyant, amely megtestesíti a társadalom vagy a társadalom egy részének ideáljait és intézményeit. A mítosz lényege tehát nem igazságértékében, hanem általános elfogadottságában rejlik.
Miért alakulnak ki mítoszok? Egy politológus azt mondaná, hogy a fennálló politikai rendszer támogatását vagy megdöntését célozzák. Egy pszichológus az észszerű magyarázatok keresését, a rendkívüli, a titokzatos iránti érdeklődést vagy esetleg a felsőbbrendűségi tudat biztosítását sorolná fel az okok között.
A mítoszok kialakulása lehet tervezett vagy spontán, eredhetnek történésztől vagy szakmán kívüli személytől egyaránt. A mítoszteremtés mechanizmusai közül kiemelném a két legfeltűnőbbet:
- kihagyás és egyoldalú olvasat, például a kommunista történetírás szerint a történelem egy szakadatlan osztályharc. Így a romániai tankönyvek sokáig az erdélyi középkor és kora újkor eseményei közül csak az 1437. és 1514. évi parasztlázadásokat tartották említésre méltóknak.
- általánosítás, leegyszerűsítés, ilyen például a népek kollektív szereplőkként való feltüntetése.
A politikai mítosz fejlődési fázisai a történelmi mítosz esetében is alkalmazhatók:
- Megfogalmazás – a jövendőbeli mítosz történetként fogalmazódik meg
- Terjesztés – a befogadók maguk is terjesztőkké válnak
- Ritualizáció – a történet a mindennapi élet részévé válik és a közös cselekvés alapjává válik
- Szakralizáció – a történet a politikai rendszer nélkülözhetetlen elemévé válik.
Egy kiforrott mítosz tehát a történeti kutatás eredményeivel ellentétben igen nehezen módosítható. Amint utolsó fejlődési szakaszának elnevezése is sugallja, elfogadottsága, a vallási igazsághoz hasonlóan, mélyen beágyazódik az ember gondolkodásába.
A mítosz struktúrája gyakran összetett, interdiszciplináris. Így például a sumér–szkíta–magyar azonosítás hívei több kétes értékű nyelvészeti, történeti és régészeti érvet sorakoztatnak fel elméletük védelmében.
A mítoszok terjesztésének leghatékonyabb eszközei: az oktatás, a sajtó, és újabban a közösségi hálók. A mítoszok némelyike kifejezetten veszélyes a társadalomra nézve. Így például a két világháború közötti Németországban elterjedt az a nézet, miszerint az első világháború elvesztése a zsidók árulásával állt kapcsolatban. Ez a meggyőződés elősegítette a zsidótörvények széleskörű helyeslését a német társadalomban.
A történész egyik fontos feladata a mítoszok felülvizsgálása. Nem csak joga, hanem kötelessége is véleményét ismertetni, különösen akkor, amikor a mítoszokat embertelen politikai rendszerek szolgálatába állítják.
A mítoszok tehát a történeti eseményeket alapul véve, a szakszerű kutatástól függetlenül alakulnak ki. Bár kevés közük van a tudományhoz, kitűnő hipotézisként szolgálhatnak a kutatás számára, amely saját módszereivel bebizonyíthatja vagy megcáfolhatja.
Kovács Mihai
