Ahogy átlépjük az új esztendő küszöbét, lassan szervezkedni kezdünk, mi lelkészek, papok, prédikátorok, hiszen ha január, akkor ez az egyetemes imahét, a krisztushívők egységéért meghirdetett alkalom időszaka.
Mi tagadás, az elmúlt esztendő történései gyökeresen átírták az élet minden területét, így az egyházi élet is bizonyos értelemben a virtuális világ keretei közé szorult. Ez egy újabb kihívást jelentett a krisztushívők egyházai számára. Ezen új keretek között is megtaláltuk a módját annak, hogy az evangéliumot elvigyük a Föld legszélső határáig is, ahogyan erre parancsot kaptunk az Úr Jézustól. A világháló segítségével folytatódott az emberhalászat.
Az idei év imaheti alkalmait újra megszerveztük. Azt tapasztaljuk, hogy roppant színes a paletta, ami a szervezés és lebonyolítás módját illeti. Van, aki továbbra is a virtuális térben hívogat, szervez és bonyolítja le ezt a hiterősítő hetet, míg mások – ha ezt a helyi járványhelyzet lehetővé teszi – élőre kapcsolnak, persze kínosan ügyelve a már-már aranymondássá lett figyelmeztetésre: használj maszkot, fertőtleníts, tarts távolságot!
Mekkora itt a feszültség a járvány jelmondata és az imahét célja között, hiszen ez az alkalom éppen a közeledésről, egymás jobb megismeréséről, elfogadásáról szólna. Nem lehet az egységért imádkozni és tenni, ha folytonosan a távolságtartás jellemez bennünket, és most nem a járványhelyzet jelmondatára gondolok, hanem arra a magatartásra, ami sokunkat jellemzett annak megjelenése előtt is. Miközben Jézus a falakat bontotta le, mi évszázadok alatt azon dolgoztunk, hogy újabb falakat emeljünk egymás közé. Pedig nem ezt kaptuk feladatul a Mestertől.
Ennek az esztendőnek a jelmondata, vezérigéje így szólít fel bennünket: „…maradjatok az én szeretetemben, és sok gyümölcsöt fogtok teremni…”(János 15,5-9)
A szeretet nem lehet távolságtartó, hiszen, ha Isten szeretetére gondolunk itt elsősorban, akkor éppen annak lehetünk tanúi, hogy mennyire közel jött a Teremtő a teremtményhez. Emberi testet öltött magára és mindenben hasonlatossá lett hozzánk, kivéve a bűnt.
Pantea Tibor kolozsvári ferences szerzetes 
Demeter Erika korondi unitárius lelkész 
László Gábor rákoscsabai baptista lelkész szolgálata Bogártelkén
Egyetemes, ökumenikus, hiterősítő imahetünk lényege abban áll, hogy a különböző keresztyén, keresztény felekezetek ne egymásnak háttal állva óhajtsák a Krisztusban való egységet, valahol a belső szoba távolságából fohászkodva mindezért az Atyához, hanem éppen a nyitottságuk révén. Ez első lépésben az előítéleteink lerombolását jelenti. Sokszor az ismeret hiánya miatt előre ítélkezünk a másik felett, holott ő is velünk együtt Isten gyermekévé lett Krisztus áldozata révén.
Megmaradni a Krisztus szeretetében éppen arról szól, hogy elkezdem leépíteni a távolságot a keresztyén és a keresztény között, és azon buzgólkodom, hogy a válaszfalakat, amiket előzőleg Krisztus már lerombolt, azokat ne építsem újra.
Keresztyén közösségeink sokszor úgy néznek ki, mintha egymással vívnának harcot, holott nekünk közösen kellene fellépnünk a krisztusi értékek mellett egy olyan világban, ahol lassan a keresztyén erkölcsöt minden téren megnyirbálták. Ahol csak lehetséges, azon kellene munkálkodnunk, hogy az egyetemesség jellemezze imaheteinket, és ne egy belső, zárt, homogén evangelizációs hétként éljük meg ezt az alkalmat, ahol néha egy halk mondat erejéig elhangzik egy erőtlen fohász is az egység jegyében. Jó alkalom lenne ez lelkészek és gyülekezeti tagok számára egyaránt, hiszen párbeszédre adna lehetőséget, hogy ne csupán a különbözőségekre figyeljünk fel, hanem arra, ami összeköt bennünket. Úgy érzem, ez bennünket, erdélyi magyarokat még inkább kötelez, hiszen azzal büszkélkedünk, hogy a világon nálunk mondták ki először a vallásszabadságot. Legyünk méltán büszkék erre, megmaradva Krisztus szeretetében, hogy így sok gyümölcsöt teremve dicsőíttessék az ő szent neve. Ne feledjük Krisztus tanítását: „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn 15,7) Maradjunk meg benne és az ő szeretetében, hogy így az egységért mondott fohászaink meghallgatásra találjanak nála.
Pataki Levente marosvécsi református lelkész
Az írás rövidített változata megjelenik a Vasárnap január 31-ei számában a Gondolatok az ökumenikus imahét margójára; Legyenek mindnyájan egy! című összeállítás részeként.
