Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 125. évfordulóján, 2021. augusztus 28-án főegyházmegyei zarándoknapot tartanak Csíkszentdomokoson. Ennek előkészületére szolgál az az imakilenced, amit a csíkszentdomokosi templomban minden hónap utolsó szombatján tartanak, s amelynek keretében minden hónapban más-más meghívott pap tart majd elmélkedést Márton Áron püspök gondolatai alapján.
A kilenced 2020. december 26-án, szombaton kezdődött, az első elmélkedést Márton Áron boldoggá avatási ügyének viceposztulátora, Obermájer Ervin tartotta, az elmélkedés gondolatait olvashatják az alábbiakban.
A népmissziós célt szolgáló lelki előkészület az Imádkozzunk Áron püspökkel! című imafüzetben közzétett kilenceden alapul. A mától következő év nyaráig tartó program felelősei: Darvas Piroska sa, Bőjte Csongor, Lázár Csilla, Bodó Andrea. Az imakilenced utolsó alkalma Márton Áron püspök születése előtti napra van időzítve, 2021. augusztus 28-ára, az ünnepi záróelmélkedést Kovács Gergely érsek, korábbi posztulátor tartja majd.
Imádkozzunk együtt Jézus Krisztussal, aki az Eucharisztiában jelenvaló barát és táplálék a vele járók számára
Az Eucharisztia a jó pásztor folyamatos jelenléte az ő nyája körében, élő jelenlét, mely biztonságot ad és vigyáz ránk, inspirál bennünket, hogy életünk minden napján feléje haladjunk. Páduai Szent Antal prédikálta (húsvét II. vasárnapján): „a nyáj Krisztus Egyházának hívei, akik minden nap az Úr szenvedésének oltárán és a töredelmes szív áldozatában ajánlják fel saját magukat, mint a tiszta, szent és Istennek tetsző ostyát.”
Imádság, transzcendencia
Keresztény utunk számára az Eucharisztia az elsődleges inspiráció, mely utat mutathat számunkra transzcendenciájával, amely egyben emberközeli, tápláló jelenlét is. Ahogyan ezt Márton Áron fogalmazza: „A keresztény élet legszebb erényei legközvetlenebbül innen fakadnak, templomainknak a melegsége, meghittsége, a zaklatott emberi szívre jósággal ráboruló különös hangulat az Oltáriszentségből árad ki.” (Prédikációvázlat 1935. február 24-éről.)
Az Eucharisztia a maga transzcendenciájával az ember figyelmét a spirituális értékek felé fordítja, ugyanakkor emberközeliségével reményt gyújt az emberi szívekben. Azt is mondhatnánk, hogy az a szentség, amelyben a fürkésző emberi tekintet és a keresztény erény egymásra vannak utalva.
Az emberi imádat és inspiráció ezelőtt a transzcendencia előtt hódol a szép, műremek stílusban megépített templomokban, a gazdagon díszített oltárokon, a díszes templomi szertartások által. Az emberközeliség pedig abban nyilvánul meg, hogy Krisztus saját magát adja nekünk minden szentmisében az Oltáriszentségben.
Az emberi lét valóságos imádsága e kettő helyes művelésében valósul meg: imádattal viszonyulni a transzcendenshez, közeledni, istenivé alakulni általa.
Barát, barátság
„Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.” (Jn 15,15) Jézus a barátság fogalmát köti össze az igazi szeretetkapcsolat fogalmával.
Tapasztalhattuk életünkben, hogy az az igazi barát, aki szeretetében részesít, int bennünket, utunkat figyeli, jóakaratú, életünket igyekszik a helyes mederben tartani, terelgetni. Az igazi barát érdek nélküli szeretetkapcsolatot tart fenn a másik emberrel. Ilyen értelemben számunkra Jézus Krisztus az igazi barát, aki nem mond le az emberről semmiféle nyomorúság közepette, és ezt mutatja fel számunkra a megtestesülés és a megváltás ünnepében.
Krisztussal barátságot kötni annyit jelent, mint akarni az ő közelségét, érezni az ő szeretetét, odafigyelni szavai lényegére, ahogyan ezt Márton Áron is fogalmazta, mert: „nem utasítom el magamtól, hiszen Őt keresem, nem vetem meg azért, mert ilyen körülményes formát állított, hiszen így megközelíthető, így hozzáférhető; nekem, a pórnak, a semminek, így lehet Istenem, barátom és mindenem.” (Prédikációvázlat, 1935. február 24.)
Táplálék
„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Ugyanis az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.” (Jn 6,54-55) A Megváltó érzékelteti, hogy az örök élet az ember számára össze van kötve az Eucharisztia vételével. Az étel fogalma szorosan összefügg az ember életben maradásával: aki nem akar táplálkozni, az előbb elgyengül, ereje elhagyja, vészesen elkezd fogyni, míg az élet is kifogy belőle. A keresztény élet is ugyanezen analógián alapszik: aki nem táplálkozik Krisztus igéivel és testével, abból kifogy a hit, remény és szeretet erényének hármassága. Erénytelenül és földhöztapadt módon éli emberi életét.
Jézus nem lealacsonyítani akarja magát azzal, hogy testét és igéit táplálékul adja, hanem bennünket akar magához felemelni, az emelkedett spiritualitásra mint életformára meghívni, oda minket befogadni. Fel akarja oldani bennünk az isteni erények valóságát, hogy az beépüljön létünk teljességébe, családunkba, munkánkba, lelkipásztorkodásunkba és általunk az egész világba. Erről így beszél Márton Áron: „Az Oltáriszentség is eledel, mely által lényegileg egyesülünk Krisztussal. De nemcsak (fizikai) táplálásunk… hanem a legmerészebb emberi álom teljesülése is, az Atya és Fiú Isten lényegi egységének és közösségének kiterjesztése a tökéletlenségben vergődő emberre.” (Prédikációvázlat 1935. március 3.)
Obermájer Ervin
[…] közzétett kilenced alapján. Obermájer Ervin, a boldoggáavatási ügy viceposztulátora nyitotta meg a kilencedet, az elmúlt hónapokban pedig az elmélkedések és az imák a következő témákat ölelték […]