Maszkjaink

0
1422
Védőmaszk és távolságtartás: járványügyi előírások (Fotók: Pixabay)

A járványügyi szabályozások miatt viseljük az óvó-védő maszkot, és jól tesszük: vigyázunk Istentől kapott egészségünkre, kíméljük a többieket, a ránk bízottakat, a felebarátokat. A maszkviselés közben rácsodálkoztunk már, milyen fontos az arc egésze ahhoz, hogy a másikat jól, egészen megértsük. Így adventben a jól látható, arcunkon viselt maszkok mellett egyéb, rejtett és igazi énünket leplező maszkjainkról is elgondolkodhatunk…

Az amerikai elnökválasztási kampányt kiértékelő számtalan megközelítés közül egyik legérdekesebb az volt, amely a jelöltek kommunikációjával foglalkozott. A tapasztalt szakember számba vette a jelöltek beszédmódját, kézmozdulatait, mimikáját. Értő szem sok mindent lát meg mindezekben, és mindezek mögött, olyasmit is, amit a beszélő nem szeretne közölni, de akaratlanul megteszi, a mégoly alapos felkészítés ellenére is. Mert a kézmozdulat, arcrándulás olyasmit is elárul, amit a színpadon, a nyilvánosság előtt álló nem akar elmondani másoknak, sőt, esetleg még maga sem tud magáról.

Önkéntelenül mosolyra húzódik a szánk vagy lefelé görbül, egyet nem értést, netán megvetést fejezve ki, elkerekedik az ajkunk a meglepetéstől, amikor valami váratlanul ér, arcizmaink összerándulnak… Sok-sok természetes emberi reakció, amely az utóbbi idő maszkviselése miatt rejtve marad. A járványügyi elővigyázatosság megkövetelte intézkedés így akarva-akaratlan a kommunikációnkat is érinti. És nem csak annyiban, hogy immár mindnyájan, fiatalok és idősebbek rájöttünk: maszk mögül mintha nem hallanánk, nem értenénk tisztán a szavakat. Merthogy bizony még a jól halló ember számára is a beszédértéshez szükséges, hogy lássa a másik ajakmozgását.

Mindez most az advent heteiben hangsúlyosabban is eszembe jutott, egyféle elmélkedési téma lett. A maszk nagyon sok esetben nehezíti a másikkal, másokkal való kapcsolatot, nem egyszer fordult elő, hogy az utcán elmentünk egymás mellett köszönés nélkül, a templomból kilépve csak néztünk a másikra, ismerősnek tűnt, de mégsem ismertük fel. Nem csak azért, mert szemüvegesként a kinti hideg és a maszk alóli lehellet találkozása elködösíti a látás javítását szolgáló lencséket. Hanem mert bár a szem a lélek tükre, egy embert csak a szeméről első ránézésre alig ismerünk fel. A szem is tud mosolyogni, biztatóan nézni, ránk nevetni, de ennyi hónap maszkviselés után világos, hogy az emberi arc egésze fontos.

Milyen szép ez! Szükségünk van az arcra. Szükségünk van a másik ember el nem takart arcára. Nem csak mert tájainkon így szoktuk meg, itt a nőknek sem kell sűrű fátyol mögé rejtőzniük. Hanem mert az arc egésze kommunikál, tükrözi érzéseinket, gondolatainkat, árnyalja és kíséri szavainkat.

Így adventben azon is elgondolkodtam: lehet, hogy van, akinek jól jön a maszk, ez a valódi, vagy az a felvett álarc, ami mögött jól el tud bújni, elrejteni valódi érzéseit, csodálkozását, megdöbbenését, bánatát-örömét. Az adventi készület talán arról is szól, hogy míg a kötelező külső maszkot kényszerből, óvatosságból hordjuk, ideje szembenéznünk elrejteni vágyott tulajdonságainkkal, hogy megtisztítva azokat végre hitelesekké váljunk, és kiálljunk, nyugodtan kiállhassunk a fényre.

MEGOSZTÁS