Amikor a nevemre gondolok, kellemes, jóleső érzés tölt el. Elégedett vagyok a szüleim választásával, sőt, hálás vagyok érte. Amikor rákérdeztem, hogyan történt a nevem választása, azt mondták, nem is tudják…
Középiskolás diákként tudatosult igazán bennem, hogy van egy védőszentem. Akkor kezdtem utánanézni, hogy ki is volt ő? A lelkivezetőm, a középiskolai spirituálisunk, aki ilyenkor köszönteni szokott, segített, hogy jobban megismerjem Szent Kelement. Megtudtam, hogy neve latin eredetű, ő maga pedig Szent Péter 3. utóda volt a pápaságban. Azt is megtudtam, hogy az újszövetségi Szentírásban is szerepel. Szent Pál említi a filippiekhez írt levélben: „Téged is kérlek, igaz munkatársam, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében, Kelemennel és többi munkatársammal együtt, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében” (Fil 4,3). Örömmel vettem tehát tudomásul, hogy Szent Kelemen Szent Péter és Szent Pál apostolok munkatársa volt, együtt dolgozott Pállal az evangélium terjesztésében. Ez bíztatást jelentett nekem, hogy jól készüljek, tanuljak, hogy én is jó evangéliumi munkás lehessek.
A név magyar jelentése: jámbor, szelíd, jóságos, kegyes. Amikor ez tudomásomra jutott, meghívást éreztem, törekedjem arra, hogy ezek a jó tulajdonságok rám is jellemzők legyenek. Istentől egy szangvinikus természetet kaptam, úgy éreztem, hogy nem könnyű szelídnek, jóságosnak lenni… Ez munkát, edzést, gyakorlást igényel. Igyekeztem is, hogy valamit kihozzak magamból.
Azt is olvastam, hogy a Kelemen névszáma a kettős, ami érzékeny lélekre utal, aki szívesen segít másokon, és ezt gyakran elsődleges céljának is tekinti. Ez is meghívásként érintett. Az, hogy szívesen segítsek másoknak, nem került különös erőfeszítésembe, talán azért se, mert ilyennek neveltek a szüleim, ezt láttam tőlük is. Külön örömöm telt abban, ha másoknak segíthettem. Örömmel mentem kaszáló- vagy takaró-kalákába. Boldogan mentünk édesapámmal és az öcsémmel együtt a szomszédoknak egy-egy órát segíteni, amikor édesapánk így hívott: Gyertek, „kapassuk meg” a szomszédot. Ez azt jelentette, hogy egy félórát vagy még többet is segítünk neki kaszálni, takarni. Ehhez hasonló dolgok boldoggá tették napjaimat.
Másik dolog, ami megragadott Szent I. Kelemen pápa életében, az a szenvedés vállalása. Hitéért, a rábízottakért kész volt életét is odaadni. Vértanúként fejezte be földi életét. Ez is előttem lebegett akkor, amikor teológiai hallgatóként a titkosrendőrség (Securitate) emberei vallattak és azt ígérgették, hogy haza se engednek, bezárnak…
Szívesen olvasgattam és elmélkedtem papként Kelemen pápa leveléből, amit a korintusiaknak írt. Ebben olvasható „A szeretet összeköt Istennel, befödi a bűnök sokaságát. A szeretet elvisel mindent, mindenben hosszan tűrő, nincs semmilyen kevélység benne. A szeretet nem ismer megoszlást, nem lázad fel, a szeretet mindent egyetértésben tesz.” Ezek a mondatok nekem is irányelveket jelentettek az eddigi életemben. Érezhető, hogy Kelemen Szent Pál tanítványa volt. Éreztem a meghívást, én is legyek hű tanítványa Szent Pálnak, éljem azt, amit ő hirdetett és a leveleiben leírt. Papi jelmondatom is ehhez hasonló: „Törekedjetek a szeretetre, és igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni” (1Kor 14,1).
Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános, Gyergyószentmiklós
Szent I. Kelemen pápa ünnepe a katolikus naptárban november 23-án található.
