Szent Erzsébet tiszteletére szentelték a ma Kolozsvárhoz tartozó Szamosfalva tatárjárás kora után készült templomát. A búcsúünnepre való előkészület sokakat megmozgatott: a kolozsvár-szamosfalvi templom ünneplőbe öltöztetése, az ünnepre való előkészítése közösségi munkában már előre egybekovácsolta a kis közösséget. Az áldásos, szeretetben való egymásra figyelésben és a megszervezett takarítási munka eredményeképpen felfrissült az ódon Isten háza.
A rózsafüzér imába és Szent Erzsébet litániájába bekapcsolódva tisztogatták lelküket és hangolódtak a szentmisére az érkező búcsúra jövők. A gyóntatószékből kijöttek boldogan ültek be a padba, mert Popesc Mihăiţă Cristian segédlelkész Istenhez közelebb vitte az oda betérőket és közvetítette számukra Isten irgalmas jóságát. Márton Szabolcs kántor-tanár zenejátékával és énekével a hívek is bekapcsolódhattak a szentmise kezdőénekébe, amely alatt felsorakoztak az oltár körül: a három koncelebráló pap, a három papnövendék és a ministránsok.
A bevezető gondolatokban László Attila kolozs-dobokai főesperes reménykeltően felhívta a figyelmünket arra, hogy Isten bízik teremtményében és segíti az embert a bűn és a rossz legyőzésében, azzal hogy általa csodákat tesz. A búcsú kegyelmeivel Jézus Szent Erzsébet életpéldája nyomán képessé tesz bennünket a cselekvő szeretetre.
Az igeliturgiát széppé és felemelővé tette a zsoltárok éneklésével Jánó Kinga zenepedagógia és teológia szakra járó egyetemista.
Szentbeszédében a betegségéből gyógyuló László Attila főesperes-plébános összefoglalta Szent Erzsébet életpéldájának lényegét, mert tőle tanulva gazdagodhatunk, ha Isten gazdagságából és szépségéből merítünk. Szentünk megmutatta, hogyan lehet megélni közösségeinkben a szeretetet a tettek által. A magányban viszont szegénnyé válhatunk, mert ekkor felszínre törhetnek gyengeségeink, szegénységeink. A csíkszentsimoni Ferencz Zsolt gyakorlati éves kispap alátámasztotta tanúságtételével a hallottakat: ha Szent Erzsébet életét megfigyeljük, akkor megértjük, hogy fontos az embereket boldoggá tenni, mert ezen keresztül Istenhez vezethetjük őket. Sokan az öröm és a boldogság álarcai mögé bújnak, de a Teremtő mégis látja az ember igazi vágyait és énjét. Szent Erzsébet tudott önzetlenül szeretni és jót tenni. Mindnyájan Isten képmásai vagyunk, olyanok mint a ,,szirmait bontó virágok”, de megfelelési kényszereink nem hagyják, hogy szabadon cselekedjünk. Így nem felhőtlen boldogságunk. Így másokat sem tudunk boldoggá tenni.. A beszélő figyelmeztetett, hogy ne a profán világ semmit érő örömeiben keressük igazi boldogságunkat, hanem mint ahogy Szent Erzsébet is tette, táplálkozzunk a hervadhatatlan belső örömökből. A szolgáló szeretet a törődéssel azt adja amije van, és azt amire a másiknak szüksége van. Érdekek nélküli jócselekedeteink visszahatnak ránk, mert ezek Isten felé emelnek. Isten élő virágnak teremtett bennünket, nem művirágnak. Csak az képes az Istennel való bensőséges kapcsolatra, akiben élő a remény és csak az képes jó illatot árasztava szeretetben másokkal közösségben élni, aki életét kínálja a szolgálatban a környezetében élőknek. Így Isten szépségét közvetíti, mely másokat boldogít. Záró gondolatában önvizsgálatra szólította fel a jelenlévőket, hogy tegyük fel a kérdést: vajon én milyen virág vagyok?
A szentmise fontos mozzanataként a főcelebráns, Jánossi Imre segédlelkész ünnepélyesen megáldotta a szeretet és a gondoskodás jelképeit, a rózsákat, és az oltárasztal elé helyezett péktermékeket.
Felemelő volt Jánó Kinga előadásában a Panis angelicus kezdetű ének. A záró áldás és a köszönetnyilvánítások után a férjek, édesapák, udvarló ifjak és a jelenlevők magukkal vihették a búcsú kegyelmeit, az örömet sugárzó rózsákat, a tápláló kalácsokat, az édességeket. Így otthonuk és szeretteik is eltelhettek az ezekből származó áldással és a cselekvő szeretettel, amely bátorságot, megerősítést ad az elbizonytalanodott világban, nyomán pedig boldogság és élet fakadhat.
Bíró Jolán Ilona
[…] Az eseményről való beszámolót teljes terjedelmében ITT olvashatják. […]